Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.
Ülésnapok - 1935-381
Az országgyűlés képviselőházának 381. aki ott felügyeljen s miután látták, hogy veszteség van, a gyárakat becsukták. Mindenesetre nagyon érdekes ez a tény a fejlődés menete szempontjából. Méltóztassék megengedni, hogy hivatkozzam egy nagyemlékű barátomra, Sándor Pálra, akit itt sokan ismertek, nagyrabecsültek és szerettek és aki a becsületes, hazafias magyar kereskedő tipusa volt. Méltóztassanak megengedni, hogy Sándor Pálnak az 1902-ben a képviselőházban tartott szűzbeszédéből idézzem, hogy milyen szózattal fordult ő a magyar társadalomhoz. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Ez valódi idézet, nem hamis, mint egyes hivatalos helyről történt idézetek!) — (Olvassa): »Még emlékezem azokra a parlamenti tárgyalásokra, amikor nyiltan, kereken kimondták: minek minekünk kereskedelem, minek minekünk ipar 1 ? Magyarország a mezőgazdaság országa, csak ebben lehet boldog a magyar. Gyönyörűen fejtegette ezt az ellenszenvet egy általam igen tisztelt, agrár pár ti férfiú, Bujanovics Sándor, az agrár-gyűlésen, Kassán. Kidomborította azt a megfoghatatlan és meg nem dönthető ferde nézetet, hogy nálunk a politikában és a társadalomban a vezető osztály minden olyan foglalkozástól, amely nem úgynevezett úri foglalkozás, irtózik.... iparosnak, kereskedőnek neveltetni gyermekét, az nálunk nem standesmässig. Miniszteri, vagy megyei tisztviselőnek, a legjobb esetben... de mindenesetre úrnak, gazdának nevelik a fiatalságot és már zsenge korában beleoltják fogékony szivébe azt az ellenszenvet, hogy jobb fizetésnélküli miniszteri fogalmazónak vagy pláne napidíjasnak lenni, mint kereskedelmi vagy ipari foglalkozással keresni meg a mindennapi kenyeret«. (Baross Endre: Ebbe ment tönkre a zsidó is, ha úr akart lenni! — Elnök csenget.) A legtöbb nem akar úr lenni, csak élni akar! Hagyjuk szegényt élni úriság nélkül! Azt mondja továbbá (olvassa): »Miután mi ... oly szívesen hivatkozunk az angol viszonyokra, talán jó volna, ha megfigyelnök, hogy ottan a legelőkelőbb körök mily jól össze tudják egyeztetni a vörös frakkot a tőzsdei működéssel és a gyárak kéményének kormával, anélkül, hogy ez a nálunk nem »fair« foglalkozás az ő osztály-becsületükkel összeütközésbe jutna. Éppen ezen megfoghatatlan ellenszenvből, hogy nálunk a kereskedelmet és az ipart úrnak nem való foglalkozásnak tartják, ered az a sajnálatos dolog, hogy minden iránt, ami ezeknek eszköze, gyanúval, ellenszenvvel viseltetnek, minden ezekből származó intézményt már előre is kétkedéssel és megalázó megvetéssel fogadnak, minden ezekből származó keresetet mint nem feltétlenül gentlemanhoz valót szeretnek odaállítani. Pedig — lelkemre mondom — éppen olyan gentlemanhoz illő kereset ez, mint akármilyen más«. Az sem áll tehát, hogy a zsidóvallású magyarok szakértő része nem fordult felhívással a keresztény középosztályhoz, hogy foglalja el az ipari és kereskedelmi pályát. Ez azonban nem történt meg, igen t. Képviselőház, nem akartak ezekre a pályákra menni, nein tartották ezt megfelelőnek, nem tartották úri foglalkozásnak. Ennek következménye volt^ az, hogy a zsidók foglalták el ezeket a pályákat. De hiszen ez természetes dolog: nem tiltották meg nekik, szabad volt nekik, semmiféle tilalom nem állt ezzel szemben, tehát nem követtek el ezek bűnt vagy hibát. Vagy azt méltóztatnak képzelni, bogy amikor egy zsidó elment ülése 1939 március 13-án, hétfőn. 