Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-21

464 Az országgyűlés képviselőházának 21 ismerjük — csak évek alatt lesz végrehajtható, rendelkezései csak évek során fognak teljesen átmenni a gyakorlati életbe, ez máról holnapra nem történhetik meg. De eddig is megtörtént és ezután is minden késedelem nélkül mindíg­meg fog történni minden, hogy a törvény ren­del kezései végrehajtassanak. A végrehajtási utasításnak nem is az a rendeltetése,^ hogy lehetővé tegye a törvény végrehajtását. Annak a rendeltetése csak az, hogy megkönnyítse, siettesse a végrehajtást és ott, ahol szükséges, egységes utasítást adjon az illetékes hatóságok részére, hogy egyformán járjanak el a végrehajtás tekintetében, csak azért szükséges, hogy itt-ott, ahol a tíörvény ezt megkívánja, hiteles magyarázatot fűzzön a tör­vény rendelkezéseihez vagy pedig esetleg a részletekre vonatkozó utasításokat tartalmazza. T. képviselőtársam azt is szememre veti első kérdésében, hogy abban a nyilatkozatban, ame­lyet tettem, csak remélem azt, hogy a rendelet augusztus közepén meg fog jelenni. Ez igazán a szavakba való kapaszkodás. Természetes do­log, hogy az, igazságügyminiszter nem mond­hatja azt, hogy ki fogja adni, amikor ezt az összkormány adja ki minisztériumi rendelet formájában. Ennekfolytán tehát nem mondhat­tam mást, mit azt, hogy remélem. Amit mondot­tam, az tehát egyáltalában nem jelenti azt, hogy ez valami halvány, ködös remény­ség, hanem igenis annyit jelent, hogy min­den meg fog történni, — és eddig is megtör­tént minden — hogy ez ia rendelet augusztus közepén tényleg kibocsáttassék. Másik kérdése t. képviselőtársaimnak az : hajlandó-e a miniszterelnök úr a végrehajtási utasítás kiadása körül tapasztalható indoko­latlan késedelmet megszüntetni és a rendeletet legsürgősebben kiadatni? Rá kell mutatnom arra, hogy semmiféle indokolatlan késedelem nem történt. Bölcsen méltóztatik tudni, hogy ezt a törvényt május 4^én, tehát ezelőtt három hónappal hirdettük ki és akkor lépett hatályba. Nagyon jól méltóz­tatik tudni azt is, hogy a törvény az utolsó percig beható tárgyalás tárgya volt és hogy végül is együttes ülésben a felsőházzal együtt kellett ezt a törvényt tető alá hozni, tehát a törvény végrehajtási utasításának elkészítése csak akkor kezdődhetett meg, amítkor az a tör­vény már meghozatott, amikor mindkét Ház elfogadta, mert a törvény szövege mindaddig vitás volt. Méltóztatnak tudni azt is, hogy pontosan a törvény kihirdetése után rendeltetett el az új választás s hogy ez a választás mindenféle ap­parátust egy hónapon keresztül igénybe vett. Méltóztatnak tudni azt is nagyon jól, hogy a törvény úgyszólván valamennyi tárca érdekkö­rét, hatáskörét és munkakörét érinti, ennek folytán éppen a végrehajtási utasítás elkészíté­sénél szükséges, hogy valamennyi minisztérium* előterjessze a maga kívánságait, azok megtár­gyaltassanak és valamennyi minisztérium hoz­zájáruljon. Bármily fokozott gyorsasággal és energiával megy is ez, erre bizonyos idő szük­séges és azt hiszem, hogy az a nem egészen kéthónapi idő, ami rendelkezésre állt, a kér­déseknek ilyen fontos és széles körét érintő törvénynél nem olyan hosszú idő, hogy indo­kolt és alapos szemrehányásra okot adjon kép­viselőtársamnak. A t. képviselőtársam maga volt tanuja an­nak a helytállásnak, amellyel ezt a törvényt . ú'cse 1939 augusztus 9-én, stcuián. itt