Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-6

Az országgyűlés képviselőházának 6. ülése 1939 június 21-én, szerdán. 71 a képviselő úrnak elég- ideje arra, hogy idehozza az ügyet, ha a kapott felvilágosítás nem elégítette volna ki. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Élénk taps a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a viszontválasz joga. Matolcsy Mátyás: T. Ház! A miniszterelnök ár válaszát nem vehetem tudomásul, mert meggyőződésem, — és ezt bizonyítani fogom — hogy a kormányzat nem jár el elég erélyesen és nem teremt olyan kapcsolatot a visszacsa tolt rutén föld gazdasági élete és az itteni közt, mint amilyennek lennie kellene. Válaszolni fogok arra, hogy mikor ott a legsúlyosabb bajok vaunak... (Gr. Teleki Pál miniszterelnök: Ez lehet, de azért szeretném, ha képviselő úrral megbeszéltük volna!) A kiküldötteknek még öt darab üres szoba áll rendelkezésére, de senki ott szervezetet és rendszert fel nem épített. Pedig nagy kérdések forognak ott kockán, ilyen például a kukoricaellátás kérdése. Kukorica nélkül vannak. Próbáltak segélymegoldást keresni ^ és íkisült a végén, hogy Vereckén 20 pengőért lehetne kapni, ha volna kukorica. Roppant súlyos kérdések ezek és egyáltalán nem lehet C7eket elintézni azzal, ha személyes beszélgetést folytatunk, hanem csak úgy, ha rákéuyszerítjük a kormányzatot, hogy ezeket a kérdéseket megoldja. (Nagy zaj a jobboldalon.) Az a tapasztalatunk, hogy nem oldották meg ezeket a kérdéseket, ezért kell erre kényszeri tenünk a kormányt. (Zajt.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (vitéz Csicsery-Kónay István: A karzatnak beszél!) Matolcsy Mátyás: Ne beszéljenek már ilyet! En tanújelét adtam annak, hogy könyvekben, komoly munkákban lefektettem kérdéseket. (Gr. Teleki Pál miniszterelnök: Tudom, de amit kerestem a könyvekben, azt nem találtam meg.) Igenis, nem lehet így elintézni ezeket a súlyos kérdéseket, hanem azt tapasztaljuk, hogy ez az országrész nem tud bekapcsolódni a magyar vérkeringésbe, de akkor azt mondani, hogy itt minden rendben van es semmit sem kell jóvátenni: ez nem felelősségteljes országvezetés. (Ügy van! ügy van! — Taps balfelől. — Ellenmondások a jobboldalon. - - Egy hang a szélsőjobboldalon: Elferdítette! Nem erről van szó!) Igen t. Ház! Én nem kívánok itt mélyreható politikai kérdésekkel foglalkozni, ha már nem sikerült a zárttárgyalást megteremteni, (Egy hang jobbfelől: Akkor nem is beszélt volna!) de olyan súlyos politikai kérdések vannak, amelyeket fel kell tárni és amelyeket minden törvényhozónak tudnia kell. Én csak egy kérdést említek fel, amit ott mindenki tud. Az autonómia kérdését, amely itt most napirenden van, sürgősen és minél hamarább el kellett volna intézni, mert ez olyan állandó súrlódási felület és olyan kérdés, amely csak rossz irányba viheti az ügyeket. Egészen őszintén megmondom, tervbe van téve az, hogy Kállay Miklós legyen a királyi biztos, akinek semmi köze nincs a ruszin néphez, aki soha ruszin földön nem járt és aki... (Ellenmondások.