Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-372

28 Az országgyűlés képviselőházának 37 bűnös. Az utolsó 25 év alatt a zsidóikérdés tabuvá lett Magyarországon. A zsidóságot nein volt szabad sem 'bírálni, sem figyelmeztetni. Aki például megállapította à magyar zsidóság számbeli túltengését a szellemi élet vezető pozícióiban, mely éppen nem felelt meg sem országos átlagszámának, sem szellemi, erkölcsi faj súlyának, (Br. Berg Miksa: Zsidó volt? — Fábián Béla: Persze, hogy az volt!) aki megjegyezte, hogy a zsidóság túlzott érvényesülése gyakran nem magasabb intelligenciát, csak tekintetnélkülibb könyököt (Fábián Béla: Ha uralomra került volna, ő 'hozta volna a zsidótörvényt! — Zaj. — Elnök csenget) és vastagabb arcbőrt jelent; aki analizálni merte azokat a káros tulajdonságokat, melyeket az évszázados ghettó fejlesztett ki a zsidóságban; aki utalni bátorkodott arra, rögtön közveszélyes, durva, műveletlen antiszemitaként lett beállítva, akit az egész sajtó lehurrogott, sőt lehetetlenné tett.« (Vázsonyi János: Milyen kedves a forradalmár az új forradalmároknak!. — Br. Berg Miksa: Jászit én nem olvasnám fel a Házban! — Vázsonyi János: Szégyen Jászit idézni! — Felkiáltások half elől: Szégyen! — Zaj. — Elnök csenget.) Nagy kár, hogy a megelőző nemzedékek nem oldották meg ezeket a kérdéseket, mert nyugodt időben kevesebb méreganyag felgyülemlésével a legtöbb vonatkozásban egyszerű szakkérdésnek felfogva, kevesebb sebet ejtve és kevésbbé mélyreható rendszabályokkal lehetett volna ezeket a kérdéseket megoldani. Hogy ez így történt, ennek főként a zsidóság az oka, mert méltóztassék nekem elhinni: nemcsak az egyszerű politikusokat, vagy a publicisztika munkásait érte a legkíméletlenebb hajsza, hanem az állami élet legfőbb po zicióiban dolgozó magyarokat is súlyos támadások értek abban a percben, amikor a zsidóság valamelyik érdekkörét érintették. A sajtót kezében tartva, élt hatalmával s nemcsak a saját fajtája ellen való sérelmet vagy a róla való kritikát torolta meg, hanem személyes sérelemnek vette azt is, ha valaki a zsidóság gazdasági hatalmának eszközeit kritizálta. Valamennyiünk előtt emlékezetes, amikor Bethlen István gróf t. képviselőtársam, az akkori miniszterelnök, 1928 végén elhangzott debreceni beszédében azt mondotta, hogy a magyar bankvezérek bankjaikat a saját dominiumaiknak tekintik, ami tarthatatlan állapot s ezért banktörvényt kell hozni, amely véget vet az anomáliáknak. (Rajniss Ferenc: Ilyet mondott? — Derültség a jobboldalon.) Bárdolatlan támadás — lett rá a felelet. De a szelidlelkű Vass József sem érdemelte meg, — amikor a fürdőtörvény tárgyalása során a bankóik magatartását kritizálta — hogy leckéztető, tiszteletlen hang és az egész sajtókórus egyöntetű támadása legyen a felelet. Valóban súlyos és lehetetlen állapotok voltak ezek, de ez magyarázza meg azt is, miért nem volt meg a gazdasági rendcsináláshoz a szükséges energia. Még mindig van mód rá és részünkről őszinte akarat, hogy rásegítsük a jóakaratú és nemzeti érzésű zsidóságot arra, hogy közös erővel szabaduljunk meg attól a szörnyű tehertételtől, amelyet a galiciai zsidóságnak a legutóbbi 60 esztendőben bevándorolt emberanyaga még ma is jelent. (Vázsonyi János: Nem azok ellen hozzák ezt a