Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.

Ülésnapok - 1939-32

122 Az országgyűlés képviselőházának 32. kénytelen vagyok ezt kijelenteni, mert amit eddig láttam ebben a Házban, amit eddig tapasztaltam, az nem az volt, amit szerettem volna látni és amit velem együtt a magyar nemzet dolgozói akartak volna látni. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) T. Ház! A fiatalság hangjára voltak kíván- i esiiak. Ha ennek a fiatalságnak hangjára ki- ; vánosi öregek a véleményt akarják hallani, | akkor igen szomorú, de egyúttal igen tárgyila- I gos véleményt^ fognak hallani. Méltóztassanak j esaik kissé kiinézni a parlament határain túlra- I (Zaj a szélsőbaloldalon. — Mosonyi Kálmán: | Eövidlátó politika! — Keck Antal: Szeművé- j get nekik!) Nagyon szomorú és rövidlátó politika az, amely nem engedi meg azt, hogy eb- ! ben a Házban kinyíljárnak azoknak a szemei, ! akik ezeket a szociális követeléseiket, amelye- i ket itt a Házban nem óhajtanak megvalósítani, j ott künn a választópolgárok előtt hangoztat- j ják. Mert azt kérdezem én, vájjon mi jogon • mer itt e mellett a törvényjavaslat mellett ' szólásra emelkedni valaki akikor, amikor tisz- ! tában van már eleve azzal, hogy ennek a ja- • yaslatnak az elődje, az alapja is rossz ós mi | jogon mer akkor kimenni annak a kerületnek í lakossága elé, amely nemcsak ennél, hanem ' már az előzőnél is sokkal különb törvény ja- \ vaslatokat és intézkedéseket várt? (Keck Antal: Most már nem mennek ki, csak a válasz- I táskor!) Ez a rövidlátó politika nem engedi ! meg azt hogy tárgyilagosan bíráljunk és { hogy már egyszer meglássuk a baját, a pana- I szát annak a népnek, amelyet igen sokszor hí- j vünk segítségül és nem engedi m&g, hogy j amikor nekünk itt intézkednünk kellene, meg- ' felelő intézkedéseket hajtsunk végre. Amikor ennek a törvényjavaslatnak az in- ; dokolását olvasom, akkor megállapíthatom, ! hogy midőn az indokolás ennek a javaslatnak alaptörvényére hivatkozik, a következőket j mondja (olvassa): »Az özvegyekről való gon- . doskodás szükségessége bizonyos mértékben az i említett törvénycikk megalkotásánál is elisj merést nyert, amennyiben e törvény lehetővé j teszi, hogy a szóbanlévő özvegyek közül az i arra leginkább rászorulók részére az öregségi { biztosítás rendkívüli segélyalapja terhére — ; igény jog nélkül — segélyek folyósíttassanak.« I Es ugyancsak ez az indokolás azt mondja j (olvassa): »Társadalometikai szempontból is ; célszerűbb a karitász helyett a jog álláspont- j jára helyezkednünk, mert nem elhanyagolható i szempont az, hogy népünk fejlett igazságérzete . belenyugszik abba, ha valakit a saját nemtörődömségéből vagy hibájából ér bizonyos hátrány...« — és hozzáfűzve: éri a szociális olajoseppeknek megszégyenítő valósága. T. Ház! Amikor a javaslat maga elismeri í azt, hogy a karitász helyébe a törvényes I rendelkezéseknek megfelelő intézkedésre van ! szükség, amikor .a javaslat maga is kimondja i indokolásában azt, hogy ezen törvényes alapon, törvényes intézkedésekkel kell segíteni, ! akkor én azt kérdezem a t. Háztól, vájjon mi- ; lyen intézkedés az, amely olyan lehetőséget biztosít, amely lehetőség még igen sok koldus- I nak az életstandardját sem tudja biztosítani j annak számára, akinek négy vagy öt pengőt | juttat a törvény? (Keck Antal: Havi négy-öt j pengővel a nyomort intézményesítik.) Kérde- | zem, hogy szociális intézkedés-e