Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-373

Az országgyűlés képviselőházának 373, viselőivel. Ez a liberális gazdasági rendszer vétke, de olyan tény és adottság, amellyel számolnunk kell és amikor majd átállítjuk, vagy át akarjak, állítani a közgazdasági életet, annak vezetőit és irányítóit, meg kell majd fontolnunk, hogy nem keletkeznek-e olyan gazdasági visszahatások és nem jár-e ennek nyomában olyan súlyos gazdasági depresszió, amelynek következményei beláthatatlanok 1 Foglalkozni kellene azután ezzel a kérdéssel humanitárius szempontból, mert elvégre keresztény, civilizált és kultúrált államiban élünk és itt a barbárizmus stílusa és eszközei nem alkalmazhatók. Miután azonban ez a törvényjavaslat egy egészen más alapból és olyan szempontokból indult ki, amelyek mélyen belenyúlnak a ke; resztény alapigazságokba, a keresztény hitelvi álláspont szemszögéből és távlatából kell foglalkoznom, e kérdéssel és e törvényjavaslattal. Itt felvetődik két kérdés, amelyeket tisztáznom kell. Az egyik a keresztség kérdése, a másik pedig a fajiság kérdése. Amint azt a (bizottságban is bátor voltam kifejteni és most is rekapitulálom, ez a törvényjavaslat nem azonos iázzál a törvénnyel, amely ellen született meg voltaképpen az, a párt, amelyhez tartozhatni én is szerencsés vagyok. (Értem itt a polgári házasságról szóló törvényt. Analógia van közöttük, de azonosság nincs. Az frontális támadás volt a házasság ellen. A^ katolikus felfogás szerint ugyanis egy férfiúnak és egy nőnek együttélése jogilag és etikailag csak akkor megengedett^ ha az a házasság az egyház által megállapított formák szerint köttetik meg. Ezt az elvet törte át a polgári házasságról szóló törvény, amely az egyházi forma helyébe egy világi formát állított, mint egyenértékű megteremtőjét a házaséletnek. Ilyen frontális támadás itt nincs. Nem vitatja ez a törvényjavaslat a keresztségnek azt a hatását, hogy ennek következtében az, aki meg van keresztelkedve, beletartozik a keresztény egyház közösségébe és élheti a keresztény egyház kegyelmi életét teljesen és csorbítatlanul. Ez, a javaslat azoniban disztingvál keresztség és keresztség közt. Az egyik esetben elfogadja, mint az asszimilációnak jelét és kritériumát, a másik esetben nem fogadja el. A dédszülőknél elfogadja, a nagyszülőknél nem fogadja el. Önönmagában nem fogadja el, de ha össze van vegyítve a vérségi leszármazással, akkor elfogadja. Bizonyos mértékben tehát határt szab a keresztség kegyelmi hatásának. Emberi mértékkel méri le a keresztség kegyelmi hatását, ami egy elvet sért, meirt vallási és teológiai dolgokat csak vallási törvényekkel lehet elbírálni és nem állami törvényekkel. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Foglalkoznom kell a fajiság* illetőleg a nemzet kérdésével is, mert Európában általában, de egészen különösen nálunk a magyarsággal kapcsolatban inkább nemzetről, mint fajról lehet beszélni. A fajiság kérdése ma a legszenvedélyesebb harcok első vonalában áll és a konfúzió sűrű köde üli meg. En tárgyilagosan és megértéssel állok a faj kérdésével szemben. Állítom azt, hogy igenis vannak fajok és Istennek bölcs gondolatát látom abban, hogy az egységes emberiség fajokra tagozódjék és nemzetekké jegecesedjék. Isten vezette bele az elindított életáramba azokat a plasztikus erőket, amelyek azután csodálatos és pazar változatossággal bontották széjjel ezt az egy tőből sarjadt emberi életet, i ülése 1939 február 28-án, kedden, 33 Minden faj egy-egy gondolat, egy-egy terv az isteni bölcseség és mindenhatóság végtelen skáláján, egy-egy dallam abban a sokszínűségben is harmonikus himnuszban, amelyet a teremtés zeng szüntelenül alkotójának és teremtőjének. Tagadom azonban és nem tartom tudományosan megalapozottnak a fajoknak olyan felosztását, amelynek alapján vannak magasabbrendű értékes fajok és vannak alacsonyabbrendű és silányabb fajok, vannak fajok, amelyek uralkodásra és parancsolásra, fajok, melyek szolgálatra vannak történelmileg kijelölve. Az Üristen az emberiséget egynek teremtette, emberi méltóságban és örök hivatásban egyenlő értékűnek. Minden népfaj Isten nagy családjához tartozik, amelyet a közös származás, az emberi természet szétbonthatatlan kötelékei és a minden embert egykép megillető emberi és természetjogok vaskapcsai foglalnak össze. Egészen nyilvánvaló tehát, hogy én nem látok a fajban pusztán biológiai egységet, amint a nemzetben sem látok csupán gazdasági vagy pedig védelmi célokból történő célszerűségi tömörülést. En tagadom azt, hogy a fajiság fő alkoóteleme a vér. Én tagadom a vér misztériumát, amely sivár és meddő történelmi materializmusra, a faj istenítésére, új pogány s ágra, az emberi szolidaritást szétmaró faji elzárkózásra és határtalan faji gőgre vezet. Én a lélek primátusát és misztériumát hirdetem. A fajok ugyanis emberekből, egyedekből állnak, az embert pedig szellemi mivolta, lelke különbözteti meg a többi élőlénytől; a lélekkel lesz az ember emberré. A faji differenciálódás legelhatárqzóbb és legmélyebb oka, a faj alkotó és éltető eleme tehát igenis elsősorban és mindenekfelett a lélek. A fajnak, ennek a nyers emberanyagnak, nemzetté tömörülése és acélosodása is a lélek munkája, mert a közös leszármazás, a geográfiai adottság, a közös történelem, a kultúra, a nyelv, mind csak előfeltételek. A lényeges és döntő a lélek, vagyis az az akarat, hogy egy népcsoport öntudatosan nemzetté akar tömörülni, az az akarat, hogy bele akar olvadni a nemzet szellemébe, géniuszába és lelkébe; az akarat pedig a lélek királyi képessége, tehát a nemzetnek és a fajnak összefogó, tartó, alkotó és éltető, eleme igenis a lélek. (Taps a középen.) Ha ez áll minden nemzetre, akkor legelsősorban áll a magyarra, mert nincs az "Úristennek még egy nemzete, amely annyira a lélek nemzete volna, mint a magyar. (Úgy van! Ügy van!) Ezt a nemzetet nem szerencséje, nem hadi erényei és nem gazdagsága tartotta fenn ezer éven keresztül, hanem egyesegyedül a lelke, amely beleivódott ennek a földnek minden rögébe, hantjába és sziklájába, amelyet mi láthatatlanul leheltünk ki és lélekzettünk be. (Földesi Gyula: Más fajokat is szeretett és szívébe fogadott!) Felvetődik most az a kérdés, hogy ennek a magyar nemzeti és faji léleknek mi az alkotó eleme, mik a konstruktíiv tényezői, mik a formálói és nevelői. Azt felelhetjük erre, hogy legelsősorban is ez az áldott magyar föld. Ez volt a szülője, dajkája és legjobb barátja. Ez volt a forrása örömeinek és dicsőségének, katasztrófáinak r és összeomlásainak; szélesre kiteregetett síkságai kemény nézésre nevelték, a lelkét egyenessé és nyílttá formálták. Hallgató természetre kevés beszédre és elmélyedésre nevelték a magyart. Beszédünk 6*