Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

Áz országgyűlés képviselőházának SSÖ. balfelöl.) Fel akarom magamban mégegyszer tenni azt a kérdést, hogy ha már egyszer ráhelyezkedünk arra az alapra, hogy a zsidóság gal szemben a jogegyenlőségtől eltérő kivételes intézkedéseket kell alkalmazni, van-e bármiféle komoly indok arra, hogy az első zsidótörvénytől eltérően ezt azon az alapon, tudniillik a vérségi leszármazottság alapján tegyük, amelyen ez a javaslat írja körül a zsidók fogalmát. Fel akarom tenni továbbá azt a kérdést, hogy ha még a t. Ház többsége nem is akarna változtatni a zsidóság fogalmának ilyetén módon való körülírásán, van-e bármiféle komoly érdek, amely azt kívánja, hogy a magyar társadalomnak egy külön jogi drótsövénnyel elválasztott részébe beleszorítsuk az olyan egyéneknek ezreit is, akiket csakis a zsidóság fogalmának szerintem téves és túlságosan kiterjesztő megállapítása révén lehet zsidóknak minősíteni, akik azonban sem hitüknél és meggyőződésüknél, sem bármiféle érzelmi közösségnél fogva nem tartoznak oda és akikkel szemben azáltal, hogy kiközösítjük őket abból a vallási és faji közösségből, amelyben eddig éltek és belekényszerítjük őket egy olyan más vallási és fajbeli közösségbe, amely tőlük teljesen idegen, a lélekgyilkosság egy nemét követjük el. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mégegyszer lelkiismeretes vizsgálat tárgyává szeretném tenni azt is, hogy a javaslat gazdasági hatásai nem fogják-e lerontani a megszaporodott népességünk eltartásában nagy szerepet játszó ipart és kereskedelmet és ha már a t. Ház többsége az ilyen korlátozó rendelkezésektől gazdasági tekintetben nem akarna eltérni, nem lehetne-e azokat úgy megválasztani, hogy az a romboló hatás, amelytől velem együtt sokan tartanak, minél kisebb mértékben következzék be, a nélkül, hogy azért j betemetnők azokat az utakat, amelyek a javas- j lat hívei szerint a nem zsidó magyarságnak a j kereskedelemben és az iparban való igen he- ' lyeslendő, fokozott mértékű elhelyezkedésére l vezetnek*? Ha mi, akik ezt a javaslatot elejétől fogva helytelennek tartottuk, nem tudtuk meggyőzni a t. Ház többségét arról, hogy a magyar törvényhozás súlyos hibát követ el, amikor arra az útra lép, amelyet ez a javaslat nyit meg a magyar jogfejlődés terén, akkor legalább is meg szeretném kísérelni annak bebizonyítását, hogy jobb volna egyfelől a törvényjavaslat rendelkezéseinek mértékét, másfelől végrehajtásának tempóját úgy megállapítani, hogy azok a remények, amelyeket a javaslat hívei — szerintem indokolatlanul — a törvényhez fűznek, a törvény végrehajtása során úgy valósuljanak meg, hogy azok a lelki, szellemi, politikai és gazdasági rombolások, amelyekkel a javaslat a mi meggyőződésünk szerint járni fog, ne következzenek be, vagy lehetőleg kis mértékben álljanak elő. (Gr. Sigray Antal: ügy van!) Mindenek előtt tehát, t. Képviselőház, fel kell vetni azt a kérdést, hogy mennyiben helyesek a javaslatnak ama rendelkezései, melyek szerint a vérségi leszármazás alapján kell eldönteni, hogy ki az, akit zsidónak lehet tekinteni. Ebben a tekintetben a javaslat szerzői — nézetem szerint — még önmagukkal is bizonyos ellenkezésbe jutnak. A javaslat indokolása azt a speciális faji jelleget, amelyet a '• lése 1939 március 10-én, péntekén. ÜÖ1 zsidóságnak tulajdonít, többek között abban is látja, !hogy a zsidókban mindig benne élt az ösztönös hajlam arra, hogy zárt fajiságukban minden körülmények között megmaradjanak. Ámde ez az elzárkózás a zsidóságnak igen nagy részében egyáltalában nem volt meg. Ha voltak közöttük olyanok, akikben a külön fajiság megóvására irányuló ösztönös hajlam valóban megvolt, ezzel szemben meg kell állapítani azt is, hogy a zsidóságnak igen nagy részében éppen az ellenkező hajlam érvényesült, tudniillik az arra való törekvés, hogy beleolvadjanak abba a népbe, amely magáévá fogadta őket, nem vendégekként, hanem teljes jogú polgárokként. Nálunk is nagy mértékben magukévá tették a magyarság nemzeti ideáljait és még azt a zsidóságot állítólag jellemző másik faji tulajdonságukat is, amelyet a javaslat indokolása említ, tudniillik a szélsőségekre való hajlamosságot, igen gyakran szintén ezeknek a törekvéseknek a szolgálatába állították. A javaslat azonban, amikor egyfelől hibáztatja a zsidóság állítólagos elzárkózási hajlamát és azt károsnak minősíti, másfelől egyenesen megmerevíti és fokozza ezt az elzárkózási hajlamot és jogi kényszerintézkedésekkel rá akarja szorítani a zsidóságot az elzárkózásra, lehetetlenné akarja tenni, hogy kikerüljön belőle, sőt sokezret, akik máris kikerültek belőle, vissza akar oda taszítani. A javaslat kifogásolja, hogy azok, akiket sújt, nem magyarokként, hanem zsidókként gondolkodnak, másfelől azonban azokat, akik magyarokként gondolkodnak és éreznek, nem akarja befogadni, hanem kizárja a magyar nemzet teljes jogú közösségéből {Úgy van! a szélső baloldalon.) és ezzel egyenesen megbünteti őket. Egyfelől tehát szemükre veti, hogy abban az elzárkózottságban élnek, amelyben őket a javaslat látja, de másfelől, mihelyt egy lépést tesznek, hogy ebből az elzárkózottságból kikerüljenek, fejbekólintja őket és visszakergeti az elzárkózottságba. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezt a sajátságos ellenmondást csak az magyarázza meg, hogy a javaslat a faji jelleget valami abszolút adottságnak tekinti. A javaslat szerint ez a faji jelleg character indelebilis erejével érvényesül és ebből le kell vonni a következtetéseket az illető faj visszaszorítása alakjában. Ez a faji jelleg azonban, amelynek alapján a javaslat áll, rendkívül vitás és ingoványos terület. (Ügy van! a baloldalon. — Rassay Károly: Tudománytalan!) A múlt héten olvastam, hogy egy dr. Weidenreieh nevű német tudós Északkínában eszközölt ásatásai során egy évezredek óta betemetett barlangban egy nyilván összetartozó család csontvázait találta meg, többek közt egy férfinak és két nőnek a csontvázát, amelyeknek mindegyike egészen különböző faji jelleget tüntet fel: a férfi mongol típusú, az egyik nő melanéziai, a másik pedig eszkimó típusú. A csontvázak körülbelül 100.000 évig feküdtek ott, ahonnan most előkerültek. A faji keveredés tehát, amint látjuk, már akkor sem ment ritkaságszámba. Hogy azután az azóta lefolyt százezer esztendőben minő újabb keveredések történtek, míg a fajok úgy alakultak ki, amint azokat ma látjuk, azt szinte el sem lehet képzelni. (Fábián Béla: Csak az Úristen tudja!) Ha tehát ma a faj változatlan megóvását akarjuk biztosítani, akkor a világért sem sza> bad azt gondolnunk, hogy ezzel a faji tiszta-