Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-385

486 Az országgyűlés képviselőházának 385. hangsúlyoztam — ha csak arról volna szó, hogy az ország egy bizonyos rétegét, mondjuk egy félmillió zsidót feláldozzunk és ebből haszna van a másik tízmilliónak, ezt meg tud­nám érteni, de amikor az a szent meggyőződé­sem, hogy egy félmillió emberre kimondott halálos ítélettel, a pusztulásba, a nyomorú­ságba, az elképzelhetetlen nyomorba és öngyil­kosságba való taszítással ennek a másik tíz­milliónak nemcsak hogy nem használunk, ha­nem szükségképpen ártunk és azoknak az élet­lehetőségét, kereseti lehetőségét is megnehezít­jük, azokat is kitaszítjuk és eltávolítjuk ezál­tal állásukból, munkahelyükről, nagyon sajná­lom, de nem tudom elhinni azt, hogy ez a ja­vaslat az országra nézve hasznos és fontos tör­vényalkotás lenne. -hlbben a szakaszban, amelyről most beszé­lünk, még csak azt a bizonyos százalékos en­gedményt sem adja meg a törvényhozás, ame­lyet >az előző szakaszokban megadott a zsidó­ságnak. Mégcsak azt a 6—8 vagy 10°/o-ot sem adja meg, ami lehetővé tenné legalább egy kis réteg-nek a kenyérkeresetet, ellenben kivételt statuál ez a paragrafus is és azt mondja, hogy a különböző jogosítványok megvonása általá­nos ugyan, kivéve azt, hogy: az engedélyek megvonását 'akkor lehet mellőzni, ha az amnak az etigvdelynek alapján múkcdö vállal átok vagy üzemek üzembenntartása közérdeket képvisel és fontos. (Bródy Ernő: Mozi!) Ez azután bizo­nyos hivatalos köröknek szabad mérlegelésére bízza, hogy jónak tartják-e a jogosítványoknak •a zsidók kezében való meghagyását. (Br. Vaj­Miklós: Hagyjuk ki!) T. Képviselőház! Nem tehetek róla, de ha már törvényt alkotunk, még ha ilyen rosszat is, akkor is jobb volna megszabni azt, hogy milyen mértékig lehet és milyen mértékig kell ezeket a jogosítványokat meghagyni a zsidók kezén, mert ez a mostani szöveg csak azt je­lenti, — ne méltóztassék rossznéven venni — hogy különböző protekciók és befolyások fog­nak érvényesülni annak a kérdésnek eldönté­sénél, vájjon kö»szükségletet elégít-e ki vala­mely jogosítványnak zsidó kézen való megha­gyása, ezzel tehát csak .az igazságtalanságnak, talán a korrupciónak nyitunk tág teret. Ami magáit az engedélyezési jogosítványok megvonását illeti, e tekintetben megint csak a régi, tegnap is isimételt és gyakrabban kifejtett álláspontokat kell képviselnem és ez az>, hogy méltóztassék meghagyni a kihalási rendszert, méltóztassék meghagyni azt, hogy aki évek óta valamilyen mesterségben él, dolgozik, tisztes­é éggel és becsülettel, az legalább folytathassa a maga mesterségét imindaddig, míg ki nem esik, ki nem hull a társadalomból. Nem tudom elképzelni, hogy mit fognak csinálni azok az emberek, akik eddig gyógyszertárosok voltak, de ezentúl nem vállalhatnak gyógyszerészi ál­lást, mert a törvény értelmében nem kaphat­nak ilyen állást, új pályára pedig nem mehet­nek, mert kenyerük javát már megették ezen a pályán, és most egyszerűen elveszik tőlük azt a patikát, azt a jogot, amelynek alapján ők maguk, esetleg elődeik, munkatársaik vagy alkalmazottaik is éltek. (Bródy Ernő: Nemze­dékeken keresztül!) A vagyonukból ezek nem fognak megélni, ha pedig a vagyonukból fog­nak élni, ha a gyógyszertár megváltása egy­szerre olyan vagyonhoz juttatja őket, amely­ből meg tudnak élni, az is hiba, mert az azt fogja jelentemi, hogy a termelésből, a produk­tív életből, a nemzet munkájából kapcsolunk ki ülése 1939 már eme 22-én, szerdán. hasznos, értelmes, értékes kultúrembereket. Ki­kapcsolunk olyanokat, akiknél még azt sem tudjuk, hogy kiket fogunk a helyükre tenni. (Rupert Rezső: Árrombolás lesz a patikáknak ez a tömeges piacra dobása.) Árrombolás az egész vonalon be fog következni, nemcsak a telkek, ingatlanok, a földek terén, hanem min­dem egyéb téren be fog következni az árak le­értékelődése. (Bródy Ernő: A moziknál!) T. Képviselőház! Rupert Rezső képviselő­társam felszólalása során utalt arra, hogy a megváltások ellenértékének megállapítását a bíróságra kellene bízni. Csatlakozom e îelfo­gásához. Én sem értem meg azt, hogy miért félünk úgy újabban a bíróságoktól, amikor azok munkájában, a független magyar királyi bíróságok működésében az egész ország egy­hangúan teljesen megbízik és amikor azok működéséhez semmi vita nem fér és senkinek a lelkében soha kétség fel nem merült. Miért kell most egyik dolgot a másik után kivonni a bíróságok hatásköréből? Ezt annál kevésbbé értem, mert ez tulajdonképpen nemcsak a jog­rendnek és jogrendszerünknek a felfordulását jelenti, hanem az embereknek az igazságba vetett hitét és bizalmát is meg fogja zavarni és megbolygatja. Az utolsó bekezdés törlését én magam is kérem. Kérem annál az egyszerű oknál fogva, mert a gazdasági élet nem ismer erőszakolt és mondvacsinált elméleteket. A gazdasági élet­nek vannak bizonyos törvényei és ezeket a törvényekkel még a magyar képviselőház ál­tal megszerkesztett és megszövegezett törvé­nyek sem tudják megváltoztatni. A pénz nem ismeri az ilyen tréfákat és vicceket, amiket mi most itt csinálunk. Méltóztassanak meg­nézni, a legnagyobb magyar pénzintézetek élén keresztény vezérigazgatók és elnökök áll­nak. Néhány hónap óta a Hitelbank és a Ke­reskedelmi Bank... (Rajniss Ferenc: Soha­sem kerültek volna oda, ha nem csináljuk ezt! —Kertész Miklós: Mennyivel van jobb világi) Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje lejárt. Payr Hugó: Egy perc meghosszabbítást kérek. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem lehet! Nem adjuk meg! — Bródy Ernő: Ne kérj, mert nem adatik meg!) Akkor nem kérek, csak a mondatomat fejezem be. (Bródy Ernő: Azt sem kívánják, hogy fejezd be!) Azt mondottam, hogy a legnagyobb ma­gyar pénzintézetek, a Hitelbank és a Keres­kedelmi Bank élén keresztények állnak és mél­tóztassanak nekem megmondani, «vájjon a hi­tel olcsóbb lett-e, vájjon házra, ingatlanra, földbirtokra könnyebben méltóztatnak-e ma pénzt kapni, mint három héttel ezelőtt*? (Fel­kiáltások a jobboldalon: Elég! — Zaj. — Az elnök csenget.) Az utolsó bekezdés csak azt je­lenti, hogy még nehezebb lesz a pénz meg­szerzése. Elnök: vitéz Patacsi képviselő úr kívau szólni. vitéz Patacsi Dénes: T. Ház! A házszabá­lyok 151. §-a értelmében tisztelettel indítvá­nyozom a vita bezárását. (Helyeslés a jobbol­dalon. — Payr Hugó: Szalay átengedte! — Rupert Rezső: Öt év alatt egyetlen beszéde!) Elnök: Felteszem a kérdést, méltóztat­nak-e Patacsi képviselő úr indítványát elfo­gadni'? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képvi­selő urakat, akik az indítványt elfogadják, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik. — Ru-

Next

/
Thumbnails
Contents