343 kereskedőnek vagy magánhivatalnoknak, azt be kellett jelentenie valahol, azzal, hogy én idemegyek, vagy odamegyek? Vagy pedig, ha lateiner pályára ment, akkor azt külön be kellett jelentenie valamilyen hivatalban? Bejelentette a saját hivatalában, az ügyvédi, a mérnöki vagy az orvosi kamarában, felfogadták őt, senki nem mondotta, hogy tilos, hogy nem szabad. Amikor ezzel az országnak csak hasznára váltak, amikor uratlan területeket foglaltak el — mert a keresztény ifjúság nem akart ezekre a pályákra menni — s amikor a rácok, a szerbek, a görögök vagy a svábok vagy itt maradtak és megmagyarosodtak, vagy pedig továbbálltak, nem természetes akkor, hogy a zsidóknak semmiféleképpen nem lehet bűnül és hibául felróni, hogy ezeken a pályákon működtek? Ne méltóztassék tehát ezt hibábul felróni. Igen t. Képviselőház! Ugyancsak elhoztam magammal — mert a karteleket is szemünkre hányják — Sándor Pál három beszédét, amelyeket az átkos kartelek ellen tartott különböző időkben. (Rupert Rezső: A legélesebben ő harcolt ellenük!) Nekem életemben semmi közöm nem volt a kartelekhez, nem vagyok sehol igazgatósági tag, semmiféle kartelben semmiféle részem nincsen, mégis egy* szerre nyakon öntenek a kartellel. Semmi közöm f a kartelekhez, éppenúgy, mint ahogy a zsidóság 95%-ának semmi köze sincsen hozzájuk. Itt van tehát Sándor Pálnak három képviselőházi beszéde a kartelek ellen. Az elsőt 1929 március 29-én tartotta. Azt kérdezte ekkor (olvassa): »Hajlandó-e a kormány revízió alá) venni pénzügyi politikánkat? Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy Magyarországon az építőanyagok, a szén, a textilanyagok, a vasáruk árai egyfelől az, állam oldaláról drágítóan ható tényezők, másfelől a kartelek árpolitikája következtében jelentékenyen drágábbak, mint külföldön? Hajlandó e a kormány javaslatot tenni parlamenti bizottság' kiküldése iránt,, amely bizottságnak feladatát képezze az építőanyagok, a szén, a textilanyagok és a r vasáruk áralakulásának megvizsgálása?« (Fábián Béla: Hányan szavaztak akkor Sándor Pál ellen olyanok, akik most kiabálnak!) Igen t. Ház! Itt van Sándor Pálnak egy másik interpellációja, amelyben még erősebben követelte a kartelek megrendszabályozását. Bethlen István gróf válaszolt is neki, Megcsinálták a karteltörvényt, felállítottak egy kartelbizottságot. Miért nem működik ez, illetve miért nem működik megfelelően? (Fábián Béla: Nem Krúdy képviselő úr volt az elnöke?) Mi köze van a zsidóságnak ahhoz, hogy mi történik a kartelek dolgában? Ha van kar tel, ez a liberalizmusnak egy fattyúhajtása, amelyben keresztények és zsidók egyaránt benne vannak; nincsen külön zsidókartel és nem lehet a zsidóságnak bűnéül felróni azt, amihez semmi köze nincsenMondom, van egy karteltörvény, van kar telbizottság és van kartelbíróság, (Fábián Béla: Ki az elnöke?) Már ebben a korszakban hozták ezeket a törvényeket. Tessék végrehajtani őket! (Fábián Béla: Ki a kartelbizottság elnöke?) De nehogy azt méltóztassék gondolni, hogy csak olyan időről beszélek, amelyben a csáklyások foglalták el a parlamenti terrénumokat. Most arról az időről beszélek, amikor 50*
