Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-38
246 Áz országgyűlés képviselőházának 38. és az egész orosz népen végigvonuló konspiratív orosz lelket, amely gyökerét ebben a hibás birtokrendszerben és az ezen a birtokrendszeren élő elégedetlen, folytonosan lázadozó pa^ rasztban találja meg. De nem folytatom tovább. Nagyon csábító lenne rámutatni a magyar viszonyokra és rámutatni a mi eléggé rendszertelen birtokviszonyainkra, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) ahol a két véglet olyan kirívó, ahol olyan túltengő a nagybirtok és életképtelen a kisbirtok; nagyon csábító lenne rámutatni bizonyos szempontokra, de ezt nem teszem itt a Ház színe előtt (Élénk felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk!) Erre időm sincs, de nem is egészen tartozik ide. (Egy hang a baloldalon: Szívesen hallgatjuk!) Egy szóval azért megmondom. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy társadalmunk nem egységes és még nagyon sokat kell dolgoznunk azért, hogy például egyik véglet képviselőjét a másik véglet képviselőjével olyan közös plattformra hozhassuk össze, amely őket őszintén és becsületesen, testvérként fűzi össze (Csoór Lajos: Magyaroknak kell lennünk!) a társadalomnak bármely közületében. Kétségtelenül vannak hibák és éppen azért vagyunk itt, hogy ezeket a hibákat orvosoljuk. Én hiszem, hogy meg is lesz ebben a "generációban az az erő, amellyel hozzákezdhet ehhez az orvosláshoz és az előbbi példák alapján azt merem mondani, hogy az orvoslásnak és a lelki megújulásnak igenis, a legelső problémán, a magyar földbirtok helyes megoszlásán kell kezdődnie, (Úgy van! Ügy van! balfelől.) mert ameddig ezt a materiális területet nem tesszük egyenlőbbé és kiegyensúlyozottabbá, addig hiú reménység lesz az,, hogy a társadalom rétegeit egyesíthessük. (Üigy van! Úgy van! — Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy ennek az állításomnak igazolására még egy másik, számunkra, sajnos, rendkívül szomorú körülményre is rámutassak tanulságképpen. Mindnyájan tudjuk, hogy az utódállamokban ebben az előbb vázolt földreformban és agrárforradalomban három és félmillió hektárt vettek el, ezt nagyrészt kiosztották a saját parasztjaik között es egyedül a magyar parasztot zárták ki, azt a hibás politikát követvén, amellyel mi is kizártuk ötven esztendeig. Az ember szinte azt merné mondani, hogy a sors csapása ez, hibás birtokpolitikánk miatt. Hét- J millió katasztrális hold veszett oda, de nem is ezt akarom kihangsúlyozni, hanem azt, amit megint csak le kell vonnia tanulságképpen a nagybirtoknak és egyúttal mindnyájunknak. Elvették a nagybirtokokat, elvették a középbirtokokat, — rendszerint 200—50Ö holdig, attól függött, hol, mekkora volt a maximum. De elvették azokat a bérleteket is, amelyeket kisparasztok béreltek a nagybirtokoktól, sőt elvettek olyan területeket is, amelyek már a parasztok tulajdonában voltak, de még az Altruista Bank nevén állottak, mert nem fizették ki a vételárhátralékokat. Ezeket a magyar parasztokat könyörtelenül elkergették és ezeket az összes területeket odaadták a saját parasztjaiknak. Lehet siránkozni azon, hogy idejutottunk, lehet elszomorodni azon, hogy a szemünk előtt, a mi korszakunkban csúszott ki ezeknek az embereknek a kezéből ez a 7 millió hold föld. Amint az álomlátó ember kezéből az arany. Mit lehetne ezzel a 7 millió holddal csinálni, ha ma ülése 1939 október Í3Án } pénteken. megvolna!. Azt látjuk, hogy ezen a 7 millió holdon, illetőleg ezen a területen egyedül az a paraszt tudta Kiállni az idők viharát, aki önálló és független kis paraszttulajdonnal rögződött bele az ősi rögbe. (Helyeslés és taps.) Egyedül Ö tudta kiállani az idők viharát, mint ahogyan itt Magyarországon is láttuk ezelőtt húsz esztendővel, hogy ez a réteg állta ki legjobban a szociális válság viharát is, amelyet más osztályok vagy egyáltalán nem vagy alig,tudtak kiállni. (11 gy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon. — Palló Imre: Szívlelje meg ezt a kormány!) Azt szeretném ezek után konklúzióként levonni, (Tauffer Gábor: Halljuk a konklúziót!) hogy igenis az az érdekünk, hogy Magyarországon, a Dunántúlon és a Tiszántúlon és mindenütt, minél több önálló kisbirtok legyen, minél több önálló kisbirtokos gyökereződjék be a földbe, hogy az elkövetkezendő időkben minden szociális, vagy más vihart ki tudjon állni. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy ezekután rátérjek arra, hogy miben látom tehát én a célt, hogyan látnám az eszközöket, amelyeket nyomban igénybe kell venni, az utakat és a módokat, amelyeket követnünk kell. Azt hiszem, hogy ha célnak nem tekintem, a háborúutáni törvényeinkben, azok indokolásaiban mindig megjelöltük azt a célt, hogy a kisbirtok fejlesztés© a feladat, — és csak ez lehet a feladat — akkor azt mondhatnám, hogy, sajnos, földbirtokpolitikailag száz esztendő óta a reformkorszak óta soha nem jelöltük meg azt a célt, amely felé közelednünk kellett , volna, amelyet már 1867 óta minden kormánynak szem előtt kellett volna tartani, amely a magyar nemzet alapvető célja és gondolata; minden mozzanatot abból a szempontból kellett volna megítélni, hogy közelebb visz-e bennünket ehhez a célhoz és akkor elősegíteni, viszont minden más érdeket megakadályozni, ami az ehhez a célhoz vezető közeledésünket akadályozza. (Úgy van! Ügy van!) Ezt a célt abban látnám megjelölve, hogy a magyar föld minél több magyar kisexisztenciának adjon kenyeret, vagy mondjuk meg egészen őszintén, hogy minél több magyar parasztunk legyen. És akkor, amikor minél több önálló kisbirtok, tulajdoni birtok létesítését jelölöm meg célul, csak egy korrekt! vumot tudok, hogy a földbirtok bármilyen igazságos, okos, józan megoldása mellett is ki fog maradni 300—400 ezer, — a statisztikusok felfelé vagy lefelé tudják vinni — néhány százezer családfő, akinek továbbra is minden körülmények között a mezőgazdaságban kell munkaalkalmat és kenyeret találnia. Ez az egyetlen korrektívum a nemzet egyetemes szempontjából és ezt szem előtt kell tartani. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Amikor azt mondom, hogy minél több kis magyar exisztencia legyen ezen a földön, akkor méltóan a magyar nemzetnek ahhoz a generozitásához, amellyel idegen ajkú testvéreinkkel szemben mindig viseltetett, kijelentsem, itt azt hiszem, mindnyájunk, de feltétlenül pártom nevében, hogy azoknak az igazságtalanságoknak, amelyeknek a magyarság a sajátmagától elvett birtokokon az utódállamokban kitétetett, az ilyen igazságtalanságoknak és brutalitásoknak a mi idegen ajkú népeink soha kitéve nem lesznek (Élénk helyeslés és taps a Ház minden oldalán.) és a magyar nemzet elutasít magától minden olyan gondolatot, amely a birtokpolitikát arra a célra kívánja