Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-380

Az országgyűlés képviselőházának 380. ülése 1939 március 10-én, pénteken. 289 életben, a tudományban, az irodalomban világhírnévre tett szert. Azt kérdezem, miért nem lehet ezekkel a kiváló emberekkel egy kis kivételt statuálni! Miért nem lehet kivételben részesíteni azokat, akiket a király vagy kormányzó urunk magasabb kitüntetéssel illetett? Nem gondolok a kormányfőtanácsosságra, mert azt egyáltalában nem tartom ki tüntetésnek, (Rassay Károly: Ne sértegesse itt a képviselőket! — Vázsonyi János: Abból lett a pártkassza!) hanem azokra gondolok, akik érdemeik elismeréséül magasabb kitüntetésben részesültek. Miért nem lehetne ezeket kivételben részesítenil Nagyon szerettem volna a vermitoszról is : valamit 'mondani. (Halljuk! balfelöl) Vitéz Meesér András főszakértő> a bizottságban erről nagy előadást tartott. Annak az előadásnak azonban egy óriási nagy hibája volt, még pedig az, hogy személyeskedett. (Gr. Festetics Domonkos: Hát ez nem az!) A képviselő úr beszéde semmi más sem volt, mint egyes párttagjainak és talán volt vezérének is a vesezése, mert mindaz, amit a vérmitosz és a faji-' ság dolgában elmondott, (Br. Berg Miksa: Hetediziglen!) bumerángként súlyosan vágott vissza mindnyájuk Homlokára. A képviselő úr azt állította, hogy az ideggyógyászat statisztikája szerint az őrültek házában körülbelül tízszeresen vannak képviselve a kevertvérűek (Rassay Károly: És mennyi, aki még nincsen benn! — Derültség. — Reisinger Ferenc: De már készül! — Vázsonyi János: Sajnos, mindig csak halál után állapítják meg!) Szent István azzal tette naggyá ezt az országot hogy olyan politikai atmoszférát teremtett itt amelyben más kultúrnép is megélhet. Ha sárkányosaink és törzsökös magyarjaink tovább folytatják a mozgalmukat, megértem őket, de csak úgy, mint egy kisebbségi résznek önvédelmi harcát, ellenben figyelmeztetem őket, hogy ha a játékot nem hagyják abba, Magyarországon ebből a fajkutatási mozgalomból nagyon súlyos és végzetes botrányok születhetnek (Derültség a szélső baloldalon), mert bármit beszélnek is a törzsökös magyarok és azok, akik a zsidójavaslat indokolását csinálták, tisztatípusú magyarság nincs. {Ellenmondások a baloldalon.) A magyarság faji széttagozódását veszedelmesnek tartjuk. A magyarság nem lesz erősebb, ha a hozzá asszimilálódott rétegeket kirekeszti magából, ha közületeiből, egyesületeiből, politikai pártjaiból kirekeszti a magyarság a fél-, negyed-, vagy nyolcad-keveredésű zsidókat. Ezzel nem fogunk jobban megerősödni. Kár tehát kezdeni és irtó háborút indítani azok ellen, akik nagymamájának a keresztlevelét nem könnyű megtalálni. (Fábián Béla: A nagymamákat hagyják már békében!) Ez a játék végül is végzetes lehet, mert egy névtelen levélíró, akinek levelét nem tudom ellenőrizni, azt írja, hogy: Képviselő úr, mit okoskodnak maguk a zsidókérdéssel, hiszen abban a testületben, amelyhez ön tartozik, még egy olyan is van, akinek a vérében eigányvér is van. (Fábián Béla: Cigányvér!) Akadhat esetleg több is, ne vitassuk. Ez különben sem diffamáló, liiert a cigány is árja. Ami itt történik, az voltaképen forrada-t lom, a forradalom pedig rombolás. A forradalom sohasem riadt^ vissza attól, hogy sikerült ós jó alkotásokat is tönkretegyen. A »csodálatos