Képviselőházi napló, 1939. I. kötet • 1939. június 12. - 1939. szeptember 14.

Ülésnapok - 1939-7

Az országgyűlés képviselőházénak 7. ülése 1939 június 22-én, csütörtökön. 131 lam jegyezve ez a kérdés, de majdnem elfeledkeztem róla. Előbbi kijelentésem csak ezzel a feltétellel érvényes. (Taps a szélsőbaloldalon.) Mert soknak az vette el a kedvét, hogy — amint mondták — minden zsidó magyarosít, tehát akkor ők nem magyarosítanak. Ezen is lehet segíteni. Amikor valaki kivándorol és megkapja a szükséges okmányokat, a régi nevével menjen ki, nehogy odakinn szerezzen dicsőséget a magyar névnek. (Derültség. — Ügy van! Ügy van! — Taps a szélsőbaloldalon. — Keck Antal: Tessék bennünket megkülönböztetni a zsidóktól, akkor mi is megcsináljuk! — Rassay Károly: Miért, azt hiszik, hogy minden Adolf zsidó?) Ezek után kijelentem, hogy a javaslatot nem fogadom el, mert a kormány iránt bizalommal nem viseltetem. Jószándékát nem vonom kétségbe, azonban a multak tapasztalatain okulva, ellenzéki álláspontomat teljes egészében fenntartom. (Éljenzés, helyeslés és taps a szélsőhaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Kovách Gyula jegyző: vitéz Faragó Ede. Elnök: vitéz Faragó Ede képviselő urat illeti a szó. vitéz Faragó Ede: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A mai napon itt azzal az örömtelj es érzéssel ültünk, különösen mi, akik először jöttünk ebbe a Házba, hogy végre egymásra találtunk, mi magyarok. Örültem annak a beszédnek, amelyet előttem szólott képviselő úr előtt hallottunk, amely beszéd valóban hidat kezdett építgetni a lelkek között. Magam is szeretném érezni és látni, hogy vannak magyar emberek, akik az elvi dolgokon felül egy nagy összefogó gondolatot, az egyetemes magyarság gondolatát valóban hiszik és érzik. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ha érzik és hiszik ezt a gondolatot, akkor nem fognak kicsinyes, apró okokból, kicsiny személye« kérdésekben ékeket és tüskéket verni egymás közé. Én most nem bírálgatni, hanem kérni akarok. Kérni akarok minden magyar testvért, Itt hallottam most az imént beszélni bátyámat. Engedje meg az én kedves bátyám, hogy ne parlamenti ridegséggel, hanem magyaros testvéri szeretettel mondjak valamit. Az en kedves bátyám nagyon sok olyan gondolatot vetett fel, amely bennünket valóban közelebb hozott egymáshoz és amelyek révén csatlakozott ahhoz a szép beszédhez, amelyet ő előtte hallottunk, de amikor szívét kínálta, miért vette körül tüskével a szívét? Miért kell elmondani azokat a lényegtelen, szegnél kisebb dolgokat, amelyek egyedül csak arra jók, hogy táborokra szaggassanak bennünket? (Mesko Zoltán: Nem ez volt a célom!) Én azzal a lélekkel jöttem ide és vállaltam a munkát, a küldetést, hogy azt a nemzet szolgálatának tekintem. Nem primadonnaszerepnek, nem a folyosókon a fényképezőgépek elé állásnak, nem pátosznak, nem teátrális dolognak tekintem, (Taps jobbfelől és a középen.) hanem alázatos magyar szolgálatnak. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Szeretném, ha mindnyájan vállalnánk ezt, hiszen semmi akadálya annak, hogy vállalhassuk. Ott is, itt is .elhangzottak — hála a jó Istennek — olyan hangok, amelyek bennünket közelebb hoznak egymáshoz. Ott is, itt is legyen erő mindenkiben arra, hogy a kicsinyességeket gyökerestől kiirtsuk. Én most először jöttem ebbe a parlamentbe, mint képviselő. Többet magamról nem beszélek, mert azt sem tartom helyesnek, ha túlsókat regélünk magunkról. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobboldalon és a középen.) De azért jöttem csak most először és azért nem jöttem a múltban, mert mint választópolgár az újságokból sokszor nagy keserűséggel figyeltem meg azt a tónust, azt a hangot, amelyet az ország Házában használtak. (Ügy van! Ügy vom! jobbfelől.) Nekünk teljes lélekkel harcolnunk kell ez ellen a régi, sokat hibáztatott hang ellen, ha pedig újra «odajutunk, miben leszünk különbek az átkozott liberális, zsidó, szabadkőműves társaságnál? (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) A magyarság nem csak arravaló, hogy nagy pátosszal hangoztassuk, hogy lépten-nyomon Krisztusról, a magyarságról és elszakított véreinkről beszéljünk, hogy szinte már frázisokként csöpögtessük ezeket a szent fogalmakat. Arravaló a magyarság, hogy itt a szerény, alázatos lelkek egymásra találásán munkálkodjanak annak a nagy magyar népnek az érdekében, amielynek .nevében jöttünk mindnyájan ide. Ne keressük azt, hogy melyik táborban ülünk, hanem keressük azt, hogy kemény magyar Önuralommal és önfegyelemmel uralkodjunk szavainkon. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Keressük azt az erőt, amelynek bennünk és minden emberben kell élnie. Én azoknak a becsületes, önuralmat gyakorló testvéreknek nyújtok itt kezet, akik uralkodnak szavaikon, akik nem fújnak fel apró dolgokat. Mindnyájunkat ért sérelem, testvérek, ezeken a választásokon, biztos, hogy az egyik helyen több, a másikon kevesebb — de előbbre iutunk-e, ha örökké ezt hánytorgatjuk ebben a Házban? Hinni tudunk-e majd egymásnak, nem szakadnak-e el ezek a testvéri kezek egymástól, ha ugyanakkor, amikor hirdetjük az összefogást, kicsinyes dolgokkal rágcsáljuk egymást, nehogy valamikérj egymásra találjunk. (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Tessék elhinni, hogy ez így van, tessék elhinni, hogy az ide bejövőnek ez az érzése, és tessék elhinni, hogy a választóknak is ez az érzésük; akik kinn járnak, ismerik a népet és dolgoznak érte, tudják ezt. Sokan vagyunk ilyenek itt is, ott is;, ne tessék mindig kiemelni önmagunkat, vagy pártokat; itt dolgozó magyarok vannak; tiszteljük meg valamennyit, akármelyik táborban van is. (Élénk helyeslés.) Ne tessék mindig túlságosan hangoztatni párt és egyéni érdekecskéket, mert akkor nem hihetünk abban, hogy van egy nagy összefogó magyar gondolat, amelynek a napja reánk süt s amelyre feltekintünk mindnyájan; nem hihetünk abhan, hogy azt akarja szolgálni az, aki itt beszél, ha kicsinyes dolgokkal gáncsol. Tisztelettel és nagy szeretettel kérem képviselőtársaimat, hogy azok az elmondott gondolatok valóban élő valósággá válja nak, a hirdetett szép magyar testvériség valóban gyakorolt dolog legyen; nem prédikált valami, hanem gyakorolt, életté vált dolog. Nekünk igenis sok gyengeséget kell leküzdeni magunkban, mert ilyesmi van mindenütt. Ebben a Házban elhangzott végre az isteni gondolat, elhangzott Krisztus neve. Ne beszédünk róla, hanem kövessük azokat a szent utakat, azt a krisztusi szocializmust, amelynél különb nincs a világon és nem is lesz soha (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) és akkor egymásra találunk. A főkérdéshez is hozzászólok egy-két mondattal, Mert annyi mellébeszélés van, hogy