Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-40

308 Áz országgyűlés képviselőházának 40 engedni nem hajlandó akkor, amikor pedig a könyvben főleg az 1935/39. évi parlamenti ciklus alatt elmondott beszédeim foglaltatnak.« Méltóztassanak megengedni, hogy a miniszterelnök úr megbízásából erre a kérdésre is, de az interpelláció másik kérdésére is, amelyet később fogok ismertetni, én adjam meg a t. képviselő úrnak a választ. Erre az első kérdésre az a válaszom, hogy a miniszterelnök úrnak van tudomása arról, hogy az interpelláló t. képviselő úrnak ezzel a könyvével bizonyos tekintetben foglalkoztam. Az történt ugyanis, t. Ház, hogy képviselőtársam magánúton átadta nekem ennek a könyvének egy példányát és megkért arra, hogy azzal az ügyésszel, aki majdan ennek a könyvnek a cenzúrázására lesz hivatott, nézessem meg a könyvet, hogy neki, mint cenzornak van-e ez ellen a könyv ellen kifogása. Hangsúlyozom tehát, t. Ház, hogy magánúton adta át és ezt a szívességet kérte. Kérte pedig nyilvánvalóan azért, hogy tájékozva legyen, mielőtt hivatalos lépést tesz ebben az ügyben. T. Ház! Én ennek készséggel eleget tettem, mint ahogy minden képviselőtársamnak nagyon szívesen megteszek mindent, amit megtehetek, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és átad- ' tam az illetékes királyi ügyésznek, megkértem, hogy olvassa azt el. El is olvasta a könyvet , és azt közölte velem, hogy súlyos kifogások vannak a könyv ellen (Zaj balfelől.) és a könyv alapos okokat szolgáltatna bűnvádi eljárás megindítására abban az esetben, ha megjelennék és terjesztése megkezdetnék. Közölte velem ennek folytán azt a nézetét, hogyha ez a könyv cenzúrázás végett be fog mutattatni, akkor ő, mint cenzor ennek a könyvnek terjesztését nem fogja engedélyezni. Az történt tehát, t. Ház, hogy a mai napig még nem adatott be a könyv cenzúrázás végett, hanem csak ilyen előzetes tájékozódás végett ós erre a tájékozódásra kapta meg a t. képviselőtársam ezt a választ, amit itt most a Házban közöltem. (Matolcsy Mátyás: Scherer úrnak máimásodik könyve jelenik meg!) T. Ház! Egyelőre tehát a könyvcenzura működéséről itt még beszélni sem lehet, majd csak akkor, ha a képviselőtársam benyújtotta ezt hivatalosan (Ügy van! a jobboldalon.) és a cenzúra meg fogja mondani a maga véleményét. (Jaudl Lajos: Lajos Iván könyvét nem cenzúrázták! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Én nagyon szívesen megtettem a képviselőtársamnak azt, hogy közöltem vele a cenzúrának ezt a véleményét ós az ő dolga most, hogy ebből vájjon azt a konzekvenciát vonja-e le, hogy egyáltalában nem nyújtja be a könyvet hivatalos cenzúra végeit és eláll a könyv terjesztésére irányuló szándékától, vagy pedig az az elhatározás érlelődik meg benne, hogy hivatalosan benyújtja. Ha pedig azután megtörténik a hivatalos cenzúra és ő azt hiszi, hogy valami sérelem éri ott, akkor méltóztassék emiatt panaszkodni, egyelőre azonban az erre vonatkozó panasz még filius ante patrem. (Ügy van! Ügy van! a jobbéidaion.) T. Ház! Ami mármost a t. képviselőtársam második kérdését illeti, hogy »Hajlandó-e a miniszterelnök úr utasítani a cenzúrát, hogy nevezett könyv, amely mindössze- 2000 példányban nyomatott, a könyvárusi forgalomba kerülhessen?