Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-385

Az országgyűlés képviselőházának 385 térit, ami szükségszerűleg meg kell, hogy változtassa azokat az alapelveket és azokat a gyakorlati szempontokat, amelyek a díjtartalék elhelyezésével kapcsolatban irányadók lehetnek. Ez a rendelet több megoldási módot, több lehetőséget sorol fel a díjtartalék elhelyezésére vonatkozólag. Ezek között szerepel — többek közt — jelzálogkölcsönök folyósítása fővárosi bérházakra, azzal a megkötéssel, hogy ez a forgalmi értéknek 60%-áig terjedhet. Ugyancsak az elhelyezési lehetőségek közé tartozik az is, hogy bérház-ingatlanokat vásárolhassanak a biztosító társaságok az életbiztosítási díjtartalékokból, azonban a bórházingatlanok vásárlását a rendelet 10%-ra korlátozza. Mármost azonban azóta ezt a 10 százalékot résziben a Felügyeleti Hatóság toleranciája folytán a biztosítási társaságok, az eredeti elgondolások, intenciók ellenére sokszorosan túllépték: és ezzel bizonyos lehetőséget biztosítottak a maguk számára abban az irányban, hogy bérház-ingatlanaik felértékelésével fiktív díjtartalék-fedezetet mutassanak fei* Amiért interpellációmat bejegyeztem, az tulajdonképpen éppen ez a veszély, amely mindaddig fennforog, amíg egyes biztosító társaságok nem 10 százalékig, hanem ennek; a hányadnak sokszorosáig vásárolhatnak díjtartalékaikból bérházakat és ezeket a bérházakat úgyszólván tetszés szerint értékelhetik anélkül, hogy ebbe az értékelésbe 1933 óta ibárki beleszólna. Ilyen módon a mérleg valódiságnak a legelemibb követelményei sem valósulhatnak meg, mert olyan értékeket mutatnak ki, amelyek a valódi értéktől esetleg igen nagy messzeségben vannak és ezáltal olyan díjtartalékhiány keletkezik, lamelyet a köízönség, sőt UA> maga a részvénytársaság felügyelőbizottsága sem látja akkor, amikor a mérleget felülvizsgálja. Jóhiszeműen megadják a fehnentvényt az igazgatóságnak működéséért, mert hiszen a szám, amelyet a mérlegben közölnek, egy becslésnek az eredménye, tehát lehet helyes és lehet (helytelen is. Ez a szám a valóságtól legtöbb esetben eltér és amikor elkezdődnek a bajok, amikor kiderül, hogy ezek az ingatlanok felét érik annak, amivel a mérlegbe be vannak állítva, akkor már nem lehet segíteni, megindul a lavina, mint ahogyan megindult a Phönix és több más biztosító társaság esetében is. Ezek a lavinák sohasem sújtották az érintett vállalatok igazgatóit és főbb tisztviselőit, hanem mindenkor azokat a kis biztosítottakat, akik jóhiszeműen és a felügyeleti jogszabályokban hízva helyezik el pénzüket az életbiztosításokban. T. Ház! Az ingatlanok túlhalmozását a fedezetig értékekben többféle szempontból is kifogás tárgyává kell tenni. Ez tulajdonképpen — mint már felszólalásom elején említettem is — inflációs psziihózis eredménye volt. 1923nban túlbecsülték az ilyen dologi, testi tárgyak és értékek jelentőségét, mert sem a pénz, sem az értékpapírok nem biztosítottak állandó értéket. Tehát amikor a nominális értékekbe vetett hit megingott volt, lehetett értelme annak, — mint az utána következő időkben is — hogy az ingatlanokat tekintsék megfelelő és biztos fedezetül a díjtartalékok elhelyezésére. Ma már azonban ez a helyzet megváltozott. A második szempont, amiért kifogásolom az ingatlan túlhalmozást, hogy ez ingatlanspekulációra vezet az intézetek részéről. Ha valaki a magánvagyonával spekulál ingatlaülése 1939 március 22-én, szerdán. 