Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-18

Az országgyűlés képviselőházának 18. erdőbirtoknak ilyen nagy megbecsülését tanúsította a kormányzat, ugyanakkor kapcsolódott ez a keraes a birloKpontLKa kérdésevei is és a kituizomanyi kerdes kijátszása érdekében megindultad az erdősítések. Nem felújítások, nem a kitermelt és kivágott erdők felújítása, hanem új erdősítések, mint amilyen peluául KoDurg herceg ismeretes pasztavacsi erdősítése volt. Ezt magam is végigjártam és tudom, hogy meg tavaly is erdősiteltek Itt—12 mázsa rozsot termő földet, úgynogy egyetlenegy cseléd sem maradt abban a majorban. 4u hold szántót hagytak meg egy lbuO holdas majorban. Ezek mind köztudomású tények. Ez a kisszállás! uradalom. A Ház elé hoztam a györgyei ügyet, ahol szintén ilyen fásítás indult meg, hogy meneküljenek a földbirtokpolitikai akciók elől. Ez lett a vége a nagy erdőbirtok irányban ilyen értelemben tanúsított védelemnek és támogatásnak. Következett a nagy esemény, amikor Kárpátalja visszatért. Mindenki azt hitte Kárpátalján is, itt is, hogy végre le lehet szorítani ezt a 3-60 pengős árat. IN ekem fent Kárpátalján, Szolyván azt mondták az üzemben, hogy azelőtt ott helyben egy vágón tűzifa 160 pengőbe került vagonba rakva, most 230 pengőbe kerül. Nem is kívánták ők ezt az árat, mert nagyon jól tudták, hogy ez a fogyasztás és a forgalom zsugorodására és munkanélküliségre vezet. Mi történt? Azt várták, hogy a kárpátaljai erdőkben heverő 30—35.000 vágón kitermelt tűzifa megindul a fogyasztópiac felé. Ehelyett a tűzifa kereskedelmét és forgalmát szabályozó intézkedés látott napvilágot, fent pedig a levágott, óriási értéket reprezentáló fakincs hónapról-hónapra folytonosan romlik. (vitéz Ujfalussy Gábor és Kölcsey István: Nem lehet lehozni! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is akarják!) Éppen tegnap beszéltem az Erdészeti Egyesület egyik mérnökével, aki szakember. Azt a véleményt mondta, hogy ősztől tavaszig az elsőosztályú minőségű fának már csak másodosztályú értékelése lehetséges. Óriási értékveszteséget szenvedtek. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem lehet lehozni! — Matolcsy Tamás: Nem is akarják! — Keck Antal: Hendrey tudja, őt tessék, megkérdezni! — Kölcsey István: Nem tudják lehozni! — Felkiáltások: Ott jártf — Keck Antal: A folyosón mást mond! — Zaj.) Az volt a közvélemény és az volt az egész ország felfogása, hogy igenis, ha 1932-ben lehetett nagykereskedelmi áron ab Budapest 302 pengő egy vágón fa ára, miért ne lehetne ma is ennyi, vagy még ennél olcsóbb, amikor annak a bizonyos nagysikerű 35 pengős vámnak a hátrányát a r Ruténfölddel szemben már nem érezzük, tehát a szolyvai 160 pengős áron — azt csak a fuvarköltséggel terhelve — megkaphatnánk Budapesten ezt a fát. Mi történt ezzel szemben? Amikor itt július 13-án ebben a kérdésben szóltunk, akkor 17-én az Erdészeti Egyesület, a nagybirtokosság érdekképviseleti szerve azonnal a kormányhoz sietett és azt írta felterjesztésében: épp így a legnagyobb aggodalommal látja azokat a törekvéseket is, amelyek a tűzifa árának a két évvel ezelőtt megállapított ós az erdőgazdaság által azóta is irányárnak tekintett legmagasabb árak alá leendő leszorítását célozzák. Persze a nagy erdőbirtokosság azonnal sietett tiltakozni a fa árának mérséklése ellen, mert hiszen ez egyéni érdekeit csorbítaná, maximális jövedelmeinek csökkentését jelentené. Elhangzott 13-án a támadás a közvélemény KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. lése 1939 augusztus 2-á^, szerdán. 