— Nagy zaj jobbfelől. — A szónok szavai a zajban elvesznek. — Elnök csenget.) Nekem az a felfogásom, hogy ezeket a kérdéseket éppen a jövő és a nagy nemzeti célok érdekében (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) minél őszintébben és minél nagyobb bizalommal kell a testvérnépekkel megoldani. Sajnálom, hogy tovább ezeket a politikai természetű kérdéseket éppen a helyzetre való 14* miniszter úr és amikor azzal az indítvánnyal jöttek hozzám, hogy 320—330 pengőre szállítjuk le a tűzifa árát, én folytonosan azt mondottam, hogy ez nem elég. Én tovább kívánom az árat leszállítani, és most folynak a tárgyalások arra vonatkozólag, hogy a legalsóbb értéket megtaláljuk. (Taps a jobboldalon és a középen.) Ennek az országrésznek is visszatérése után katonai közigazgatást vezettünk be és annak ottléte alatt nem tudtuk a polgári közigazgatást minden vonatkozásában úgy berendezni, ahogy azt a jövőben kívánjuk. A polgári közigazgatást bizonyos mértékig úgy szeretnők berendezni, hogy az az állandó önkormányzati közigazgatásnak személyileg is az előfutára legyen, tehát lehetőleg olyan emberekkel, akiket később az önkormányzati közigazgatásban is szeretnénk alkalmazni. Ezért a kiválogatás lassabban megy és azok által történik, akik a helyi viszonyokat ismerik. Történt ez elsősorban a katonai közigazgatás mellé beosztott kormánybiztos által, aki maga is magyar-orosz. Itt van a munkásoknak, az aratási munkásoknak az Alföldre való lejövetelének a kérdése. Az aratási szerződéseket december—januárban szokták megkötni. Ezek az egész országban majdnem mindenütt már meg voltak kötve, amikor Kárpátalja Visszatért az anyaországhoz. Ennek ellenére megpróbáltunk mindent, hogy munkásokat lehozzunk. Kis mértékben sikerült is. Rászorítottuk erre a birtokosokat és így a mezohegyesi gazdaságot is, hogy a szükséges munkáslétszámon felül kárpátaljai munkásokat alkalmaz'zon- Ha ezt a mezohegyesi szerződést a képviselő úr előre megmutatta volna, akkor meg tudtuk volna kérdezni azt, aki a szerződést kötötte: a mezohegyesi állami birtok igazgatóját, hogy miért kötötte így ezt a szerződést. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden szerződést nem láthat maga a miniszter, még kevésbbé a miniszterelnök. A magyar adminisztrációnak épp az ez egyik baja, hogy minden — bocsánat a kifejezésért — bagatel ügyet a miniszterelnökhöz visznek, őt darabokra tépik, aki épp ezért nem tud mindig a lényeges dolgokkal foglalkozni. (Ügy v'an! Ügy van! — Taps a középen.) Én az ilyen apró ügyeket magamtól elhárítom, azért, hogy komolyabb ügyekkel foglalkozhassak. (Helyeslés.) Egy állami birtok igazgatója elvégre elég ember a talpán arra, hogy egy ilyen szerződést maga kössön meg. Ha azonban elém hoznak egy ilyen ügyet, akkor mégis megvizsgálom. A földmívelésügyi miniszter úr sem látta ezt a szerződést. Ha a képviselő úr lett volna szíves ezt elénk hozni, a helyett, hogy itt egy nagy interpellációt csinált belőle, ez sokkal egyszerűbb, praktikusabb és észszerűbb lett volna nézetem szerint. (Nagy zaj a jobboldalon.) Végül pedig, ami a lett kérdést illeti, a lettek első ajánlata az volt, hogy le akarják telepíteni ott a magyar munkásokat, vagy legalább is azoknak egy részét. Ebbe nem kívántunk belemenni. A másik alkalommal pedig mi kieresztettünk volna egy bizonyosszámú munkást, ha jól tudom, 500-at, de akkor a lettek már nem reflektáltak rá. Mindenesetre áll tehát az, hogy ha azt a szisztémát akarjuk bevezetni, hogy itt szóvitázzunk a dolgokról, ez csak a karzatnak szól. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Ha a képviselő úr vette volna magának azt a fáradságot és eljött volna tőlünk információt kérni és megbeszélte volna velünk ezt a kérdést, még mindig maradt volna