Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-35
178 Az országgyűlés képviselőházának 35. sokat s azok a vármegyének 340 koronájába ke- ] rültek ugyanakkor, amikor az állam 1200 koronáért épített fel ilyeneket. Ez a különbség aközött, hogy valamit a vármegye vagy az állam csináltat. Akkor, ha a Maros hídjánál —amint egy őr jelentette — felbomlott egy tutaj, az alispán odament és megvette a fát s azt használták fel az építésnél. (Jandl Lajos: Nem minden^alispán ilyen!) Elnök: Kérem Jandl képviselő urat, méltóztassék az állandó közbeszólástól tartózkodni. (Egy hang jobbfelöl: Sztrájkolnak vagy nem sztrájkolnak a nyilasokf) Eckhardt Tibor: Sokkal erősebb lesz az igen t. kormány, sokkal erősebb lesz a földmívelésügyi miniszter úr tekintélye, ha kevesebbet adminisztrál, ellenben irányít és kint a periférián ellenőrzi az intézkedést. (Meskó Zoltán: Pártatlan emberekkel!) T. Ház! Talán tegnapelőtt jutott a kezembe Piukovich József t. képviselőtársamnak egy nagyon érdekes cikke: Földbirtokreform száz évvel ezelőtt. Valóságos szomorúsággal olvastam el ezt a cikket. Nem én csinálok, ő von párhuzamot, akarva, nem akarva, az 1830-as, 1840-es évek nemesi diétája és a mai politikai élet között és az összehasonlítás bizony nem a mai nemzedék javára dől el. Azt mondja itt Piukovich t. képviselőtársam: »Az 1832/36. évi pozsonyi diétának nemessége hajlandónak mutatkozott évtizedekig várni a kártalanításra. Még a legkonzervatívabb csáklvasoknak sem jutott akkor az eszébe az azonnali és teljes kárpótlás«. Kérdezem, vájjon megvan-e ma is ez a belátás? (Meskó Zoltán: Megvannak ezek a csáklyások? — Élénk derültség.) És kérdezem, vájjon eza helyzet, amelyben ez a magyar nemzet ma él, nem legalább olyan veszélyes-e, mint az a helyzet, amelyben az 1832/36. évi pozsonyi diéta végezte a maga munkáját 1 ? Azt mondja továbbá Piukovich igen t. képviselőtársam (olvassa): »Nagyoh jól tudjuk, hogy komoly reformokat áldozatok nélkül nem lehet hozni.« Viszont áldozatot alig hozhatnak azok. akiknek semmijük sincsen.« Ez pontosan fedi az én álláspontomat. (Tovább olvassa): »Ha meggondoljuk, hogy száz évvel ezelőtt nem ígéret formájában, nem másfélmillió hold, hanem 12 millió katasztrális hold mezőgazdasági művelés alatt álló területnek megmozdításáról tárgyaltak és ha meggondoljuk, hogy ^öbb mint 500 ezer jobbágy családnak az állampolgári jogokba való bevezetéséről volt szó, teljes mértékben el kell ismernünk a száz év előtti kor nemességének valóban történelmi hivatásához méltó viselkedését.« (Ügy van! balfelőli) De amikor ezt elismerjük, egyben kritikát is mondunk arról a mai felfogásról, amely ugyanazokat a szempontokat nem hajlandó honorálni. Az 1848-as nagy elődök után még^ mindig egy nagy generáció élt itt 1867-ben és Deák Ferenc legalább olyan elítélő kritikával illette a hitbizományi rendszert a parlamentben, mint ahogy azt szerénységem ma megcselekedte, valószínűleg ugyanolyan eredménnyel, mert Deák Ferenc után jött a politikai gondolkodásnak, mondhatnám azt is, a közéleti etikának súlyos dekadenciája. 