Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-6

Az országgyűlés képviselőházának 0. koztak ezek a vádak- Ne méltóztassék zokon venni, de mii igazán azt képzeltük, hogy amikor Magyarország miniszterelnöke vádakat hangoztat, akkor már régen bizonyítékok vannak a kezében mert egy miniszterelnök csak akkor szólalhat meg és csak akkor jelenthet be valamit, amikor már bírói bizonyossággal, bírói mérlegelései eldöntött bizonyítékok állanak rendelkezésére. (Úgy van! Ügy van! Taps a szélsőjobboldalon.) A letartóztatások és a bizonyítékok egyformán elmaradtak, a miniszterelnök úr azonban szankcionált egy olyan vádat, amelyet idáig még konkretizálni sem mertek, kivéve azokat a liberális lapokat, amelyekre majd rá fogok mutatni. Ezt a szankcionált vádat pedig képviselőjelöltek vették át, a korteshadak özöne vette át és a vidéki lapok egész sora. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbalollon.) Azután a tilalmazott röpcédulák özöne vette át ezt a vádat, a suttogó propaganda pedig a szájukba adta, hogy a nyilasok és a nemzeti szocialisták pedig hazaárulók, mert igenis, idegen pénzekkel dolgoznak. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ráckevén is! — Hubay Kálmán: Ez a magasabb erkölcs! — Zaj.) Aki burkoltan rágalmaz, az nagyobb bűnös, mint aki nyiltan kiáll a rágalmával. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Visszahull a fejére! Zaj.) A kortesízű vád azonban kényelmetlen lett és túlságosan sok hazaáruló került be a magyar képviselőházba. (Ügy van! Úgy van! Derültség a szélsőbaloldalon.) Viszont a magyar nép egyszerűen nem hitte el ezeket a vádakat és úgy döntött, hogy ezek az emberek megérdemlik a mandátumot. (Élénk taps a szélsőbaloldalon.) A cikk semmi mást nem tett, mint a parlamenti interpellációkat ismertette és néven nevezte a gyermeket: az idegen pénzt elnevezte guruló márkának. Ezért az egyetlen szóért az utolsó nemzeti szocialista napilap is 15 napra elnémíttatott. Kérdezem az igen t. belügyminiszter úrtól, hogy az a Népszava, amelynek cikkei ma is osztályharcot hirdetnek és ezzel a m agyai* nemzet egységét bizonyos irányban megbontják, (Kéthly Anna: Nem függ össze ezzel!) amely Népszava a Felvidék problémája elintézésének előestéjén, szorongattatásunk szörnyű perceiben, amikor Budapest légi támadást várt és arra készült, amikor minden magyar ember állig felfegyverkezve gondolatban, szeretett volna kitörni a trianoni bilincsből^ még mindig a népszövetséghez fohászkodott, imádkozott és a szörnyű destruktív pacifizmust hirdette: az a Népszava akkor a magyar nemzet külpolitikai érdekeit nem veszélyeztette? (Közi-Horváth József: Ebben igaza van! — Felkiáltások a középen: Igaza van ebben!) A liberális lapok Francoról, a spanyol nagy szabadsághősről éveken keresztül úgy emlékeztek meg, mint lázadóról (Ügy van! Ügy van! \ a szélsőbaloldalon.), az ő csapatairól pedig úgy emlékeztek meg és úgy írtak, mint felforgató, az országot rombadöntő, vérengző társaságról és csapatokról. Ugyanakkor a liberális lapok folyton hozták német és olasz lapok szemelvényeit magyar fordításban, hogy a spanyolokat megsegítő olasz és német szabadcsapatokat befeketítsék a magyar közvélemény előtt és ezáltal közvetve a tengelyhatalmak iránti külpolitikánkat elfűrészel jék. (Hubay Kálmán: Ezt szabad volt! — Zaj.) Kérdezem, vájjon a magyar nemzet külpolit.kai érdekeit e/, nem veszélyez tette? ülése 1939 június 21-én, szerdán. 81 A tengely áll amok diktatúrás rendszere el^en nap-nap után oWastank a liberális lapokban támadásokat, mert a zsidó psziché elsősorban és mindig, minden körülmények között zsidó érdekeket látott és portált a saját lapja