405 előtt, 17-én a tiltakozás és 20-án — ez az, ami felháborító és megmagyarázhatatlan — a következők történtek. Rövid úton a kereskedelemes iparügyi minisztériumban 20-án délelőtt 11 órakor ertekezletet tartottak, ahová a földmívelésügyi miniszter urat is bevonták és ebben a tűzifa új tarifájának megállapítását tárgyaltak. Legyen szabad ennek a tárgyalásnak anyagát felolvasnom. A tűzifa vasúti tarifájának módosítását a következőképpen kívánták megvalósítani. Csak számokat és tényeket olvasok fel, hivatalos aktából valók, tehát biztos, hogy így vannak. 25 kilométer távolságra egy yagón szállítási költsége 23 pengő. A továbbiakban csak azt említem fel, hogy menynyivel több vagy kevesebb lesz, mint a jelenlegi tarifa. Tessék figyelni. 25 kilométerig a fuvardíjat vagónonkint négy pengővel, 75 kilométerig újabb négy pengővel, 125 kilométerig még egy pengővel csökkentik. A 175 kilométeres körzetbe esnek a dunántúli nagy erdőbirtokok. A 175 kilométeren túli körzetben azonban, 225 kilométerig négy pengővel emelik a tarifát s hogy ne részletezzem a dolgot, az 550 kilométeres körzetben már 40 pengővel emelik egy vágón tűzifa fuvardíját. {Nagy zaj a szélsőjobboldalon. — Keck Atal: A gens fidelissima-nál!) Hogy a t. Ház felvidéki képviselői ehhez az elgondoláshoz mit tudnak hozzászólni, nem tudom. Mert mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a dunántúli nagy erdőbirtok a budapesti piacra kedvezményesen szállít, az 550 kilométernyi távolságra eső ruténföld fájára pedig 40 pengő differenciát nyomnak. (Kölcsey István: Fordítva!) Ezt a tárgyalást lefolytatták. (Felkiáltások jobbfelől: Fordítva kell lennie!) az Erdészeti Egyesület refrátuma alapján, az ő érdekképviseleti szervük által kiadott adatok alapján. (Zajos ellenmondások jobbfelől. — Matolcsy Tamás: Hihetetlen, de így van!) Ezek megtörtént tények. Különben mit vitatkozzam azon, hogy ez most hogy értendő; itt van, átadom, tessék megmagyarázni. De nem ez az érdekes, hanem érdekes egy és csakis egy: mi az oka annak, hogy a miniszterelnök úrnak azt az ígéretét, hogy a fa árát leszállítja» nem sikerült betartania? A fa árát nem tudta leszállítani. (Matolcsy Tamás: Ez a lényeg!) Az összes részletkérdések nem fontosak. Mi az (akadálya annak, hogy az ott pusztuló, minőségében és 'mennyiségében pusztuló fakincset végre ia magyar fogyasztóknak, az Alföldnek és a fővárosi fogyasztóknak a javára felhasználjuk? Erre kértem volna a miniszterelnök úrtól félreérthetetlen magyarázatot és ígéretet, hogy ezt a kérdést megoldja, de amikor erről a súlyos kérdésről van szó, eltávozik. (Taps a, szélsőbaloldalon. — Matolcsy Tamás: Meg kellett volna cáfolnia!) Elnök: Az interpellációra a miniszterelnök úr nevében a földmívelésügyi miniszter úr kíván válaszolni. vitéz gr. Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter: Mélyen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Keck Antal: Várják meg a végét! — Zaj.) A miniszterelnök úr megbízásából van szerencsém Matolcsy képviselő úr interpellációjára válaszomat megadni. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Méltóztatnak tudni, hogy a múlt hetekben a miniszterelnök úr és én magam is felmentünk Kárpátaljára tanulmány tárgyává tenni ezt a kérdést, megállapítani, hogyan lehetne az I ottani fát értékesíteni, illetőleg hogyan lehetne 63