*; — erre a kérdésre határozott nemzése 1939 október 18-án, szerdán, mel kell válaszolnom. A cenzúra azért van, a királyi ügyész azért illetékes, hogy ő olvassa el és senki nem kívánhatja azt, hogy az ő könyvével külön, előzetesen a miniszterelnök loglalkozzék és a miniszterelnök adjon utasí tást a cenzúrára hivatott ügyésznek, hogy mi történjék azzal a könyvvel, (Matolcsy Mátyás: Tessék eltörölni a cenzúrát, ez a legegyszerűbb!) amely esetleg be fog hozzá nyújtatni cenzúrázás végett. A válaszom erre tehát csak határozott nem lehet. T. Ház! Rá kell még valamire mutatnom. Azt mondotta t. képviselőtársam interpellációja során, hogy azért kell ezt az engedélyt megadni, mert őt megtámadták többen és ez a könyv kvázi válasz ezekre a támadásokra. Ez teljesen mellékes dolog, hogy megtámadták-e, vagy nem. Az, hogy egy könyv kiadható-e, tárgyi kritériumok szerint bírálandó el. Ha a könyvnek olyan a tartalma, hogy a büntetőtörvénykönyvliek vagy a sajtótörvénynek egyes szakaszaiba ütközik, akkor meg kell tagadni az engedélyezését. (Matolcsy Mátyás: A parlamenti képviselői beszédemet csak lehet közölni?) Erre is kitérek. Azt mondja a t. képviselőtársam, hogy parlamenti beszédet csak lehet közölni egy lapban. Méltóztassék megengedni, hogy felolvassam t. képviselőtársamnak a »Magyarság Útja« című lakban megjelent cikkét, illetve annak csak pár sorát, amely jellemző arra, hogsy ő maga miképpen disztingvál újságcikkek és parlamenti beszédek között az újságcikkek és parlamenti beszédek megengedhető tartalma tekintetében. (Halljuk! Halljuk!) Azt írja itt a t. képviselő úr (olvassa): » Azokat az érzéseket« — az mellékes, hogy miről ír — »nem lehet leírni, amik bennünket itt eltöltenek, nem lehet leírni, d'e a parlamentben el fogjuk mondani.« Világos tehát, hogy t. képviselőtársam úgy okoskodik, hogy leírni nem lehet, de elmondani lehet. (Derültség és taps a jobboldalon. — Nagy zaj és ellentnondások a szélsőbaloldalon. — Matolcsy Mátyás: Zsidó birtok vásárlásáról van szó. Tessék azt is megmondani!) Elnök: Kérem Matolcsy képviselő urat, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni. (vitéz Patacsi Dénes: A becsület ugyanaz a parlamentben is, mint a parlamenten kívül. — Egy hang a baloldalon: Maga menjen nyúlra vadászni! — Paczolay György: Menjen hajtónak! — Matolcsy Mátyás (vitéz Patacsi Dénes felé): Tudja, hogy mi van a végeken! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak, minden oldalon! Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: Engedelmet kérek, teljesen mellékes az általam megjelölt szempontból az, hogy miről van szó ebben a cikkben. Végre is nem olvashatom itt fel a cikket; azért idéztem ezt a részt, mert jelezni akartam, hogy maga a t. képviselőtársam is disztingvál a sajtóban megjelenhető közlemények és azok tartalma (Matolcsy Mátyás: Hiszen cenzúra van!) és az itt elmondható beszédek tartalma között. Ügy állítja be, hogy amit ott nem lehet megírni, azt itt el lehet mondani, viszont ebből nem következik az, hogy amit itt el lelhet mondani és amit el is mondott a t, képviselőtársam, az kívánatos volna, hogy megjelenjék egy könyvben és terjesztessék a publikum között. (Ügy van! Ügy van! — Derültség és taps a jobboldalon.) Én tehát azt hiszem, hogy a t. Ház többsége egyetért velem egyrészt abban, hogy idő-