'.ban, de sohasem a n agyar nemzet »••rdekeji. (ügy vani Ügy van! a, azélsőbaloláalon. — Ma tolesy Mátyás: Oláh Gyurka tapsol?!) Ezzel a liberális és szociáldemokrata sajtóval szemben mi nem tapasztaltunk hasonló szigort a magyar belügyminiszter úr részéről, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) mint a nemzeti szocialista sajtóval szemben, amely pedig igenis mindenkoron igyekezett beleilleszkedni a nemzet nagy érdekeinek védelmébe. Hiszen akárhányszor megtörtént, igen t. belügyminiszter úr, hogy valamely oiyan cikket, ame lyet a magyar nemzet szempontjából talán nagyon fontosnak ítéltünk, de amelyről élt bennünk az aggály, hogy nem séríü/ik-e vele külpolitikai érdekeket, inkább elhagytuk, (vitéz Keresztes-Fiseher Ferenc belügyminiszter: Na gyei okosan tették!) pedig közönségünket nagyon érdekelte volna és megkérdeztük majanem mindennap kétszer is a külügyminisztérium sajtófőnökét, vájjon mit szól ehhez, vagy mii szól ahhoz? Mi igenis azt tartottuk, hogy ha belpolitikailag sok minden választ is el bennünket a kormánytól, de a külpoltikában nem választ cl bennünket és a magyar nemzet külpolitikáját, igenis, a magyar külügyminisi térnek és az ő sajtófőnökének kell irányítania. Amikor tehát mi ezt láttuk és tapasztaltuk és e szerint cselekedtünk a múltban, akkor nem tudtuk elképzelni, hogy egy belpolitikai interpelláció kapcsán miképpen lehet a nemzet külpolitikai érdekeit olyanképpen veszélyeztetni, hogy ezért 15 napra kelljen az utolsó nemzeti szocialista napilapot elnémítani. (Hubay Kaimán: Azért kellett betiltani, mert az utolsó nemzeti szocialista iap volt!) A sajtó szabadsága és szabadságjoga nem egyszerű rendészeti kérdés, nem rendőrségi probléma csupán. Ne vegye zokon az igen t. belügyminiszter úr, ha azt mondom, hogy ez a kérdés kissé a, miniszterelnökségre is tartozik, mégis a miniszterelnök úr sajtófőnöke a betiltás napján- 12 órakor még nem tudott róla semmit, hogy a belügyminisztériumiban már 10, vagy 11 órakor elhatározták a betiltás tényét .(Keck Antal: Diktatúra! — Zaj a szélsőbaloldalon.) A sajtófőnök úr ugyanis 12 órakor, vagy 12 óra körül még odatelefonált hozzánk és megkért arra, hogy bizonyos közleménynek ne a dijak helyet és egy bizonyos témával ne foglalkozzam. (Hubay Kálmán: Nem tudta az egyik balkéz, hogy mit csinált a másik balkéz! — Keck Antal: Házi diktatúra!) Én a legnagyoblb örömmel adtam helyt a sajtófőnök úr intervenciójának, bár a kérdéses cikket már délelőtt 10 órakor, tehát két órával azelőtt a nyomdába leadtam. Meg kell állapítanom, t. Ház, hogy a mostani kormányzat túlságosan érzékeny a belpolitikai kritikával szemben, sokkal inkább, mint volt az előző kormány. Ezt meg kell állapítanom. Sajtóügyekben a régebbi gyakorlat nem ez volt. Régebben a gyakorlat az volt, — és erről a szociáldemokrata képviselők tanúságot tehetnek — hogy amikor a Népszava régebben sajtódeliktumot követett el, akkor a Népszavának aznapi példányait elkobozták és megindították a bűnvádi eljárást az újság és a szerző ellen, de egyáltalában nem tiltották bö a Népszavát 15 napra, vagy bárom hónapra. Az előző belügyminiszterek annyira tisztelték a