Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-37

216 A% országgyűlés képviselőházának 37. belpolitikai belső gazdasági és szociális helyzetet értem, hanem elsősorban a külkereskedelem kérdéseit, a külpolitika kérdéseit. A inai viszonyok között az autarehiás világban mindenütt nagy ütközések vannak az egyes államok között és ezt csak úgy lehet áthidalni, , ha az állam, illetve a kormányzatok kezében szervezett társadalom áll, amely eleget tud tenni azoknak a kívánságoknak, amelyeket az értékesítés szempontjából a termelésnél figyelembe kell venni. Nem oszthatom Matolcsy Mátyás barátomnak azt a felfogását, amelyet egy bizottsági ülésen, ahol szemben ültem vele, amikor valaki azt kérdezte tőle, hogy mi történik majd azokkal a mezőgazdasági munkásokkal, akik valami módon kimaradnak jelenlegi foglalkozásukból, válaszképpen lígy fejezett ki, hogy tartsa el az állam. (Mozgás. — Matolcsy Mátyás tagadóan Int.) Ezt a lakonikus rövidséggel kifejezett felfogást csak annyiban fogadhatom el, amennyiben azt akarja kifejezni, hogy) az államnak igenis kötelessége ezekről gondoskodni. (Matolcsy Mátyás: Azt mondtam, hogy az állam feladata ezekről szervesen gondoskodni. Könyveimben lefektettem. Nem vitás, hogy mi a felfogásom ebben a. kérdésben. — Zaj jobbfelöl.) Ez is csak abban az esetben oldható meg, ha az egész gazdasági életre kiterjedő tervgazdaságot állítjuk azoknak az ötletszerű intézkedéseknek a helyére, amelyek ma fennállnak. (Gr. Festetics Domonkos: Nagyon helyes!) Vájjon ki állíthatja például azt, hogy az iparfejlesztés megoldja a problémákat? A túlzott iparfejlesztés azt eredményezi, hogy újabb gazdasági nehézségek fognak előállni, főként a nyersanyagbeszerzés szempontjából. Bár elismerem, hogy az ipar fejlesztésére szükség van, mint egyedüli megoldást nem tekintem helyesnek, annál kevésbbé, mert viszont a magyar nemzeti lélek fejlődése szempontjából nagyon fontosnak tartom azt, hogy minél több magyar ember maradjon meg- a föld közelében ós foglalkozzék a földdel. Minden belenyúlás a gazdasági életbe, minden földbirtokpolitikai reformtörvény csak félrendszabály abban az esetben, ha nem kapcsolódik ősze a magyar tervgazdaság keretébe. Ha a termelés és értékesítés nem biztosítja a szociális problémák megoldását, akkor ismét újabb ós újabb nehézségek fognak támadni, amelyek azt a szociális feszültséget, amelynek levezetése ennek a törvényjavaslatnak is célja és amit ez a törvényjavaslat óhajt, meghagyják ós újabb olyan intézkedésekre lesz szükség s ezek csak arra alkalmasak, hogy lassítsák a tempót, amivel a kérdés megoldását kellene végrehajtani. Ezek szerint tehát az a felfogásom, hogy a föld helyes eloszlását célzó és a javaslatba foglalt intézkedések véleményünk szerint szükségesek. Nem tartjuk száz százalékos megoldásnak a javaslatot. Vannak fogyatékosságai, amelyeknek a későbbi jövőben váló reparálása szükséges. A gyakorlati végrehajtás terén is számtalan esetben lehet segíteni a fogyatékosságokon, azonban kétségtelen, hogy a kormány nagyon helyesen cselekedett akkor, amikor ezekben a rendkívüli időkben idejött ezzel a törvényjavaslattal. Ez a törvényjavaslat ugyanis, ha végrehajtására is tekintettel vagyunk, jelentős lépést jelent abban az irányban, amelyet mindenki szolgálni akar. A kishaszonbérlet kérdéséről általánosságban azt