Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-37
230 Az országgyűlés képviselőházának 37, érdeke. Ezen belül természetesen minden jogos partikuláris érdeket is figyelembe kell vetii.i, a kérdést azonban sem alulról, sem felülről nem szabad egyoldalúan nézni. Mert ha csak alulról nézzük, amint Eckhart Tibor követelte, akkor ismét optikai csalódásba esünk és megint csak az a szegény nép issza meg elsősorban ennek a levét, amelynek pedig érdekeit szolgálni akarjuk. Igen t. Ház! A kérdést helyes szempontból nézve, minden földbirtokpolitikai intézkedés főcélja az, hogy hatásos legyen, eredménnyel járjon és minél többet tudjon nyújtani nem ígéretekben, hanem tényekben. A cél az, hogy az adott esetben e javaslatban körvonalazott célókra lehetőleg — ka lehetőségek erre megvannak — a kormánypárt igen t. vezérszónoka által is minimumként megjelölt kereteken túlmenően is mii]él több föld álljon minél rövidebb időn belül rendelkezésre, minél kevesebb közgazdasági, nemzetgazdasági és szociális áldozattal. Ennek a főcélnak a szempontjából, hogy tudniillik minél több föld álljon rendelkezésre és — hozzáteszem — e javaslaton belül a lehetőség szerint minél több föld álljon tulajdonba juttatás céljaira rendelkezésre, mondom, ennek a főcélnak a szempontjából legsúlyosabb kifogásom ez ellen a javaslat ellen az, hogy nem intézkedik a gazdaadósságok végleges rendezéséről. Mert amikor szociális szellemű agrár törvényalkotásokat akar a kormány megvalósítani, akkor kifelé, a tömegek felé, *>znk felé, akik tálán n«m annyira értik a földkérdés minden csínját-bínját, kissé groteszkül hat, hosry amikor itt az effvik oldalon a nagybirtoktól és a középbirtoktól áldozatokat követelnek, ugyanakkor a másik oldalon az eladósodott bír+okosok védettségét valamilyen formabati még fenntartják. Ebben a javaslatban a gazdaadósságok rendezésével két legyet csaphattunk volna agyon egycsapásra: elsősorban a nagybirtok adósságrendezési kérdését egyszersmindenkorra megoldhattuk volna olyan módon, hogy az az államnak nem jelentett volna felelősségvállalást, szavatosságvállalást, végeredményben nem jelentett volna megterhelést és megoldhattuk volna ugyanakkor azt, hogy mindjárt, a törvényjavaslat megszavazása után, azonnal nagymennyiségű föld állott volna rendelkezésre földbirtokpolitikai célokra. A törvénynek tehát mindjárt az életbeléptetése után kedvező hatása lett volna, mert látták volna az érdekelt kisemberek is, hogy nem írott malaszt itt minden, hogy nemcsak szavalnak az ő érdekükben, hanem tényleg történik az érdekükben valami. Nagyon súlyos hibának tartom, hogy ez kimaradt ebből a javaslatból és kérem az igen t. kormányt, hogy minél előbb hozzon legalább egy novelláris javaslatot, amely lehetővé teszi földbirtokpolitikai célokra az eladósodott földbirtokok teherrendezését olyan módon, hogy az arra alkalmas helyeken a birtokos földben rójja le adósságát vagy teljesen vagy tekintélyes részben. Ez nemcsak egyszerűsítene egy súlyos gazdasági és hitelproblémát, nemcsak földet juttatna földbirtokpolitikai célokra, hanem volna mégegy igen fontos hatása éspedig az, hogy végre megszűnnék az az agitációs anyag, az az állapot, amely, elismerem, valóban nem volt nagyon # szociális, hanem alkalmas volt arra, hogy jogos elégedetlenséget keltsen, hogy tudniillik túlzott adósvédelmi rendszer