1867 után keletkeztek túlnyomórészben a szabad birtok jogot megkötő hitbizományok. a millennium előtt keletkezett Magyarországon az a földbirtokpolitika, amely több mint 2 millió — nem másfélmillió, hanem 2 millió — magyar embert kiszorított a világ minden tájára. CŰgy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldaülése 1939 október 10-én, kedden. Ion,) Alig van a világnak olyan része, ahol ne találkoznánk magyar emberrel, aki még békében vette kezébe a vándorbotot, mert ebben az országban nem tudott megélhetéshez jutni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha azt nézem, hogy a millennium óta mi történt, akkor hivatalos adatok birtokában mondom azt, hogy az önálló parasztüzemek száma 1895-től máig semmivel sem szaporodott, mert jött ugyan hozzá többlet, de ugyanakkor eldarabolódbtt (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és életképtelen törpebirtokká bomlott fel legalább ugyanannyi, úgyhogy közel 50 esztendő perspektívájába állítva a kérdést, az^ életképes magyar parasztság megerősítése érdekében intézkedés történt ugyan, de eredmény semmi sem mutatkozott. Mi történt azután? Jött Trianon és a tőlünk elszakított területeken 7 millió katasztrális hold föld ment át magyar kézből idegen kézbe azért, mert Magyarországon nem volt meg idejében az a földbirtokpolitika, amely a földjéből ki mozdíthatatlan kisembert ültette volna be ahba a magyar földbe. (Ügy van! Ügy vdn! a szélsőbaloldalon.) 1920 és 1930 között nem történt elég, db valami mégiscsak történt, történt körülbelül 1 millió katasztrális hold föld mozgósítása. 1930-tól mostanáig azonban szégyenletes visszafejlődés tapasztalható ebben a tekintetben. (Szeder Ferenc: Reformkorszak!) Soha nem volt a magyar földbirtoknolitika terén olyan stagnáció, mint 1930-tól mostanáig, pedig ezt a korszakot szeretik az urak reformkorszaknak nevezni. (Tauffer Gábor: Űj ezredév! — Malasits Géza: Csodálatos forradalom! — Zaj.) Méltóztatnak adatokat kívánni? Méltóztasség megengedni, hogy felolvassam ezeket. Mi történt 1916-tól 1921-ig. vagyis a világháború alatt a nagybirtokokkal? Osak ezetket tekintem és nem veszem az egész birtokforgalmat, mert hiszen volt olyan esztendő, amikor örökösödés nélkül 500 millió pengő értékű föld cserélt gazdát. Én nem ezt kerestem ki. hanem azt kerestem ki, hogyha nagybirtokból a kisemberek kézére melyik évben mennyi föld ment át. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezt azért bocsátom előre, nehogy azt méltóztassék mondani, hogy a zsidók vették meg. Arról beszélek, arait nem a zsidóik vettek meg, hanem amennyit a kisember szerzett a nagybirtokból. Az 1916-tól 1921-ig terjedő években évi 37.000 hold ment át a nagybirtokból kisemberek kezébe. 1930—31-ben évi 24.000 hold. Az 1936-os törvény megalkotása óta a földmívelésügvi miniszter úr jelentése szerint — tulajdonról beszélek — három év alatt 54.000 katasztrális hold ami azt jelenti, hogy évi 18.000 hold ment át, tehát évi 18.000 hold cserélt gazdát az állami földbirtokpolitika során, vagvis körülbelül feleannyi, mint amennyi az 1930-as évekig állami beavatkozás nélkül ment át a nagybirtok területéből kisbirtokba. Határozottan azt lehet mondani, hogy ez a földbirtokpolitika, amely az új honfoglalás jegyében indult, felére csökkentette a nagybirtok természetes felaprózódását. Ennél súlyosabb kritikát nem lehet mondani erről a törvényről, mely a mostani novellának is alánja. T. Ház! Én ebben az előttünk fekvő javaslatban épnen olyan kevéssé látom a probléma megoldását, mint az eddigiekben. Van^ benne sok rögtönzés és van benne sok elodázás, de