Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

310 Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. demagógiája (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), ki szavaz hangtalanul, hogy a lelkes szavazás után esetleg zsidó feleséggel, zsidó anyóssal, sógornővel, mennyel, vőyel, üzletbaráttal vagy klienssel vacsorázzék jóízűen. Hallgattam és nézelődtem. Hallgattam a vádat, amely igen egyszerű: a vád az, hogy minden bajnak egyetlen oka van, a zsidó. Ha van a zsidók között érdemes, kiváló ember, ez a vádlót nem hozza zavarba, ez az úgynevezett tiszteletreméltó kivétel, amelyet idézőjelbe szokott mindenkor tenni, ez az, akit félrevon a folyosón vagy máshol, ahol találkozik vele és akinek azt mondja: ja, ha minden zsidó olyan volna, mint te, akkor nem volna zsidókérdés. így van mindenkinek egy-egy zsidaja,^ akire nem vonatkoztatja azokat a megállapításokat, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak; végeredményben, ha összeadjuk az egyes antiszemiták által kivételnek tök intetteket, akkor sokkal több zsidó jön ki, mint amennyi keresztény és zsidó lakosa együttesen van Magyarországnak. , . Ezek a tiszteletreméltó kivételek mégis zavarják az antiszemitizmus hőseit, ezekre a legdühösebbek, mert ezek rontják le szavaiknak hatását. Ök csak az uzsorást és a bolsevistát szeretik meglátni, a dolgozó százezreket nem veszik észre. Ha vannak ilyenek, az az ő bajuk, mert hogyan is mondja mindenre Lessing Bölcs Náthánjában az ismétlődő stereotip választ: Tut nichts, der Jude wird verbrandt. T. Ház! Ezer és ezer tragédia keletkezik, ezer és ezer család életét dúlják fel s erre a válasz igen egyszerű, hallottuk többször, hogy szentimentalizmussal nem lehet politikát csinálni. Egy magyar politikus s volt miniszter mondotta, hogy nem érti a részvétet, amely a keresztények részéről a zsidók iránt megnyilvánul. En nem is kérek részvétet, sőt én bennem él a részvét azok iránt, akik ilyen felfogást vallanak, mert mindenem elvehetik, csak a lelkemet nem vehetik el, mert a lelkem Istené és hazámé, így kaptam, így őrzöm és egykoron így adom vissza és mert istenfélő embernek és jó magyarnak érzem magam, azért köszönettel utasítom vissza a Rozsnyóról küldött másik miniszteri tanácsot is, amely sízerint a zsidóság már most helyezkedjék el a zsidótörvény keretei közé. Hát nem vagyok erre hajlandó, t. Ház, nem öltöm magamra önként a sárga foltot, nem leszek a gettónak önkéntese. A fizikai erő alapján leüthetnek, de akkor is hangoztatni fogom, hogy éhhez lehet erenüík, de nincs joguk és hogy ez mind a történelmi magyar, mind az egyetemes emberi gondolatnak arculcsapása. Rám ütik a szégyenbélyeget: idegen népcsoport vagyok. A javaslat ezt nem mondja ki, de annál inkább kimondja a javaslat indokolása

% A javaslat megteremti a közjogi gettót a választójog kérdésében, közjogi gettót teremt a javaslat még (módosított szövegében is. Eredetileg tökéletes volt a közjogi gettó a külön szavazással, most már nem az, mert nem külön kell szavazniok a zsidóknak a képviselőválasztásokon, de megmarad a szégyenbélyeg, hogy kiihagyják a virilisek névjegyzékéből, megmarad az a szégyenbélyeg, hogy választott felsőházi tag nem lehet, választott érdekképviseleti tag nem lehet sem a felsőházban, sem a törvényhatóságban s ugyanakkor e módosítással megteremtik az első szövegezéssel szemben a teljes és tökéletes numerus nullust, mert ezeknek az okmányoknak beszerzése és az igazolás apai és anyai ágon teljesen lehetetlenné teszi a szavazásban való részvételt. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Enyhítésnek nevezik ezt, holott valójában szigorítás. Ezzel a választójoggal, ha ilyen formában lesz meg, a magam részéről sohasem kívánok élni s megvetem azt, aki reá hivatkozik és ha így élni akar vele. Szerződtessenek ehhez néhány mindenre kapható embert, vegyítsék a társaságot a zsidó őseiket megtagadó antiszemita vezérekkel, de mi erre a választójogra nem fogunk vállalkozni. Az embert nem lehet megalázni, az ember csak önmagát alázhatja meg. Aki megtagadja őseit, ezt teszi. Én ismert és ismeretlen őseimet egyaránt tisztelem, viszont vannak manapság is olyanok, akikre ráillik az, amit Károlyi Imre gróf írt annakidején Károlyi Mihályról, »aki a saját fészkébe belerondít«. Vádlott vagyok. Vállalnom kell a vádlott szerepét, de az a kívánságom és az a kérésem, hogy ne ítélkezzenek felettem olyanok, akik a Nemzeti Tanácsnak tagjai voltak, vagy a különböző nemzeti tanácsok előtt esküt tettek, akik népbiztosok titkárai voltak, vagy termelőibiztosok a kommunizmus idején. Jó lenne egy kis általános igazoltatás a magyar közéletben úgy a Házon belül, mint a Házon kívül. A zsidó képviselők soha, amióta a magyar parlament fennáll, nem destruáltak, nem voltak forradalmárok. Horn Ede, Wahrmann Mór, Falk Miksa utcát kaptak Budapesten. Heltai Ferenc Tisza István gróf bizalmából lett főpolgármestere Budapestnek. Ki volt a forradalmár és hatalmi túltengő, ki volt az, aki ne a magyarságért dolgozott volna? Talán Vészi József, Bakonyi Samu, Mezei Mór, Szatmári, Visontai, Kelemen Samu, Rosenberg Gyula, a delegáció előadója, Nemes Zsigmond, Wolfner Tivadar, Farkas Pál, Neumann Ármin, Vadász Lipót? Hol és mit vétett Leitner Adolf, Rajk Aladár, Pető Sándor, vagy Baracs Marcell, az ellenforradalom egyik elismert harcosa és kitűnősége? E Háznak, az e ciklusban együtt ülő Háznak Sándor Pál volt a korelnöke és mi, akik itt ülünk még, talán mi vagyunk az első: számú közellenségek, mi vagyunk a destruktívek és a forradalmárok? Nem akarok ez alkalommal külön szólni apámról, Vázsonyi Vilmosról. Nem akarok róla külön szólni, mert ezt a kérdést bátor voltam néhány nappal ezelőtt, személyes megtámaditatás kapcsán egyik képviselőtársamnak válaszként megadva a feleletet, elintézni, csak annyit kívánok ezzel kapcsolatban megállapítani, hogy az én képviselőtársam két mondatot idézett kikapva egy-egy beszédből. Az egyik mondata apámnak 1904-ből, a másik mondata pedig 1913-ból szól. Az 1904-ben elmondott mondatára annyit akarok megjegyezni, hogy ezután lett a vezérlőbizottság tagja, ahol együtt ült a függetlenségi pártnak, az alkotmánypártnak, a diszszidenseknek és a néppártnak vezéreivel, akik együttesen jelentek meg választásának támogatására a híres Hieronymi választásnál 1905-ben és ugyanakkor, amikor ellene nagykapitalisták korteskedtek és adtak össze felekezetre, ha úgy tetszik fajra vagy népcsoportra való különbség nélkül pénzt, ugyanakkor érette és győzelméért a Karmeliták templomában mondattak misét.