állt fenn eddig a nagybirtok ülése 1939 október 12-én. csütörtökön. irányában. (Tóth János: És mpst is fennáll!) Éppen ezért javasolok gyakorlati megoldást. (Helyeslés balfelöl.) A gazdaadósságok ilyen módon való rendezésének^ hiányán túl még azt is a javaslat súlyos hiányának tartom, hogy túlságosan kerettörvénynek készült. Elismerem, hogy egy földbirtokpolitikai törvény bizonyos fokig csak kerettörvény lehet, de mégsem lehet anynyira a végrehajtási utasításra, illetőleg rendeleti útra bizni mindent, amennyire ez a javaslat rendeleti útra bíz minden gyakorlati megoldást. Csak egy példát hozok fel, amely már beleütközik magánjogi rendszerünkbe. A javaslat 24. §-a, amely a külföldiek öröklési jogáról szól, azt mondja a viszonosság alapján, hogy olyan külföldi, akinek hazájában a magyar állampolgárnak ugyanilyen joga nincs, nem rendelkezik azzal a joggal, hogy örökség útján szerezzen itt mezőgazdasági ingatlant. A szakasz (3) bekezdése pedig aít mondja, hogy (olvassa): »Az (1) és (2) bekezdésben említett körülmények igazolásának módját, valamint a (2) bekezdés esetében az örökösödési eljárásra vonatkozó részletes szabályokat, úgyszintén a telekkönyvi halóság eljárását az igazságügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.« Végeredményben nem alaki jog kérdéséről van itt szó, hanem anyagi jogszabályalkotásról, ezt pedig mégsem lehet miniszteri rendeletek ügykörébe utalni. Erre csak mint példára hívom fel a figyelmet. Van mód rá: méltóztassék talán a bizottságban úgy megváltoztatni a szöveget, hogy utasíttatik a kormány, hogy erre vonatkozólag törvényja vaslatot terjesszen elő. Az én jogérzékemmel ez a mostani szöveg nem egyeztethető össze. Az igénybevétel helyére, a megváltási szenvedők vagy bérbeadók kijelölésére, a házhelyek átengedésére vonatkozó intézkedések nél mindenütt hiánynak tekintem azt, hogy az egész vonalon sehol nincsenek egészen pontosan megállapítva a bérbeadásnak vagy eladásnak, a megváltásnak, valamint a házhelyszerzesnek a módozatai, az árak, a fizetési feltételek, stb., s magában a javaslatban nincs benne az sem, hogy milyen hatóság, milyen fórunm bírálja el ezeket a kérdéseket. E tekintetben a javaslat roppant általánosságban mozog és az ember igazán nem tudja, hogy végre is hogyan fogják ezeket a kérdéseket elbírálni. Az ilyen formájú törvényalkotást azért perhorreszkálom, mert túlsókat bíz a mindenkori kormány kénye-kedvére. Annakidején a telepítési törvényjavaslat tárgyalásánál pintén elmondottam ugyanezt a kifogást. Hiszen mindnyájan emberek vagyunk és az a helyi hatóság is, amelynek elég sok jogkört biztosít ez a törvényjavaslat is, függő helyzetben vau. Ha talán bizonyos fokig lassúbbá és nehézke sebbé is tenné az eljárást, — bár nem okvetlenül tenné azzá — jobban szeretném, itt független bírói fórum beiktatását. Tudom, hogy az első földbirtokreform és az Ofb. sokakban nem jó emlékezéseket idéz fel, de utóvégre ma már mégis mögöttünk vannak az „első foldbirtokreform tapasztalatai, amelyek hasznosak lehetnek arra, hogy ami rossz volt, azt most másként csinálják meg, és maga az elv, hogy bírói fórum, független bírói fórum döntése kifejezetten előírassék, helyes különösen ott, ahol végeredményben vagyoneltolódásokról, vagyonelvonásokról és vagyoni juttatásokról van szó, úgyhogy ezt teljesen mellőzni nem is volna szabad,