az, amikor | törvényes intézkedésekkel még a koldus életszínvonalát sem tudjuk biztosítani? Kérdezem, ' hogy ez nem az a bizonyos rövidlátás, a feleülése 1939 szeptember 28-án, csütörtökön. lősségérzet hiánya, a nemzet fájó sebeinek át nem érzése? Vájjon akkor, amikor itt bennünket azzal vádolnak, hogy mi demagógok vagyunk, mert a nemzet fájó sebeit ide merjük hozni s mert a megtörtént tények alapján fel akarjuk az illetékesek figyelmét hívni arra, hogy ezen változtatni kell, kell-e annál nagyobb lázítás, kell-e annál lázítóbb példa, mint az^ ilyen intézkedések, amelyek még a koldus színvonalát sem tudják az arra szorulóknak biztosítani? T. Képviselőház! Amikor egy törvényjavaslat a Ház plénuma elé kerül és az ahhoz hozzászólók felhasználják az alkalmat arra, hogy megbírálják a javaslatot, igen sok alkalom kínálkozik arra, hogy a javaslattal kapcsolatban a különböző felfogások kifejezésre jussanak. Midőn mi ezt a javaslatot bíráljuk és annak nemcsak tartalmáról, hanem alkotóiról és az alkotók készségéről is bírálatot mondunk, igen szomorú következtetéseket kell levonnunk. A legelső, aminek elengedhetetlen kellékként egy törvényjavaslatot jellemeznie kellene, az, hogy legyen abban a javaslatban rendszeresség ós szervesség. Szükséges, hogy egy törvényjavaslat be tudjon illeszkedni ama javaslatok sorozatába, amely javaslatok mindenkor a nemzetépítő szolgálatnak munkásai, amely javaslatok a keretükön belül helyetfoglalók számára alkotmányos jogaiknak megfelelő és gazdasági helyzetüket biztosító olyan állapotot teremtenek, amelyben ők gazdaságilag a nemzetnek életerős egyedei lehetnek. T. Ház! Akkor, amikor az előttünk fekvő törvényjavaslatot nézem, azt látom, hogy ez kirívó példája a rendszertelenségnek. Jónéhányan megállapították már előttem, mégpedig teljes alapossággal azt, hogy olyan munkát, amelyet a rendszertelenség jellemez, olyan javaslatot, amely a pótlék bélyegét magán viseli, nem volna szabad idehozni a Ház elé. Ez vétek, mert amikor ilyen javaslattal itt háromnégy napig foglalkozunk, amikor ezt a javaslatot tárgyaljuk, akkor úgy érzem, hogy vétünk a nemzeti közösség ellen, úgy érzem, hogy nem csinálunk itt mást* mint hogy egy pótlékot bírálunk, és nem hiszem, hogy ebben a pótlékbirálatban az a nemzetépítő és az a törvényhozói munka volna, amelyet az ország tőlünk joggal elvárhatna. Amikor én ezeket megállapítom, akkor egyúttal a javaslatnak egy másik szomorú és jellemző sajátságára is fel kell hívnom a t. Ház figyelmét. Szociális javaslatról van szó, amely a nemzet nagy tömegeinek a jólétét óhajtaná biztosítani, s ugyanakkor hiányzik ennek a javaslatnak egy olyan kelléke, amely éppen a szociális javaslatoknak elengedhetetlen kelléke kellene hogy legyen. És ez az áldozatkészség. Lépten-nyomon felhangzik az, hogy igen, a kormányzatban megvan a hajlandóság arra, hogy adandó esetben a Ház elé hozzon egy olyan javaslatot, amely talán összegszerüleg is megfelelőbb, mint ez. De azt kérdezem: hogyan bízzunk mi egy olyan kormányzatban, amely eddigi követeléseinkkel szemben, amikor komoly intézkedésről lett volna szó, semmi mást nem csinált, minthogy egyik igéretét megfoltozta egy másikkal, ós akkor, amikor cselekednie kellett volna, arra hivatkozott, hogy nincsen rá fedezet? Hát azt kérdezem, hogy akkor, amikor egy munkában eltöltött keserves élet után a nemzet dolgozó milliói életének alkonyát biztosító intézkedésekről