Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-387

Az országgyűlés képviselőházának 887. ülése 19È9 március H-én, pénteken. 577 ter: T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam állandóan mélyen t. Háznak szólított bennünket. Ha a képviselő úr valóban mélyen tisztelné a Házat, akkor ilyen indítványt nem terjesztett volna elő. (Ügy van! Ügy van! Tetszés a jobboldalon. — Fábián Béla: Miért? Hát mire hozzanak életet a világra!) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kérdem, méltóztatnak-e az új szakasz felvételére vonatkozó indítványt elfogadni? (Nem!) Ha nem, kimondom a határozatot, hogy a Ház az indítványt elvetette. Következik a 23. § tárgyalása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a szakaszt felolvasni. Szeder János jegyző (felolvassa a 23. §-t.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Vázsonyi János. Elnök: Vázsonyi János képviselő urat illeti a szó. Vázsonyi János: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy az adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban a foglalkozási ágak közül egyetlenegy kategóriáról, az utazókról szóljak, mert az adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban az első zsidótörvény tapasztalatai alapján éppen az utazók kategóriája az, amellyel szemben a legtöbb kétely és a legtöbb probléma merült fel. Én a 23. § második bekezdésének törlését kértem, még ipedig azért, mert ha a minisztérium maga nevezheti ki a vezetőket az egyes vállalatok élére, ez a magángazdálkodás teljes csődjét és végeredményben a magángazdálkodás megszűnését is jelenti. Minthogy én a kollektiv gazdálkodással mindenütt és minden tekintetben szemben állok, ezért demonstratíve kértem a szakasz második bekezdésének törlését. Ami az utazók kérdését illeti, méltóztassanak megengedni, hogy erre vonatkozólag a következőket adjam elő. Az első zsidótörvény végrehajtásával kapcsolatban elrendelt bejelentések foganatosításakor a bejelentő cégek csupán a fixfizetéses utazói kart jelentették be, mert a kormánybiztos hivatala azt a felvilágosítást adta, hogy a törvény végrehajtási utasításában említett »állandó fizetésű utazók« kifejezés a fixfizetéses utazókat jelenti. Ezt az álláspontját a kormánybiztos fokozatosan módosította különböző póthatáridők engedélyezésével. Először kiterjesztette a bejelentési kötelezettséget a jutalékos utazókra, majd kiterjesztette azokra is, akik iparigazolvány alapján, tehát mint önálló kereskedők járnak el. Legutóbb csak arra tett ígéretet a kormánybiztos az érdekképviseleteknek, hogy a bejelentett utazók, ügynökök és* üzletszerzők közül azokat nem fogja számításba venni, akik már 1938 március 1-én iparigazolvánnyal rendelkeztek és maguk is bejelentésre kötelezettek, vagyis alkalmazottuk van. Ezt az elvet azonban a kormánybiztosság tisztviselői a legtöbb cégnél nem tartották be és mindenkit beszámítottak. A kormánybiztosnak ez az intézkedése nézetem szerint nem felel meg a törvény intencióinak, mert az első zsidótörvény a korlátozó arányszámot csak a vállalatok alkalmazottaira vonatkoztatja, nem pedig a vállalatokkal összeköttetésben álló önálló kereskedőkre is, mint amilyenek az iparigazolvánnyal rendelkező utazók. Még az iparigazolvánnyal nem rendelkező, de kizárólag jutalékos utazót sem tekintik általában alkalmazottnak és az alkalmazottakat megillető jogokban a kizárólag jutalékra dolgozó utazók nem részesülnek. À képviselőház ezzel a kérdéssel a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló törvény tárgyalásakor foglalkozott. Ennek ellenére máig sem tekintik alkalmazottnak ezeket az utazókat, ügynököket, üzletszerzőket, az alkalmazottak előnyeiben nem részesítik őket, ezzel szemben, ahol az alkalmazottakat bizonyos vonatkozásban hátrány éri, mint például a zsidótörvénnyel kapcsolatban, ott alkalmazottként kezeltetnek. Az új törvénnyel kapcsolatban tehát az volna az első kívánság, hogy a vállalatok arányszámába az utazók, ügynökök ne számíttassanak be, vagy ha ez nem volna lehetséges, legalább expressis verbis mondassék ki, hogy kizárólag az alkalmazottak vehetők figyelembe, tehát a jelenlegi bírói gyakorlat szerint alkalmazottaknak nem minősülő utazók, ügynökök és üzletszerzők a törvény hatálya alól kifejezetten vétessenek ki már magában a törvényben is. Amennyiben az igazságügyminiszter úr nem honorálná ezt a kérelmet, az esetben a törvényben felhatalmazást kellene nyújtani a kereskedelemügyi miniszter úrnak arra, hogy az utazók, üzletszerzők, ügynökök tekintetében általánosságban kivételt tehessen. T. Ház! Azt kérem, méltóztassék olymódon megváltoztatni a törvényjavaslatot, hogy a törvény alkalmazása szempontjából az utazókat, az üzletszerzőket, az ügynököket a többi alkalmazottaktól elkülönítve és az adatszolgáltatási kötelezettség szempontjából is ilymódon kelljen figyelembe venni és a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az utazók, üzletszerzők, ügynökök tekintetében a törvény rendelkezései alól közérdekből kivételt tehessen. Az a módosítás, amelyet a 17. §-hoz ebben a tekintetben az előadó úr a bizottságban benyújtott, félreértésekre ad okot és olyként is magyarázható, hogy az egy-egy vállalatnál alkalmazott utazók, üzletszerzők közül csak az ugyanazon vállalatnál alkalmazott összes utazók, üzletszerzők 12 százaléka lehetne zsidó. Pedig nem ez az intenciója a kereskedelmi kormányzatnak sem, mert hiszen köztudomású, hogy az utazói, üzletszerzői foglalkozást eddig legnagyobb részben zsidók űzték. Ebben a foglalkozási ágban keresztény utánpótlás nincs, erre a foglalkozásra keresztények csak a legcsekélyebb számban jelentkeznek, az eddigi tapasztalat szerint ez nem olyan pálya, amelyen a keresztény fiatalság elhelyezkedést keresne vagy keresni kívánna. A keresztény ifjúság ettől a pályától előítéleteknél fogva is idegenkedik. Ha tehát az utazói karban külön kellene meglennie az arányszámnak, ez a vállalatok helyzetét fokozottan megnehezítené. Az a módosítás, amelyet szabályszerűen nem nyújtottam ugyan be, de' az igazságügyminiszter úr figyelmébe voltam bátor ajánlani, sokkal tisztább helyzetet teremtene, mint az, amelyet a 17. §-nál az előadó úr a bizottsági tárgyalás során előterjesztett. T. Ház! Az utazók és az ügynökök kategóriájáról kénytelen voltam ezt a tényállást előadni, ezeket az adatokat a Ház elé hozni, mert éppen az adatszolgáltatási kötelezettséggel kapcsolatban, amelyről ez a szakasz szól, az első törvény alapján is a legtöbb félreértés az utazók és az ügynökök tekintetében volt. Még egy dologra nézve szeretnék megnyugtató kijelentést kapni, ez pedig a vállalatoknál nem alkalmazott ügyvédek kérdése, akiket szintén alkalmazottaknak tekintettek az előző törvény végrehajtása soráén a kormánybiztos-