Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-385
Az országgyűlés képviselőházának 385. bizonyítja a legjobban, hogy a magyar polgári társadalom teljesen leszegényedett, reményét vesztette és nem lát más kiutat, mint a versenytársak legyilkolását, eltávolítását, mert csak ezen az úton tudja magát fenntartani. Ez a szakasz a ; jövő generációról szól, (Kéthly Anna: Szegénységi bizonyítvány!) megállapítja, hogy az egyetemeken hány keresztény és hány zsidó ifjú tanulhat, megállapítja az utóbbiak részét az egyiknál 6 százalékban, a másiknál 12 százalékban, végeredményben azonban, ahogy az egész javaslaton, mint egy vörös fonál húzódik végig a Tartuffeködés, az álszenteskedés, a valóság elburkolása, a képmutatás ebből a szakaszból is kitűnik, mert hiába verekszi magát valaki keresztül addig, hogy eljut az egyetemre, hiába tanul, hiszen ha az egyetemre kerül is, semmi hasznát nem veszi annak, hogy ott tanult. Abban a városban, amelyet szerencsém van már tizenöt év óta képviselni, két fiatalember van, aki minden tanulmányát kitüntetéssel végezte és végül nagynehezen bekerült a műegyetemre; mind a kettő a vegyészmérnökséget tanulta. Aki egy kissé járatos a műszaki tudományokban, az tudja, hogy egy vegyészmérnök kiképzése a magyar államnak rengeteg pénzébe kerül, mert kevés a hallgató és rengeteg sok a tanár, rengeteg nagy a tananyag; egy vegyészmérnök kiképzése tehát már ennélfogva is nagy pénzébe kerül az államnak. A magyar állam sok ezer pengőt áldoz azért, hogy egy-egy vegyészmérnök kikerüljön az iskolából. Már most ezek a fiatalemberek amikor az iskolából kikerülnek, — jelzem, kitüntetéssel — próbáltak elhelyezkedni. Az elhelyezkedés azonban képtelenség azért, mert már az első zsidójavaslat után is az ott kimondott százalékon jóval túlmenőleg leszorították zsidók alkalmaztatását. Megtörténik például, hogy egy petróleumgyárban, ahol egy egészen elsőrangú vegyészmérnökre volna szükség, egy középiskolai tanári oklevéllel bíró hölgy végzi a vegyészmérnöki teendőket. Ennek a drága nőnek halvány sejtelme sincs arról, hogy voltaképpen mit kell ott csinálnia. Ö megtanulta az egyetemen, hogy mit kell a gyermekeknek előadnia, de amikor a gyakorlati életben az elé a feladat elé kerül, hogy analizálnia, olajat kombinálnia kell, egyszerűen készen van a tudományával. A gyárnak, — fogcsikorgatva — középiskolai tanárnőt kell ott tartania, pedig ' vegyészmérnökre van szüksége, a vegyészmérnök pedig, akit a magyar állam pénzén tanítottak ki, elmehet napszámosnak a textilgyárba. Ennél abszurdabb dolgot még nem produkált az élet. Ezen a képviselő urak mosolyognak, örülnek és azt hiszik, hogy ezt a gyakorlati életben keresztül lehet vinni. Kérdem a t. Házat, mi történik azokkal, akik majd nagynehezen mindenen keresztül rágják magukat, kikerülnek az életbe és nem tudnak elhelyezkedni? Előre megmondom az uraknak: a legszélsőségesebb és legfanatikusabb izgatók lesznek ezek az emberek a magyar állam ellen és ezt senki nem veheti tőlük rossz néven, mert ne feledjék el, hogy a legelkeseredettebb ember nem a szegény ember, hanem az a tanult ember, aki nem tud elhelyezkedni, (Farkas István: Forradalmasítják őket!) és éppen önök maguk termelik ki ezekből a saját társadalmi rendjük ellenségeit. Én, a szociáldemokrata^ mondom, hogy önök. akik véresre tépik a szájukat a marxizmus elleni felszólalásaikban, a leghívebb követői annak a gazdasági elméletnek, amely szerint erőszakkal mindent meg lehet ülése 1939 március 22-én, szerdán. 465 csinálni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Éppen ezért ennél a szakasznál szálljanak magukba és ne engedjék meg, hogy a magyar társadalomba belemenjen az a méreganyag, amelyet azután nem fognak tudni kiirtani onnan. (Farkas István: Kiirtják a magyar intelligenciát!) Ez a szakasz nemcsak embertelen, hanem veszedelmes és káros magára arra a társadalomra, amely azt hiszi, hogy valami nagy jótéteményt csinál azoknak a fiúknak számára, akiknek kedvéért kimarta a zsidókat a főiskolákból. T. Ház! Soha ne feledjék el, hogy zsidó ember nyerte meg, amennyire meg lehetett nyerni a háborút Németország számára. Négy esztendőn át egy zsidó ember, Haberern professzor tudománya tartotta a német hadseregben a lelket, az ő zseniális találmányai tették lehetővé azt, hogy tüzérségi muníciót, egyáltalán muníciót kapjanak. Soha ne feledjék el, hogy Magyarországon is rengeteg zsidó vallású mérnök és vegyészmérnök volt az, aki a magyar kultúrát, a magyar műszaki tudományokat felemelte; hogy többet ne mondjak, ott van Zipernovszky tanár, ott van Bláthy Ottó Titusz, akik zseniális emberek, világviszonylatban is nagyszerű elektrotechnikusok voltak, amellett, hogy zsidók. Ez a társadalom, amely maga érzi a gyengeségét, maga érzi a talajt a lába alól kicsúszni, mint egy utolsó szalmaszál után kapkod ahhoz, hogy kimarja a zsidókat, hogy ő kerüljön a helyükbe, öreg ember vagyok, de meg fogom érni — megjósolom — hogy mindannyian, akik ma nevetve és örömmel szavazzák meg ezt a javaslatot, hamut fognak a fejükre hinteni és bűnbánó ruhában fognak bánkódni, mert nagyobb kárt a társadalomnak nem okozhattak volna, mint amit okoztak azzal, hogy ezt a javaslatot, de különösen ezt a szakaszt elfogadták. A szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki a javaslathoz hozzászólni 1 ? (Nem.) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter: T. Ház! Az egyetemi numerus clausus gyakorlatilag már közel húsz esztendeje érvényben van. Amióta érvényben van, azóta a költségvetési tárgyalások során észtendőrőlesztendőre szociáldemokrata részről, általában a baloldal részéről vita tárgyává teszik. Ezt a kérdést itt a Házban már igazán a legalaposabban megtárgyaltuk. Aprólékos részletekre tehát nem kívánok kitérni. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Fábián Béla t. képviselőtársam azt panaszolja, hogy nem hozhat ide statisztikai adatokat. Nem tudom milyen statisztikai adatokat kíván idehozni, hiszen ez a szakasz egyszerűen az országos számarányon alapul. Az országos számarányt pedig, azt hiszem, nem vonja kétségbe képviselőtársam sem. Ez a százalék az országos számaránynak felel meg. Lényegében csak a már évtizedeken át kifejlődött gyakorlatot iktatja törvénybe a szakasz s ezzel lehetetlenné tesz mindenféle izgalmat, amely évről-évre az egyetemen ezzel a kérdéssel kapcsolatban tényleg felmerül. Tisztelettel kérem a Házat, méltóztassék ezt a szakaszt úgy, amint a bizottság előterjesztette, változatlanul elfogadni. (Helyeslés jobb felől.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e 69*
