Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-386

Ö30 Az országgyűlés képviselőházának 386 kellene méltányosan megállapítani. Ezt a fel­fogást én is osztom és szeretném, ha ez érvé­nyesülne a javaslatban foglalt intézkedésekkel szemben. A következő módosítást voltam bátor elő­terjeszteni. Abban az esetben, ha a szakasz törlésére irányuló módosításokat nem fogad­ják el, kérem, pótlólag a következő szöveg fel­vételét (olvassa): »A jelen § rendelkezései nem képezhetik akadályát annak, hogy az iparos halála után az ipar a házastárs által, illetőleg a kiskorú gyermekek vagy unokák javára az utóbbiak nagykorúvá válásáig, folytattassék, (1922. évi XII. te. 7., 8. §-a, 1936. évi VII. te. 3. §-a)«, (Megay-Meissner Károly: Ipari hitbi­zományokat nem adunk a zsidóknak!) »sem pedig annak, hogy az iparigazolvány vagy az iparengedély az iparos által a hozzátartozók javára átruháztassék, feltéve, hogy az illető hozzátartozó az ipar gyakorlásához szükséges egyéb feltételekkel rendelkezik. A jelen tör­vény hatálya alá eső olyan egyének részére, akik, vagy akiknek eltartója kereső foglalko­zását a jelen törvény rendelkezése folytán vesztette el, kétévi hatállyal bíró ideiglenes iparigazolvány állíttassék ki, amelynek hatá­lya legfeljebb egy ízben két évre meghosszab­bítható.« (Megay-Meissner Károly: Nem fo­gadjuk el!) A javasolt második bekezdés az indokolás­ban foglalt megállapítást veszi át, amely azt mondja, hogy a házastárs, illetőleg a kisko­rúak részére biztosítandó iparengedély a tör­vényjavaslat szövegébe felveendő; kimon­dandó, hogy az iparos halála után a házastárs, a kiskorú gyermekek, illetőleg a hozzátartozók az ipart folytathassák. Ilyen rendelkezés hiá­nyában a családfő halála a hátramaradottakat minden életlehetőségétől megfosztaná, ami a kivándorlási lehetőségek hiányában csupán a közsegélyre szoruló nincstelenek táborát sza­porítaná. Egyébként gazdasági szempontból sem kívánatos az önálló ipari üzemek gyors likvidálása. A 3, §-ban foglalt rendelkezés mó­dot kivan adni arra, hogy alkalmazotti vi­szonyból a törvény rendelkezései folytán elbo­csátottak kivándorlási lehetőség hiányában legalább átmenetileg egy kis exisztenciát talál­hassanak. Lehetetlen, hogy azt akarja a tör­vény, — ha pedig így lép életbe, az fog tör­ténni — hogy egymás után több kisipari üzem megszűnjön, ami végeredményben keresztény munkavállalóknak munkaterületi lehetetlenü­lését fogja jelenteni, mert keresztény munka­vállalók vesztik el a munkaterületüket akkor, ha bizonyos ipari üzemek megszűnnek, akár lehetetlenné válás, akár az iparos halála foly­tán veszítsék is el a segédek állásukat a miatt, hogy az ipart elvonják. (Megay-Meissner Ká­roly: De lesz keresztény iparos!) De ott nem tud elhelyezkedni. Nem lehet ezt a kérdést egyik percről a másikra megoldani, ez nem váltó átállítás, amilyet a Beszkárt sínéivel lehet végezni. Ha megszűnik valamely ipari üzem, akkor nem tud valaki egyik percről a másikra rögtön másutt elhelyezkedni. Ez teljesen ki van zárva. Azok mellett a zsidó családok mellett, ame­lyeket exisztenciájuktól fosztanak meg, ke­resztény munkavállalóik is elvesztik a munka­helyüket. En tehát egyrészt azt kérem, hogy azok, akik e törvény hatálya folytán munka­lehetőségüket