Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-379

266 Az országgyűlés képviselőházának 37Í még vitatkozni sem vagyok hajlandó erről a kívánságról, annyira természetes és magától értetődő, sőt még kivételt sem vagyok haj­landó koncedálni. (Rassay Károly: De facto az ellenkezője történik a gazdasági életben!) Tudom, éppen arra akarok rámutatni. Én ki­vételt sem vagyok hajlandó koncedálni, még úgynevezett közérdek esetén sem. Azt mondom, hogy még az úgynevezett közérdek esetére se legyen szabad hivatkozni és a kormánynak se legyen joga kivételt tenni. (Dinnyés Lajos: Hol a kormány?) Ennek lehetősége a kormány kezében áll, beveheti a törvény végrehajtási utasításába vagy magába a törvénybe is, hogy ez, a kér­dés így kezelendő, a megüresedő állásokra csak magyar állampolgár tehető íbe és 'még kivételt sem lehet tenni. De mi lesz a tőkéven Nem is mondhatjuk, hogy az ki fog vonulni, mert már meg is indult az a kivonulási folyamat, r.melynek során kivonul egy csomó vállalatból a zsidó tulajdonban lévő tőke, gyakran magá­nak a vállalatnak érdekében is, hogy ne minő­süljön zsidó vállalattá a törvény értelmében, ami bizony elég tekintélyes hátrányokkal jár. (Propper Sándor: Az is cél: elsorvasztani a magyar ipart!) Maga a t. kormány sem hiszi és nem is fogja velünk elhitetni, hogy van az országban megfelelő mennyiségű likvid keresztény tőke, amely ezeket a lyukakat betömheti, amely a kivonuló zsidó tőke helyébe bevonulhat. A most megindult folyamat — pedig a javaslat még nem is törvény, de már most megindult ez a folyamat — veszedelmesen mutatja, hogy a kivonuló zsidó tőke helyébe bár nem zsidó, de nem is magyar tőke kezd itt az országban terjeszkedni. Magyar nemzetvédelmi vagy faj­védelmi érdek az, Ihogy^ezt a folyamatot elő­segítsük? A magyar faj védelmet szolgálja az, ha olyan ország érdekeltségei vonulnak be gazdiasági életünkbe, amely a legmerevebb faj­elmélet alapján áll, a maga faját illetően és a maga faját minden egyéb fajnál, tehát a (miénknél is magasabbrendűinek tekinti? A magam részéről, még 'ha antiszemita lennék is, százszor megbízhatóbbnak tartanám a magyar zsidót bármilyen vallású idegen külföldi ál­lampolgárnál. Ez természetes is, mert a ma­gyar zsidó a magyar törvények hatálya alatt áll, őt kézben tudom tartani, vele azt csinálok, amit akarok. Százszor kívánatosabbnak tarta­nám, hogy magyar tőkeérdekeltségek kezében legyenek vállalataink még akkor is, ha azok a tőketulajdonosok zsidók is, mintsem idegen érdekeltségek kezében, amelyek természetsze­rűen — és ezt tőlük nem lehet rossznéven venni — a saját hazájuk gazdasági érdekeinek szolgálatába igyekeznek ^beállítani minden kül­földön kifejtett gazdasági tevékenységüket is saját gazdasági életük gazdagítása érdekében, nem mondom, hogy az itteni gazdasági életnek kiszipolyozásával, de ehhez hasonló folyamat előidézésével. