Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-384
Az országgyűlés képviselőházának 38U, Elnök: Payr Hugó képviselő urat illti a szó. Payr Hugó: T. Képviselőház! A törvényjavaslat 2. §-a kivételeket statuál a múltra nézve. Ezzel elismeri az igazságügyminiszter úr, hogy kivételekre szükség van, valamint azt, hogy kivételek lehetségesek és lehetségesek lesznek a jövőben is. Az igazságügyminiszter úrnak tehát legalább is annyit előre kellett volna látnia, hogy kivételek a jövőben előfordulhatnak és ennek az előrelátásának a törvényjavaslat 2. §-ának megszövegezésénél kifejezést is kellett volna adnia. Ha már az igen t. igazságügyminiszter úr, úgy tudom, a maga elhatározásából, az olimpiai bajnokokra nézve a legutóbbi bizottsági tárgyalások során ilyen megkülönböztetést életbeléptetett, amit örömmel nyugtázok és elismerek, ebből logikailag az következett volna, — hogy egyéb példát ne említsek, mert azokról csak később fogok beszélni — hogy a jövőben pedig kivételt statuáljon azokra a zsidókra nézve is, akik az ezután elkövetkezendő olimpiai játékok során nyernek majd világbajnokságot és szereznek ezzel a magyar névnek a sport terén dicsőséget és elismerést. Ha már ennél a témánál vagyok, t. Képviselőház, emlékezetükbe kell idéznem azt, hogy a legutóbbi, a berlini olimpiászra maga Hitler hívott vissza egy német származású és Amerikába kivándorolt zsidó versenyzőt, abban a reményben, hogy az Németországnak dicsőséget fog szerezni. (Egy hang bal felől: Helen Mayer!) Nem tudom, miért akarja ennél a szakasznál a miniszter úr ismét túlszárnyalni Hitler nacionalizmusát és faji érzését? Az azután már a sors iróniája, hogy azt a német zsidó leányt egy magyar zsidó leány győzte le s a sors iróniája az, hogy ezt a magyar zsidó leányt a miniszter úr a javaslat első szövegezésével például ki akarta küszöbölni a magyar társadalomból, ki akarta kapcsolni a megélhetési lehetőségből. Ismétlem, hogy a jövőre nézve is kell gondolni az ilyen lehetőségekre s ez a törvényjavaslat minden hibája mellett megérdemelne legalább annyi enyhítést, annyi javítást, hogy kivételeket a jövőre nézve is statuáljon. De a sportnál sokkal fontosabb, sokkal nagyobb és súlyosabb téren is szükség van ilyen kivételekre. Előttem szólott képviselőtársaim e szakasszal kapcsolatban valamennyien hivatkoztak arra, hogy lehetetlenség magyar zsidókat kiküldeni a frontra, lehetetlenség őket a legsúlyosabb harcoknak, küzdelmeknek, szenvedéseknek, sőt a halál veszélyének is kitenni akkor, ha ők nem remélhetik azt, hogy e nagy áldozat ellentételeképpen ebben az országban legalább a polgárjogot megkapják. (Rassay Károly: Menjen nehézsúlyú boxbajnoknak, akkor asszimilált lesz!) A 2. %-t bekezdésenként kell átdolgozni, mert itt az egyes szavakon ezreknek és ezreknek a sorsa fordul meg. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon,) Éppen ezért méltóztassanak megengedni, hogy röviden összehasonlítást tegyek a törvényjavaslat szövege és az általam megszövegezett módosítások között. Kifogásolnom kell mindjárt a 2. § első bekezdését, amelyre Apponyi György képviselőtársam is utalt, s amely úgy szól, hogy amenynyiben a jelen törvény másképpen nem rendelkezik, akkor statuálja a következő kivételeket. Engedelmet kérek, ez az »amennyiben« szó senkinek sem tetszhetik, mert tulajdonképpen ilülése 19 89 március 21-én, kedden. 429 luzórissá teszi az egész 2. §-t. Semmi értelme sincs, hogy itt kivételeket állapítsunk meg, semmi értelme sincs, hogy itt jutalmazni akarjunk órás vitákon keresztül egy csomó kiválóságot, olyan zsidót, akiknek az ország a javaslat 2. §-a szerint is sokat köszönhet, ugyanakkor pedig a következő szakaszokban tőlük az életlehetőségüket elvegyük. Éppen ezért azt kérem az igen t. miniszter úrtól, méltóztassék hozzájárulni ahhoz, hogy a szakasz első bekezdése úgy kezdődjék, hogy »A jelen törvény rendelkezéseit nem lehet alkalmazni azokra...« (Rassay Károly: Ez a helyes! Háromnegyed évvel ezelőtt is helyes volt, akkor megszavazták!) Akkor Darányi volt a miniszterelnök. T. Ház! A 2. $ első pontja azt mondja, hogy nem lehet a javaslatot olyan tűzharcosokra, vagy olyan hadifoglyokra alkalmazni, akik sebesülési érem viselésére jogosultak és az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért legalább egy ízben kitüntetésben részesültek. Ez az első pont még, a hadirokkantakra nézve is azt a feltételt szabja meg, hogy az ellenség előtt tanúsított vitéz magatarásukért legalább egy íziben kitüntetésben részesültek legyenek. Ez a pont csak azért van így megszövegezve, hogy hivatkozni lehessen arra, hogy kivételeket statuálnak. így, ebben a formában azonban vajmi kevés embernek van ebből haszna. Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt a javaslatot olyan formában átszövegezni, hogy a jelen törvény nem alkalmazható azokra, akiket az 1938:IV. te. tűzharcosoknak minősít, továbbá azokra, akik a világháborúban hadifogságot szenvedtek, vagy akik a sebesülési érem viselésére jogosultak. Hiszen ezt nem is kell indokolni. Nagyon bölcsen méltóztatnak tudni valamennyien, hogy a hadirokkantak közül igen sokan természetszerűen nem kaphattak kitüntetést, mert sebesülésük után hátra vitték őket a mögöttes országrészbe, kezüket-lábukat amputálták, vagy szemüket elvesztették, vagy egyensúlyos testi defektust szenvedtek és ilyen módon az^ elől álló, esetleg már szétszórt vagy másfelé áthelyezett csapatok parancsnokságai, vagy más parancsnokságok kötelékében lévő csapatparancsnokok nem is gondoltak arra, hogy a hadirokkantakat kitüntetésre előterjesszék. T. Ház! A szakasz második pontja azokat akarja kivenni, akiket a világháborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, vagy akik az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásukért más kitüntetésben legalább két ízben részesültek. Azt hiszem, teljesen elegendő lenne ezt olyan módon szövegezni, hogy vonatkozzék ez a szakasz azokra, akiket a háborúban ezüst vagy arany vitézségi éremmel tüntettek ki, avagy más magasabb kitüntetést kaptak a vitézségi érem szalagján. Hivatkozom itt például az orvosokra, akik a háború során nem teljesítettek az ellenséggel szemben .vitéz magatartást, akik azonban gyakran pergőtűzben operáltak a segélyhelyeken, pergőtűzben végezték a legsúlyosabb műtéteket és akik ilyenkor — mint Csilléry András képviselőtársunk nagyon jól tudja és bizonyára hajlandó is igazolni — a hősi önfeláldozásnak és bátorságnak olyan tanújelét adták, amely semmivel sem áll mögötte azénak, aki rohamban vett részt. Ezek az orvosok azonban a legtöbb esetben csak olyan kitüntetést kaptak, mint f például a Ferenc József-rendet a vitézséeri érem szalagián és ezeket ma a törvény egyáltalában nem akarja elismerni. 64»