497 nokban, az ellen nem lehet kifogás, de itt tulajdonképpen — amiKor díjtartalékok eineiyozeseről van szó — nem magánvagyonnal, nanem az intézet őrzésére éspedig gondos Őrzésére bízott iaegen vagyonnal állunk szemben, itt teüát nem líözombös, nogy ezek a pénzek milyen názakba, mnyen érteku és jövedelmezőségű nazakba, általában milyen ertékekDen állíttatnak De a díjtartalék ledezeteként. itt különben érdekes ellenmondás is van a jogszaoályok közoti. Amíg ugyanis a jogszaoályok azt mondják ki, nogy ezekre a uérnazakra folyósított kölcsönök csak 6U százalékban áliítnatók be a díjtartalék-fedezetbe, ugyanakkor maga az ingatlan, ha tulajdonában van a társaságnak, százszazaiekig Deállitnató. ria az ingatlan nem volt jó száz százalék erejéig mint kölcsöntőke, akkor miért jó száz százalekig mint tulajdoni tőke? Egy harmadik szempont, amely miatt fel kell emelni szavunkat az ingatlanfedezet túltengése ellen, — és ez a kérdés döntő lényege felszólalásomnak — hogy ezek az ingatlanok tulajdonképpen kívül esnek a Felügyeleti Hatóság áitai egyeoként nagy precizitással gyakorolt ellenőrzés keretén. Itt egy régi mulasztásra keli felhívnom a távol levő pénzügyminiszter úr figyelmét. Tudniillik a Felügyeleti Hatóság keretében nincsenek mérnökszakértők, építészek, akik ezeknek a bérházaknak valódi értékét felülbírálhatnák és köteleznék az egyes társaságokat, hogy házaikat ennek a valódi értéknek megfelelően állítsák be a mérlegbe. Minthogy mód van arra, hogy ilyen szakértőket a Felügyeleti Hatóság alkalmazzon, felhívom erre a pénzügyminiszter úr figyelmét. Tekintettel arra a körülményre, hogy a legutolsó ingatlanbecslés ezelőtt körülbelül hat évvel történt meg, fontos volna ezt a becslést évről-évre | megismételni, hogy így évről-évre állandó érték j kerüljön be a mérlegekbe, mert különben az évek során súlyos eltolódások történhetnek, így még a régebben korrekt, helyes értékkel beállított bérházak is az idők folyamán mélyen azon érték alá sülyedhetnek, amelyben annakidején beállíttattak a mérlegbe és ilyenformán megtörténik az, hogy a díjtartalékok igazi fedezetéül nem számíthatnak. Egy másik hibája az, ingatlantúltengésnek a fedezeti értékek között az is, hogy azok az óriási tételek, amelyek az életbiztosítás által a magánibiztoisílóvállalatokhoz befolynak és díjtartalékba kjerülnek, ezek iá súlyos tízimilliúk, tulajdonképpen befagynak ós elvonatnak a , gazdasági élet körforgásából és ezáltal egy bizonyos statikus helyzetet alakítanak ki. Itt a Házban már többízben figyelmeztettek a Ház igen t. tagjai arra, hogy az Oti. és a Mabi. által elvont igen súlyos összegek a gazdasági élet egészséges körforgásából elvonva, nemi táplálják az államnak, a társadalomnak és az egyes kisembereknek gazdasági érdekeit és a gazdasági életet. Ugyainigy vagyunk a magánbiztosítóvállalatokkial is, ahol ezek a hatalmas díjtartalékok, ha ingatlanokban invesztálódnak, szintén elvonódnak ettől az egészséges körforgástól. Ismétlem, hogy 1923-ban és az azt követő években ennek talán meglehetett a magyarázata, hiszen akkor fixkamatozású kötvények nem voltak kibocsátva, amelyekben vállalatok biztonságban elhelyezhették volna pénzüket, takarékbetétet sem mertek még képezni ezekből a díjtartalékokból, egyáltalában nem mertek ilyen nominálértékekkel í bánni, tekintettel a nemrég, sőt éppen azokban 73*