a véleményt hallottuk, hogy ez a megoldás helytelen, rossz és nem egyeztethető öszülése 1989 október 12-én. csütörtökön. esze a magyar életformával és a magyar mentalitással. A magam részéről nem osztom Eckhardt Tibor képviselőtársamnak azokat az érveit, amelyeket a kishaszonbérlet ellen hozott fel, azt hiszem, a makói példa és hasonló esetek alapján, mert ezek az esetek csak azt mutatják, hogyan nem szabad kishaszonbérletet csinálni. Szerintem egészen kétségtelen, hogy a kishaszonbérletek útján rövidesen és gyorsan meg lehet oldani a földhöz juttatást; egészen bizonyos, hogy a haszonbérlők megfelelő megszervezése útján ezt az átmeneti állapotot meg lehet szüntetni és azután a tulaj donbaadás következhetik. A kishaszonbérlőket természetesen nem lehet magukra hagyni. Ha az egyik oldalon megköveteljük azt, hogy teljesítsenek, a másik oldalon meg lehet követelniök azt, hogy az állam magukra ne hagyja őket. Szükség van például a kishaszoiibérletekkel kapcsolatban bizonyos organikus vezetésre és akkor a kishaszonbérlő nem lesz rossz termelő, hanem sokat fog termelni, meg lesz a maga jövedelme és ha leszállítják azt az anyagi cenzust, amely a földhöz való juttatás szempontjából bennefogialtatik a jelenlegi törvényjavaslatban, — amelynek leszállítására szükség is vau — a kishaszonhérlő képes lesz arra, hogy a földet tulajdonba megszerezze. A kishaszonbérleti rendszer alkalmas arra is, hogy megtörténjék • az a szelekció, amely okvetlenül szükséges, hiszen még az annyira példát mutató Olaszországban, Mussolini földreformjánál és telepítési akcióinál is erősen megválogatják az embereket (Ügy van!) és próbára teszik őket, alkalmasak-e arra, hogy a földnek állandó, tulajdonosaivá váljanak. Említettem már, hogy a törvényjavaslat az anyagi cenzust a tulajdoni megszerzés esetén nagyon magasra emeli. Véleményem • szerint a megváltási és a juttatási ár általában olyan kérdések, amelyeknél minden kétséget kizáróan, elsősorban és mindenek felett arra kell törekedni, hogy a föld új tulajdonosa csak a mezőgazdaság prosperitásának megfelelő terheket vállalja. (Krúdy Ferenc: Nyilvánvaló!) Hiszen ezeknek az új exisztenciáknak a túlterhelése egyenlői ennek az egész akciónak eredménytelenségével. (Úgy van! Úgy van! — Matolcsy Mátyás: De erről egy szó sincs a javaslatban!) Ha a javaslatot kritikai szemmel vizsgálom, arra az eredményre jutok, hogy a megváltási, illetőleg juttatási ár szempontjából, minden mellékkörülménytől eltekintve abban az irányban kell a javaslatot módosítani, — ós ez volna a végrehajtás során is a feladat — hogy a juttatóttak csak olyan terheket vállaljanak, amelyeket könnyen elbírnak és amelyek nem akadályozzák jövendő szociális és gazdasági biztonságukat. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az igénybevett földeknél — ez különben már a gazdaadósságok rendezése során is nyilvánvalóvá vált — az eladósodás figyelembe vétessék. Miért ne volna lehetséges az, hogy a nagybirtoknak a földtulajdonba juttatás következtében hozandó áldozatait bizonyos fokig ós bizonyos mértékig a hitelező bankokra hárítsuk? (Mozgás.) Azt hiszem, hogy ha arról van szó, hogy figyelembe vegyük és szelektáljuk azokat az embereket, akik az új földből kapni fognak és akik birtokosai vagy akár kishaszonbérlői lesznek bizonyos területeknek, akkor feltétleHB^^^m