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! bal­felől.) A magyar állampolgár, ha zsidó, ha nem zsidó, csak EL magyar törvényeknek tarto­zik engedelmességgel és annak nincsenek ál­lampolgári kötelezettségei idegen állammal szemben. A magyar tőke pedig, ha zsidó, ha nem zsidó, a magyar állam közegeinek állandó ellenőrzése alatt áll és egész közgazdaságunk­nak rettenetesen agyonirámyított volta mellett, — mert hiszen majdnem minden funkciója az államhatalom intézkedéseitől függ — az ál­. ülése 1939 március 9-én, csütörtökön. lamhatalom kontrollálja a tőke minden lépését. Elmondtam elvi kifogásaimat a javaslat eme részével szemben anélkül, hogy a javas­latnak e téren életbeléptetendő egyes konkrét intézkedéseire kitértem volna. Ezek tulajdon­képpen nemcsak elvi kifogások, hanem nagyon is gyakorlati aggodalmak, amelyeket minden gondolkodó és pártfanatizmustól, faji gyűlölet­től és elfogultságtól el nem vakult emberben fel kell ébresztenie ennek a javaslatnak. Az egyes, különösen sérelmes intézkedésekre vo­natkozóan a részletes vitában fogom elmondani észrevételeimet. Nem tértem ki arra sem, — hiszen ezt eléggé elmondották előttem mások — hogy milyen súlyos igazságtalanságot és megbecstelenítő megbélyegzést jelent ez a ja­vaslat a magyar zsidóság számára. Azt igyekeztem csupán vázolni, hogy álta­lános magyar nemzeti szempontból mennyire nemcsak felesleges, hanem veszedelmes is ez a javaslat mai formájában. El vagyok azonban természetesen arra készülve, hogy igazán csak magyar szívből fakadó és valóban a nemzet jövőjéért aggódó szavaimért — miként ez már annyiszor történt — megkapom a zsidóbérenc jelzőt. (Fábián Béla: A kardokkal! — Rassay Károly: Mi van a szeszkartel kétmilliójával? — Dinnyés Lajos: Hol van a kétmillió? — Hor­váth Ferenc: Nagyon helyes! Halljuk! — Fá­bián Béla: Ki kapott? Mennyit kapott? — Ru­pert Rezső: Hol az ügyész? — Fábián Béla: Elő a listával, hadd tudjuk meg végre, kik a zsidóbérencek! — Rassay Károly: Miért van­nak csendben a körül a kétmillió körül? — Dinnyés Lajos: Biró Pál hol van? — Rassay Károly: Majd a cukornál is megnézzük a mil­liókat, meg a többinél!— Rupert Rezső: Milyen sok állást lehetett volna abból a keresztény ifjúságnak teremteni! — Elnök csenget, — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon,—Pinezich István: Ki vágta ki? Kicsoda? — Fábián Béla: Az a kérdés, hogy ki vágta ki. — Zaj. — Dinnyés Lajos: Közeledik a választás! — Elnök csen­get.) A vádat természetesen, miként a múltban is, a jövőben is szívesen vállalom. (Zaj. — Hall­juk! Halljuk!) De vájjon ezzel, a zsidóbérenc dologgal ho­gyan is állunk? Barátaim között akadnak zsi­dók is. Vájjon kinek a barátai között nem akadnak? Végeredményben az ezt a javaslatot képviselő kormány egyes tagjainak is közis­mertek a baráti kapcsolatai gazdasági életünk­nek egyes kiválóságaival, akik nem keresztény vallásúak vagy legalább is nem úgynevezett fajkeresztény származásúak. (Buchinger Manó: Mondjuk csak meg: zsidó kapitalisták!) Nagyon jól tudja mindenki, hogy egyes igen előkelő és most ezt a javaslatot képviselvén, fajvé­delmi alapra helyezkedett politikusaink részt­vesznek vadászatokon és dinéken stb., a közgaz­dasági életnek ezekkel az előkelőségeivel együtt. (Úgy van! Ügy'van! balfelől. — Dinnyés Lajos: Ötórai teán!) Nem titok és meg is mon­dom, nincs semmi szégyen abban, hogy a jelen­legi kereskedelemügyi miniszter úrral is — aki akkoriban a Külkereskedelmi Hivatal veze­tője volt — egy nagyon kiváló és előkelő zsidó nagyiparos vacsoráján volt szerencsém megis­merkedni. (Rassay Károly: Az más! — Br. Berg Miksa: Megenni szabad a zsidót! — Vá­zsonyi János: Megeszi a vacsoráját és azután a zsidót! — Br. Berg Miksa: Dózsi hányszor vacsorázott a zsidó bérlőjével? — Zaj. — Elnök csenget.)

Next

/
Thumbnails
Contents