forradalom« sem riadt vissza ilyesmitől; Olyan időket élünk most, hogy nem engedhetjük meg magunknak a rombolásnak, a pusztításnak a luxusát. Herczeg Ferenc a Pesti Hirlap február 26-i számában egy szép vezércikket írt arról, hogy a magyarok rémtetteiről milyen legendák keringtek a múltban a külföldön és hogyan kezdik ezt most megint a mi ellenségeink. Azt mondja a nagy író, hogy 1892-ben a román komité elnöke, ama bizonyos Ratiu, a müveit világ közvéleményéhez fordult az elnyomás miatt. Ezzel indult meg Magyarország ellen a propaganda. Az akkori közvélemény nem törődött ezzal, de a mai közvélemény sem törődik azzal, hogy Benes és Masaryk fia, Jan, már ikinn vannak Amerikában és irtózatos új propagandát kezdtek Magyarország ellen. (Gr. Festetics Domonkos: Annyi baj legyen! Nem hallgatnak rájuk Amerikában. Tudják, milyen firmák!) Nem hallgatnak rájuk? (Reisinger Ferenc: Fontos a libamáj, úgy-e!) T. képviselőtársam, úgy látszik, nincs nagyon tájékozva az amerikai politikai szellem felől, mert ha egy kissé tájékozódnék a képviselő úr, meggyőződhetnék arról, hogy az a totális politika, amelynek Amerika ellensége, máris dekadenciában van, ez a totális politika máris defenzívában van azzal az angol és amerikai politikával szemben, amely a világot uralja. Nem kell tehát lekicsinyelnünk a külföldet és nem kell azt hinnünk, hogy Benes és Masaryk úrra nem ad semmit a világ, mert azok megmutatták a háború alatt, hogy igen is, a világ közvéleményét maguk mellé tudták állítani. Nekünk tehát ki kell küszöbölnünk magunk közül az olyan izgató anyagot, amely ebben az országban a társadalomban békétlenséget, állandó nyugtalanságot szít. Kell hogy ebben az országban egy megnyugodott társadalom nézzen szembe azokkal a nagy történelmi feladatokkal, amelyek között az új honfoglalás és az új hon építés a legelső. Ezt a nagy problémát mi széttagolt társadalommal, olya» társadalommal, amelynek tekintélyes részét megbélyegezzük, nem fogjuk tudni megoldani. Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy: minden magyar egyformán közel van a szívemhez. Szeretném, ha a miniszterelnök úr azok között, akik szívéhez közelebb férkőztek, a magyar zsidóságot is megtűrné. Szeretném, ha ez után a törvény után bekövetkeznék az a nyugalom, az a csend, amelyre egy ország további fejlődésében feltétlenül szükség van. A zsidókérdést pedig itt a vita során tereljük abba a mederbe, hogy csak a nem asszimilálódó zsidóságot tekintjük olyannak, amely ellen el kell járnunk, de azzal a 100—110 ezer magyar zsidó családdal szemben, amelynek ősei már az 1848 előtti időkben is itt voltak, tanusíts.unk kíméletet. Az 1914 óta bevándoroltakat pedig, akár áttértek, akár nem tértek át, egyáltalában nem kell olyan kényesen kezelni, mint azokat a zsidó testvéreinket, akikkel évszázadok óta együtt élünk. (Mózes Sándor: Nem fogadják el magát testvérnek. — Zaj.) Nekem testvérem. Először is testvérein, mint embertársam. Másodszor: mint keresztény embernek is testvérem. (Mózes Sándor közbeszól.) Nem szégyellem, talán t. képviselőtársam sem fogja szégyelleni, mert a zsidó is nekem mint kereszténynek a felebarátom, testvérem az Evangéliumban, testvérem Jézus Krisztusban, testvérem a magyarságban. Minden kereszténnyel szemben nem vagyok hajlandó ezt az álláspon-