elvesztik, ideiglenes iparigazol­ványt nyerhessenek,. másrészt pedig azt, hogy . ülése 1939. március Êê-àn, csütörtökön. a házastárs és a kiskorú gyermekek részére az ipar folytatása megadható legyen. Ezeket a módosításokat voltam bátor elő­terjeszteni, annak biztos tudatában, hogy mint eddigi módosításaimat, a többség ezeket a módosításokat is el fogja utasítani. Elnök: Szólásra következik? JPorubszky Géza jegyző: vitéz Szalay László! vitéz Szalay László: A házszabályok 151. §-a alapján tisztelettel kérem a t. Házat, hogy a szakasz feletti vitát bezárni méltóztassék. Elnök: Méltóztatnak ezt az indítványt el­fogadni 1 (Igen!) Ha igen, akkor a vitát be­zárom. (Vázsonyi János szólásra jelentkezik.) Milyen címen kíván a képviselő úr szólni? Vázsonyi János: A házszabályok 128. §-ának 2. bekezdése alapján tisztelettel kérem a hatá­rozatképesség megállapítását. Elnök: Antal István államtitkár urat illeti a szó. Antal István államtitkár: T. Ház! Méltóz­tassanak megengedni, hogy megjegyzéseimet két erőteljes tiltakozással kezdjem. Tiltakozá­som szól elsősorban Rupert Rezső t. képviselő­társamnak... (Gr. Festetics Domonkos: Hol van az ellenzék? — Egy hang jobbfelől: Való­ságos obstrukció! — Rupert Rezső: Nem az ellenzéknek a kötelessége, hogy a határozat­képességet biztosítsa! — Payr Hugó: Talán nem dolgozik eleget az ellenzék? — Rajniss Ferenc: Van itt annyi ember, mint a fűszál!) Tiltakozásom elsősorban Rupert képviselőtár­samnak az ellen a beállítása ellen irányul, amelyben bizonyos »Bata-szelleinről«, mint felvidéki szellemről beszélt. Tiltakozom az el­len, hogy a felvidéki szellemről, mint Bata­szellemről emlékezzék meg. (Ügy van! a jobb­oldalon és a középen. — Rupert Rezső: Meg kell kérdezni, hogy mit szólnak ehhez a fel­vidéki iparosok!) A felvidéki szellem, ameny­nyiben ilyenről egyáltalán szó lehet, t. kép­viselőtársaim, a keresztény nacionalizmus szel­leme, a magyar faj védelem szelleme, (Taps a jobboldalon.) amely magyar fajvédelem szel­leme vonul keresztül ennek a törvényjavas­latnak minden egyes rendelkezésén. (Báné Iván: Tessék bocsánatot kérni! — Malasits Géza: Ha sokáig így védik a magyar fajt, ki­pusztul!) Jaross igen t. miniszter úr nem szo­rul rá az én védelmemre, de engedje meg mégis az igen t. Ház, hogy az ő távollétében a leghatározottabb formában visszautasítsam az őt és működését Rupert képviselő úr részé­ről ért méltatlan meggy an usitást. (Bánó Iván: Kövesse meg a Házat a Ház színe előtt! Nem engedjük addig szólni, míg a Ház színe előtt bocsánatot nem kér! — Rupert Rezső: Mindig ebből élnek! — Zaj. — Elnök csenget. — Bánó Iván: Tessék bocsánatot kérni! —Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Antal István államtitkár: Jaro?s minisz­ter úr igen nehéz körülmények közt, sokkal ne­hezebb körülmények közt, mint az igen t. kép­viselő úr itt, hosszú esztendőkön keresztül meg­tette kötelességét a magyarsággal szemben és ezért tiltakozom, minden olya? beállítás és olyan méltatlan kritika ellen, amellyel a t. képviselő úr az ő tiszteletreméltó személyét érintette. (Taps a jobboldalon. — Malasits Géza: Húsz évvel ezelőtt még iskolába járt!) Igen t. Ház! Egyébként az a konkrét tény, I amelyre Rupert Rezső képviselőtársam hivat-

Next

/
Thumbnails
Contents