keresztül vittük. (Ügy van! Úgy van! a jobb­oldalon és a középen.) Azt hiszem, t. képviselő­társamnak semmi oka sincs kételkedni abban, hogy amikor öt hónapon keresztül itt állottam ezt a harcot, amely ez ellen a törvényjavaslat ellen folyt, (Hosszantartó éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) mindent meg fogok tenni a kormánnyal együtt arra is, hogy ez a törvény maradéktalanul érvényesüljön. (He­lyeslés és taps a jobboldalon, a középen és a balközépen.) Azt hiszem, t. képviselőtársam is így látja, azt hiszem, a t. Ház többsége is így látja (vitéz Ujfalussy Gábor: Miért interpel­lál 1 ? — Tóth József: Ne tessék álarcos interpel­lációkkal az időt elrabolni!) s ezért kérem, méltóztassék tudomásul venni az interpellációra adott válaszomat. (Helyeslés és taps a jobb­oldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat a vi­szonválasz joga megilleti. Meizler Károly: T. Ház! Én az igen t. igazságügyminiszter úrnak a zsidótörvény tár­gyalása alkalmával tanúsított magatartását nemcsak mindenben helyeseltem, hanem tőlem telhetőleg támogattam is. (Felkiáltások a jobb­oldalon: Ügy is van!) Nincs tehát a tekintetben semmi kétség, hogy az én interpellációm semmiesetre sem az igazságügy miniszter úr személye ellen kívánt szólani, sőt, amennyiben az igen t. többség megadta volna nekem an­nak a lehetőségét, hogy a továbbiakban rész­letesen kifejtsem álláspontomat, (Mozgás a kö­zépen. — Elnök csenget.) módomban állt volna magát az igen t. igazságügyminiszter urat is meggyőzni a tekintetben, hogy felszólalásom­mal egyáltalán nem akartam felesleges mun­kát végezni s hogy felszólalásom egyáltalán nem volt indokolatlan. T. Ház! Legyen szabad; most egy-két poli­tikai tényt megemlítenem idevonatkozólag, de mielőtt tenném, még azt akarom megjegyezni, hogy interpellációmat éppen az igazságügy­miniszter úr sajtónyilatkozata után jegyeztem be, annak a következményekép és annak a tu­datában, hogy az igazságügyminisztérium a maga részéről már régen elkészült a végrehaj­tási anyaggal, egyízben minisztertanács éjé is kívánta vinni, azonban a többi minisztérium­nál késlekedik ma is a végrehajtási anyag el­készítése. Ezeknek előrebocsátása után legyen szabad a következőkre szorítkoznom:^ Az igen t. miniszterelnök úr — és ezért is intéztem inkább hozzá interpellációmat — 1939. április 1-én az egyik kormánylap értesí­tése szerint a következőket mondotta (olvassa): »Az Tmrédy-kabinet taerjai közül én voltam a legradikálisabb a zsidókérdésben s helyenként még erősebb intézkedéseket kívántam hozni.« Mindnyájan meglehetős érdeklődéssel fogad­tuk a miniszterelnök úrnak ezt a nyilatkozatát, majd azt is, amikor a június 13-iki hírlapok tudósítása szerint programmját jelentette be a kormánypárt értekezletén s amelyben ezt mon­dotta (olvassa): »Nálunk az a baj, hogy túlsá­gosan sok időt fecsérelünk el a törvények ho­zására, mert nem ez a lényeges, hanem a tör­vények gyors végrehajtása szükséges.« Ezt mondotta a miniszterelnök úr és többek között maga is utalt a zsidótörvényre, hogy túlságo­san sokáig készült a törvényhozásban és em­lítette azt, hogy igenis szükség volna a gyors végrehajtásra. Ez, volt június 13-án. Június 11-én, tehát két nappal ez előtt a nyilatkozat előtt, bejegyeztem itt az interpellációs könyvbe a törvény végrehajtását sürgető interpelláció-

Next

/
Thumbnails
Contents