Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

324 Az országgyűlés képviselőházának 380. gazdasági munkások dolgoznak, igen nagyszámú ember, ellátatlanul fog maradni, mert természetes az, hogy a földbirtokreform folyamán földhöz juttatandók elsősorban és majdnem kizárólag a saját és családtagjaik kéziéivel fogják megművelni a makik juttatott földet. Százezrekre megy az a tömeg, amely így állástalanná, kenyérnélkülivé fog válni. Ezeknek túlnyomó résziét pedig éppen az iparnak és a kereskedelemnek, szóval nem a földmívelésnek kellene felszívnia. De hogyan szívja fel a gazdasági élet ezeket, amikor az ipari termelés még mai térfogatával szemben is veszélyesen összezsugorodik, és ha ez a törvény életbelép, olyan további zavarok fognak támadni, amelyek még inkább siettetni fogják; az ilyen irányú visszafejlődést. A földbirtokreformmal kapcsolatban súlyos kérdés az anyagi kérdés is. A földbirtokreformkeresztülviteléhez igen sok pénzre van szükség és megint szükség van olyan kiegyensúlyozott és nagy számokat felmutató költségvetésre, amely költségvetés egyensúlyának szükségkép meg kell inognia abban a pillanatban, amikor itt lényeges adóbevételi források fognak a gazdasági válság következtében csökkenni, illetve részben teljesen elapadni. Most legyen szabad rátérnem clTTcl cl harmadik irányra, amelyben ugyanezt a fogalomzavart látom. Az »új rendszer bevonulása«, »a profitéhség letörése«: gyönyörű Jelszavak, amelyeket az utóbbi hónapokban mind szélesebb és szélesebb körben hallunk propagálni. Ha komolyan és tárgyilagosan akarunk a gazdasági kérdések mélyébe nézni, akkor meg (kell állapítanunk, hogy a világon tulajdonképpen csak két gazdasági rendszer van. Az egyik a kapitalista gazdasági rendszer, a másik a kollektív gazdasági rendszer, vagy mondjuk röviden: a kommunizmus. (Malasits Géza: A kettő között még sok minden van!) A kapitalista gazdasági rend azon épül fel, hogy abban a magántőke vesz részt a termelésben, amely magántőkének az eredménye, a haszon vagy profit. Profitéhségről attól a pillanattól kezdve lelhet beszélni, amikor annak mérve túlmegy azon a mértéken, amelyet a termelés zavartalan fenntartásának a szempontjai szükségessé tesznek. Nem hiszem, hogy felelőssége tudatában lehetne valaki is, jóhiszemű és tárgyilagosságra törekvő ember, aki ne mondaná azt, hogy az ország kormányzatának és .az ország törvényhozásának feladata az, őrködni afelett, hogy ez az úgynevezett profitéhség, amely a kapitalisztikus világrendet, — ezt őszintén meg kell mondani — jellemzi, ne menjen túl azon a határon, amely az előbb említett szempontból indokolt. De ebből a szempontból mindegy az, ihogy az a bizonyos termelőeszköz, — gyár vagy akármi más — kinek a kezében van. Megmondom őszintén azt is, hogy amikor a sokat vitatott és sokat támadott kartelek körében körülnézek, hát bizony, felfogásbeli differenciát keresztény vállalat és a nem keresztény vállalat között nem látok. Látok differenciát, amely megvan a gazdasági élet^minden terén a tisztességes és nem tisztességes vállalat, a tisztességes és nem tisztességes ember között, de bárkinek kezében is legyen a termelőeszköz, az nem jelent rendszerváltozást, anert 'épp úgy a kapitalista világrend alapján fog iállani és épp úgy kötelessége lesz a kormánynak azon őrködni, ihogy túlzások semilyen irányban ne történjenek. Így ülése 1939 március 10-én, pénteken. tehát nem új rendszerről van szó, hanem szerintem ezen a ponton a kulturális és a gazdasági élet vezetőrétegeiben végbemenő helycseréről, amely helycserére vonatkozó igyekezetet emberi szempontból tarthatom érthetőnek, de nem tarthatom ezt a törekvést semmiesetre sem közhasznú vagy pláne nemzetfenntartó követelménynek, amelynek teljesítéséért ilyen végzetes kockázatoknak a nemzetet kitenni nem szabad. Itt érkezem el a fogalomzavaroknak ahhoz az utolsó kategóriájához, amelyet fel akarok említeni. Alapvető tévedésnek tartom azt, — és ezt nyíltan ki is kell mondanom — hogy a falu és a falu népe ezt a törvényt elemi vagy bármi erővel akarja, kívánja. Itt ismételten elhangzottak a Házban és a Házon kívül is olyan beállítások és olyan megjegyzések, hogy ez a mozgalom olyan elemi erővel tör fel a magyar népből, hogy érvényesülését megakadályozni nem lehet. (Farkas István: A magyar népben ilyen mozgalom nincs!) A magyar nép ennek a kérdésnek ilyen módon való tárgyalását épp úgy, mint különben nagyrészt általában a politikát úri huncutságnak tartja és bizony, nem kis részben, igaza is van. (Farkas István: Ez nagy huncutság!) Lehet, hogy holnap egyes lapok kétségbe fogják vonni arra vonatkozó kompetenciámat, hogy a falu ügyeivel foglalkozzam. Éppen ezért már most megmondom, hogy mindazt, amit a faluról mondok, személyes tapasztalat és személyes tanulmányok alapján mondom. Állandóan és nagy szeretettel foglalkozom ezzel a kérdéssel, mert arról azután sziklaszilárdan meg vagyok győződve, hogy a magyar nép, a falu népe az, amelynek vállain ennek az országnak sorsa nyugszik és a magyar nép az, amelyet abba a helyzetbe kell hozni és abban a helyzetben kell tartani, hogy boldogulni tudjon és hogy a saját ügyeibe sajátmaga is beleszóljon és ne olyan dolgokat és olyan irányban tárgyaljunk, ami suib titulo a falunak elemi erővel feltörő kívánsága, de amely kérdéseik a falunak — őszintén és 'meggyőződésem szerint merem mondani — teljesen idegenek. Nem akarok e javaslattal kapcsolatban alkotmányjogi aggodalmakkal foglalkozni, (Farkas István: Pedig azok is fontosak!) sem azokkal a rendkívül súlyos aggodalmakkal, amelyek a jogegyenlőségen eső csorbát illetik azáltal, hogy e javaslat százezrekre menő embereket taszít ki. Azért nem akarok ezzel foglalkozni, mert nálam sokkal illusztrisabb szónokok igen meggyőzően, igen bőven és igen kimerítően fejtegették ezt a témát. Őszintén megmondom azt is, még a látszatát is kerülni akarom annak, mintha engem ennél a felszólalásomnál vagy ennek az egész kérdésnek megítélésénél bármiféle partikuláris érdek vezetne. Nem vagyok hajlandó más érdeket elismerni sem ennek a javaslatnak, sem semilyen más törvényjavaslat tárgyalásánál, mint az egyetemes nemzeti érdeket. Ez az az érdek, amelynek szolgálatában mindenkinek, aki jó hiszemű, állania kell. Lehetséges az, hogy a meggyőződések a követendő útra vonatkozólag eltérők, de nem ismerek el kérdést és különösen nem egy ilyen súlyosan és életbevágóan fontos kérdést, ahol szó lehetne arról, hogy más szemüvegen, mint az egyetemes nemzeti érdek szemüvegén keresztül foglalkozzunk vele. (Dulin Jenő: Ez az egyetlen szemüveg, amely nem csal!)