Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-386

Az országgyűlés képviselőházának 386. vitéz Sfavoy Kálmán: T. Ház! A 17. §-hoz a tűzharcosok és hadirokkantak érdekében módosító indítványt nyújtottam be. Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt az indítványt ab ban az értelemben mérlegelés tárgyává tenni, hogy en elfogadom a miniszter úrnak korábbi indítványomra tett azt a válaszát, hogy ez nem ermti a kamaráknál a tűzharcosok érdekeit, minthogy azok vagy tagjai a kamarának és akkor megmaradnak a kamara tagjai, tűzharcosok pedig nincsenek olyan fiatalok, hogy most akarnák magukat felvétetni a kamarába. A 17. §-nál azonban, ahol általában magántisztviselőkről van szó, tűzharcosok, hadirokkantak és hasonló kategóriák is számba jöhetnek, úgy, hogy az én érzésem szerint azokat a tűzharcosokat és hadirokkantakat, akik már állásban vannak, ezek a korlátozások ne érintsék. Én egészen szigorú mértéket kívánnék alkalmazni. Azokat akarnám kivétetni, akik a háborúban igazán különösen kiváltak, értem ezalatt az arany vitézségi érmeseket, a Vaskorona-renddel és az ennél még magasabb kitüntetéssel bírókat és a 75 százalékos hadirokkantakat. Kérem a miniszter urat, hogy ezekre vonatkozólag mérlegelje azt a kívánságot, hogy ők a szakasz hatálya alól kivonassanak, vagyis azok, akik már állásban vannak, ne vonassanak a 3 százalék keretébe, hanem azon felül maradjanak, teljesen szabadon kezeltessenek, éppen úgy, mint a nem zsidók. Kérném a miniszter urat, méltóztassék ezeket a pontokat a szakasznál figyelembe venni. Elnök: Ki a következő szónok? Porubszky Géza jegyző: Payr Hugó! Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Porubszky Géza jegyző: vitéz Makray Lajos. Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Klein Antal. Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Kupert Rezső. Elnök: A képviselő úr nincs itt, feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Kertész Miklós. Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szó. Kertész Miklós: T. Ház! A 17. § kihatásaiban a legsúlyosabb azoknak a kisalkalmazottaknak a tömegeire vonatkozólag, akikre az első számú zsidótörvény nem vonatkozott. Ennek a szakasznak legsúlyosabb rendelkezését a magam részéről abban látom, hogy amíg az első számú zsidótörvény gazdasági és észszerűségi okokból egyaránt helyénvaló cezúrát alkalmazott, amennyiben csupán a tíz alkalmazottnál többet foglalkoztató vállalatokra vonatkozott, ez a második számú zsidótörvény ezt az észszerűségi korlátot elveti és anélkül, hogy a legkisebb és legrosszabbul dotált állásokra keresztény értelmiségünk köréből valami tömeges jelentkezés vagy tódulás a legcsekélyebb mértékben is észlelhető lett volna, itt mégis az egyetlen megmaradt területen, ahol a legrosszabbul fizetett, a legszörnyűfaben kizsákmányolt kisemberek tömegei zsúfolódnak össze, ez a törvény olyan tömegirtást végez, amely a maga kihatásaiban a legsúlyosabb szociális katasztrófával ér fel. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. ülése 1939 március 23-án, csütörtökön. 543 Az igazságügyi államtitkár úr az imént valamelyik szakasznál az egyik felszólalónak adott válaszában utalt volt arra, hogy amikor a köztisztviselők tömeges elbocsátása, tömeges nyugdíjazása vált a háború utáni valamelyik időszakban szükségessé, amikor romló koronákban ezek az emberek végkielégíttettek, akkor az együttérzésnek, részvétnek, megértésnek a hulláma távolról sem nyilvánult meg az illetők felé olyan mértékben, mint most a zsidó magánalkalmazottak, a kenyerüket vesztő zsidó kisemberek irányában. A t. igazságügyminiszter úr tévedésben van. Az államtitkár úr elfelekezik arról, hogy azt a körülményt, hogy gazdasági, politikai és pénzügyi kényszerűségekből az államhatalom annakidején kénytelen volt egy csomó érdemes embert leépíteni és hogy ezt nem tudta mindig úgy tenni, hogy a kellő szociális védelemről gondoskodhatott volna, nem lehet most érvül felhozni a kisemberek tömegének elbocsátásánál. (Fábián Béla: Nagy szükség lesz itt két hónap múlva emberre!) 1922-ben és 1923-ban volt ebben az országban egy rendkívül súlyos gazdasági árvíz, egy olyan gazdasági árvízveszedelem, amikor a pénzromlás következtében éppen a fixkeresetü alkalmazottaknak, munkásoknak és a tisztviselők tömegeinek olyan mértékben romlott le a fizetési és életszínvonala, hogy úgyszólván a betevő falatot is alig tudták megvásárolni összezsugorodott keresetükből. Ebben az időben, ebben az első számú, háború utáni árvízkatasztrófában nem volt különbség a szenvedésben keresztény és zsidó között, (Farkas István: Ma sincsen!) a keresztény és nem keresztény magánalkalmazottak tömegei ezt a veszedelmet együtt szenvedték el magyar sorsközösségben, együtt sinylették meg azt a szociális védtelenségét és gondozatlanságot, amely velük szemben jelentkezett. Nem volt védelem, nem volt gát

% nem volt semmi olyan korlát, amely az árvíznek nyakukba való zuhogását megakadályozta volna. Nyomorogtak, szenvedtek, gürcöltek és fogcsikorgatva vették tudomásul azt, hogy a betevő falatjuk, fixkeresetük vásárlóereje egyre kevesebb. Amikor 1931-ben a világgazdasági válság másik súlyos gazdasági katasztrófája csapott le a magyar dolgozókra és pedig szintén^ elsősorban a fizikai és szellemi munkásosztályra, ez akkor is felekezeti különbség nélkül zsidót és nemzsidót egyaránt érintett és egyaránt sújtott. Nem siránkozott és nem panaszkodott ellene senki. Olyan elemi csapásnak éreztük, amely jórészt erőnkön kívül álló okokból keletkezett, olyan elemi katasztrófának éreztük, amelynél legfeljebb szociális 'berendezkedésünk hiányosságait, az állam részéről megmutatkozó szociális érzéketlenséget lehetett felhánytorgatni, de ahol külön sérelme valamely felekezetnek nem volt. Most azután eljutottunk a harmadik etapphoz, amikor nem elemi csapás, nem szociális árvíz, nem világgazdasági összefüggések következtében tör ránk a romlás, hanem célszerűen és azt mondhatnám, emberi gonoszsággal megformulázott, megfogalmazott intézkedésekkel, dinamittal robbantják fel emberek tízezreinek exisztenciáját, akiknek az égvilágon semmi egyéb bűnük sincsen, mint az az úgylátszik megbocsáthatatlan nagy bűnük, hogy véletlenül zsidók. Az igen t. igazságügyminiszter űr és az 79