törvényt — Malasits Géza: Azokat nem bántják! Azoknak ebből a törvényből semmi káruk nem származik! _ Zaj a baloldalon.) Ehhez azonban két 2. illése 1939 február 2h-én, pénteken. dolog kell. (Vázsonyi János: Előbb minket agyon kell verni!) Az egyik az, hogy a zsidó ság elsősorban a saját portáján teremtsen rendet (Fábián Béla: Hogyne! Mi vagyunk itt a szolgabírák? — Vázsonyi János: Milyen hatósággal?) és rekessze ki magából a zsidóságnak azt a forradalmi kategóriáját, amelyik régi atavisztikus, elferdült faji érzületből més ma is gyűlöli a magyart. Ha végigtekintünk az elmúlt 70 esztendőn, (Vázi&onyi János: Megtagadjuk Imrédyt!) akkor kérdem, mivel érdemeltük ki mi magyarok a zsidóságnak velünk szemben megnyilvánult gyűlöletét; mivel érdemeltük ki a forradalmi zsidóság magatartását? Mit vétettünk Isten, és ember ellen, mit vétettünk idegen, más népfajok ellen, amikor a mi országunkban minden más népfaj nagyra nőtt, csak éppen mi pusztultunk majdnem el? Saját , gyermekeink szájából^ vettük ki a kenyeret, hogy az újonnan betódult idegen szájába adjuk, mert megtűrtük, hogy évtizedeken karesztül százezerszámra menjen ki az amerikai bányák gyilkos gőzébe a magyar (Ügy van! Úgy van!, jobbfelől.) és jöjjön be ugyanakkor ugyancsak százezerszámra Galíciából az ottani éhes idegen. Mit vétettünk mi, (Malasits Géza: Más gazdaságpolitikát kellett volna csinálni!) hogy a forradalmi zsidóságnak ezt a gyűlöle tét magunkra vontuk? Ezen érdemes elgondolkozni. De még egyet ajánlok a zsidóság vezetőinek, és ez az, hogy eressze el előkelő patrónusainak és kevésbbé előkelő' szószólóinak a seszlijét és jöjjön velünk az egymás megérté sének nyilt, őszinte levegőjére, ahol majd megegyezhetünk abban, hogy mik azok az új életformák és eszközök, amelyeken keresztül meg tudjuk találni a magasabbrendű nemzeti célok felé vivő utat mindkettőnk javára. De ugyanezt üzenem az előttünk járó politikai generáció azon tagjainak, akik ma lekicsinyel nek és lekritizálnak minket, sőt a tunya ember gőgjével nézik kínlódásunkat éppen azok nak a problémáknak a megoldásánál, amelyeket harminc évvel ezelőtt éppen nekik kellett volna megoldaniok. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Mert a, zsidóság és a patrónusai ne felejtsenek el egyet. Vagy kigyógyul hibáiból ez a magára hagyott, testvértejen magyar nép és akkor visszatér régi, jobbik énje, de felelevenednek régi képességei és erényei is, azok az erényei, amelyek ezer esztendőn keresztül megtartották, vagy erőt vesz rajta nyavalyája és hitvánnyá lesz a jövő életre, de akkor kérlelhetetlenül elpusztul és abba a nagy temetőbe kerül, ahol már annyi régi nagy nemzet fejfája sötétlik. Csakhogy akkor is — és ezt jól jegyezzék meg — nem a magyar, hanem, egy idegen, egy más népfaj lesz úrrá a Duna medencéjében, és ez a más népfaj nem a keleti lovas nemzet gavallér iá jávai, hanem totális brutalitással fogja ezt a kérdést, de egyebeket is, megoldiani. (Úgy van! Úgy van!) A javaslatot elfogadom. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására szánt idő letelt és ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arravonatkozólag, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 28-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytatását.