Képviselőházi napló, 1939. II. kötet • 1939. szeptember 15. - 1939. november 14.
Ülésnapok - 1939-31
Az országgyűlés képviselőházának 31. szetesen ennek felét fogja kapni a törvényjavaslat szerint. Előrebocsátom azonban, hogy ez felfogásom szerint és azt hiszem a Ház többségének felfogása szerint túlzottan optimisztikus számítás, mert hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a mezőgazdasági munkásság nagyobbik része tulajdonképpen évente nem hat hónapot, hanem csak négy-öt hónapot tud dolgozni. Ha a hiányzó heteket befizeti, akkor oda kell neki fizetnie azt az összeget, amellyel a járadéktörzs-pótlékot megszerezné, tehát nem fizeti ki magát számára az, hogy a hiányzó heteket befizesse. Ha reális esettel számolok, vagyis azzal, hogy négy-öt hónapot dolgozik a mezőgazdasági munkás évente, akkor a következő, már sokkal valószínűbb adatok adódnak e törvény életbeléptetése után. Aki öt év mulya éri el a korhatárt, tehát öt évig biztosítja még magát 65 éves koráig, az 5-60 pengőt kap, tizenöt évi biztosítás után 7 pengőt, huszonöt évi biztosítás után 8*30 pengőt, harmincöt év után 9-70 pengőt és negyvenöt évi biztosítás után .11-40 pengőt fog kapni. így az özvegy 5-60 pengő körül fog kapni, de csak 45 év múlva jut el ehhez. T. Ház! Ezekből látszik, hogy ez az oszszeg, amelyet ez a törvény és a törvény utódja, ez a töirvényjavaslat biztosít, semmiesetre sem sarkalhatja a munkásságot arra, hogy valóban biztosítsa is magát, hogy éljen ezzel a törvénnyel és éljen ezzel a biztosítással. Itt rá kell mutatnom Gesztelyi Nagy László képviselőtársunik célzására, aki valószínűleg felénk irányította azt a megjegyzését, amikor azt mondta, hogy egy levelet kapott, amelyben az egyik községi jegyző arról panaszkodik, hogy állítólag demagógoik hatására egyes munkások nem veszik igénybe az öregségi biztosítást. Éppen néhány nappal ezelőtt 'beszéltem a mezőgazdasági munkásoknak egy csoportjával és amikor megkérdeztem tőlük, hogy mi a helyzet ezzel a biztosítással, hogy .szívesen veszik-e ezt és tényleg fizetgetik-e ezt a járulékot, akkor egy értelmes 26 éves mezőgazdasági munkás a következőképpen felelt: » Kép viselő testvér, vájjon hányan érjük meg a 65 évet? Es 'ha a 65 évet megérjük, akkor érdemes-e most nekünk ezeket a kis részleteiket fizetgetni, amikor a következő tél biztosítására kell gondolnunk ?« Visszatérek a legelső megjegyzésemre: azt hiszem, ez a vélemény sokkal közelebb van a reális élethez, mint az a hang, amelyet itt a törvényjavaslat tágyalásánál különösen a kormánypárti képviselő urak megpendítettek. Azt 'hiszem, nem serkentő egyetlen 18 éves mezőgazdasági niunlkásra sem, hogy fizetgetni kezdje ezeket a heti 20 filléres járulékokat azért, hogy 47 év múlva körülbelül 12—14 pengő havi járadékösszeghez h oz zá juthasson. T. Ház! Az egész tárgyalás alatt és a hozzászólások valamennyiéből az csendül ki, hogy ez a szolgáltatás valóiban csekély és csodálatos, hogy mégis alig akadtak képviselők, akik ezt a törvényjavaslatot nem fogadták el. Hogy elfogadták a törvényjavaslatot, ezt jórészben azzal a minden oldal felé nagyon szépen hangzó mondattal indokolták meg: igaz, hogy ez majdnem semmi, nagyon csekély, de látom a jóindulatot és ezt a javaslatot csak első lépésnek tartom a radikálisahb megoldások felé(PrÖhle Sándor: Tipegő lépés!) Kérdem, t. Ház, hogy vájjon van-e ennek a felfogásnak ülése 1939 szeptember 27-én, szerdán. 97 reális alapja, amikor az egész Ház szinte egyhangúlag megállapítja, hogy a javaslat az általa kitűzött célt nem éri el még hosszú idő mulya sem; hogyan lehet tehát az, hogy ezt a törvényjavaslatot mégis megszavazzák és keresztülviszik, amikor mindenkinek az az érzése, hogy a javaslat az általa kitűzött célt nem éri el? (Lili János: Nem ellenzékiek! — Pröhie Sándor: Porhintés az egész!) A miniszter úr tegnapi beszédében említette, hogyha az ország gazdasági helyzete javulni fog, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a járadék összegét felemeljék; megkérdezném azonban a miniszter urat, ha itt lenne, hogy vájjon mikor kerülhet erre sor, (Meskó Zoltán: Amiikor mi hatalmon leszünk!) mert hiszen ez a törvényjavaslat nem a jövő esztendőre szól, hanem hosszú idő, 40 év múlva éri el a kitűzött célt. Megkérdezném a miniszter úrtól, hogy mikor lesz jobb a helyzet, a kiáltó szociális problémákat mikor fogjuk megoldani és mikor találunik fedezetet arra, hogy a járadék öszszegét felemeljük. (Meskó Zoltán: Majd ha nyilas kormány lesz! — Pröhie Sándor: Ez a rendsizer hattyúdala!) A miniszter úr kijelentését nem t tartom megnyugtatónak, amikor közben szépen keresztülviiszik ezt a nagyon rosszul sikerült javaslatot is. (Pröhie Sándor: Nincs több a zsákban! — Szöllősi Jenő: A nagybirtokhoz nem lehet nyúlni!) Ez a javaslat és az életbeai lévő törvény is azzal indokolja meg a járadék csekélységét, hogy mind az állam, mind a törvényhatóságok, mind pedig a munkavállalók szinte túlmentek erejükön akkor, amikor megteremtették a járadékösszeg fedezetét. Ha az egész Ház elismeri e»zt és mi is azt mondjuk, hogy, mindent megtettek s ennél többre nem képesek, akkor csak egy következtetést vonhatok le ebből, ós pedig azt, amit mi nyilaskeresztesek állandóan hangoztatunk, hogy amíg a magyar gazdasági élet és gazdasági reoidszer teljes átállítása nem következik be, addig a magyar szociális problémák megoldása nem történhetik meg. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Az Európában és a világon dúló háború szerény íeliogasom szerint előbb vagy utóbb befejeződik, (Jiomoimay Tivadar; Az biztos! — Derültség.) és emberi számítás szerint ez után a háború után Európára feltétlenül egy hosszabb vagy rövidebb ideig- tartó békés korszaknak kell következnie. Ez a békés korszak azonban nem az emésztés korszaka lesz, ez az egyes népek és népfajok versengése lesz. (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaioldalon.) Ez a békés korszak a nacionalizmus jegyében fog le»folyni {Helyeslés a szélsőbaioldalon.) s ebben a versenyben csak az a nép fog előrehaladni, amelynek faji öntudata minél magasabbra lángol, amelynek életszínvonala minél magasabb, amelynek születési arányszáma nem csökkenő, hanem emelkedő tendenciát mutat (Élénk helyeslés a szélsőbaioldalon.) s amelynek gazdasági és társadalmi berendezkedése a legéletrevalóbb. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon. — Cselényi Pál: Nagyon helyes! — Szöllősi Jenő: Elmulasztottuk húsz éve»n át!) Kíváncsi vagyok arra, hogy amikor mi két nagy birodalom, a szláv és a germán birodalom ütközőpontjában állunk s amikor két nagy eszme van a szomszédságunkban, akkor az igen t. túloldalon vannak-e olyan optimisták, akik azt állítják, hogy mai társadalmi és gazdasági berendezkedésünkkel részt tudunk venni ebben a versenyben, (Egy hang a szélsőbaloldalon:
