Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-379

254 Az országgyűlés képviselőházának 379. ülése 1939 március 9-én, csütörtökön. ne legyen befolyásolható, ne legyen elámítható. {Helyeslés.) Ennek előfeltétele azonban az, hogy mind gazdasági, mind szociális vonatkozásban a magyar élet minden javának és minden jogának részese legyen a magyar nép és a magyar munkás. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől — Rupert Rezső: Nem tapsolni kell, meg kell csinálni! — Egy hang jobbfelől: Ezt akarjuk! — Malasits Géza: Eddig mindig ellenezték! — Ellenmondások jobbfelől) T. Ház! A megszállás alá került magyar zsidóvallású közönség azonban sokkal intelligensebb volt, mint a magyar falu s a háború előtti politizálásával olyan nagy magyar volt, — a legtöbb kossuthpárti volt — hogy ezeknek a tőlünk való elszakadását sokkal szigorúbban kell elbírálni, sokkal szigorúbban kell megróni, mint a nem eléggé öntudatos, a múltban nem elég jól nevelt magyar falut és magyar népet. 191íMben, — alig egypár hónappal a magyar ég összeomlása után — a volt magyar zsidóságnak legnagyobb része elszakadt tőlünk és a húsz év ) alatt azt a szomorú megállapítást kellett tennünk, hogy minél jobban távolodtunk a magyar sors trianoni mérföldkövétől, annál több és több azoknak a zsidóvallásúaknak a száma, akik elhagynak bennünket. ugyanakkor, amikor, hála legyen a jó Istennek, a magyar falu, a magyar nép, a magyar munkás, a cseh elnyomás, a magyar szenvedés és részben a mi nemzettudatosító munkánk következtében egyre magyarabb lett, egyre biztosabb lett magyar nemzeti öntudatában. (Éljenzés jobbfelől.) T. Ház! Hallottuk a cseh megszállás alá került zsidóvallású közönség magyar vonatkozású magatartásiával kapcsolatban említeni azt is, hogy lehetett valaki igen jó magyar a nélkül is, hogy a magyar pártok szavazói és tagjai sorában lett volna. Ezt a kérdést csak mi tudjuk elbírálni s engedjék meg és vegyék tudomásul, hogy ezt a kérdést esak mi bírálhatjuk el, mert mi tudjuk azt, hogy a cseh megszállás alá került területeken csak az Egyesült Magyar Párt — a volt magyar nemzeti és a volt országos keresztényszocialistapárt — yolt az, amely a magyar sérelmek orvoslásáért, a szebb magyar jövőért, a benesi és masaryki áldemokrácia és álhumanizmus ellen küzdött s minden más párt, akármennyire magyarcégérű volt is, akármennyire magyar nyelven szólott is a magyar nyelvű, közönséghez, mind-mind a magyarság ellen irányuló törekvések szolgálatában állott nyíltan, vagy csak igen kevéssé burkoltan. Nem volt ott más magyar párt. Nem akarom én kisajátítani a magyarpárti kérdést, de nem volt ott más magyar párt, amely a magyarság érdekében dolgozott volna, mint a mi pártunk. Ne tévesszük össze a magyar politika kérdését a magyarnyelvűség kérdésével, mert tény és való, hogy a megszállott területeken az északi Kárpátok peremrészein — nem akarok helyneveket sem említeni — sok helyen valóban csak a zsidók voltak azok, akik magyarul beszéltek. Az is igaz, hogy a zsidóság nagyrésze magyar könyveket vett, magyar újságot járatott, magyar színházba járt, de nemzetpolitikailag nem támogatott bennünket. Az a magyarnyelvűség lassan lekopott róluk azért, mert nem a magyar nemzeti törekvések szolgálatában állottak. Általában nemcsak, nagyszámmal zsidók, hanem kis számban keresztények is voltak, akik azt hirdették magukról, hogy nagyon jó magyarok, ugyanakkor, amikor kétrét hajoltak meg Masaryk és Benes humanitása, demokráciája előtt és mindlen téren támogatták a cseh törekvéseket. (Buchinger Manó: Szóval voltak keresztények is! Voltak és vannak!) Elismerem, hogy Trianon után Magyarországon a numerus clausus bevezetésétől kezdve több olyan dolog történt zsidó vonatkozásban, ami alkalmas lehetett arra, hogy egyeseknek ürügyül, indokolásul szolgáljon ott a magyarságtól való elszakadásra, de ezt nemcsak ennek kell tulajdonítani, hanem annak is, hogy a múltban a magyar zsidóság a közéletben és minden más téren olyan szereplési, boldogulási, vezetői lehetőséget nyert, hogy ennek legkisebb korlátozását is már óriási nagy sérelemnek tekintette s voltak zsidók, akik telekiabálták a világot, Magyarország ellen az antiszemitizmus vádját emelve és támadva ezzel is az agyonfeketített, megnyomorított, megcsonkított Magyarországot. T. uraim! Sem a numerus clausus, sem más vonatkozás azonban nem. szolgálhatott okául annak, hogy a múltban magát olyan nagy magyarnak hirdető zsidóság ilyen nagy tömegekben, ilyen nagy százalékban elszakadjon a megszállás alá került felvidéki területen a magyarságtól. Élőszóval, beszédekben, cikkekben számtalanszor figyelmeztettem a cseh megszállás alá került zsidóságot, hogy ne hagyjanak el bennünket, amikor rosszul megy a sorunk, mert ez a magatartás végzetes következményekkel járhat az egész magyarországi zsidóságra nézve, hiszen ebből a hirtelen és nagy pálfordulásból arra is lehet következtetni, hogy a zsidóságnak egy nagy része csak úgy van a magyarsággal, mint az árnyék, amely tudvalévőleg csak akkor követ valakit, ha süt a nap, de mindjárt elhagyja, ha sötétség száll felé, vagy beborul fölötte. Engedjék meg, hogy amikor ezt a megállapítást megteszem, megmondjam a következőket is: Hibáztatom a magyarországi, elsősorban a budapesti zsidóság vezetőit a miatt, hogy a húsz év alatt nem figyelmeztették az elszakadt területre szakadt zsidóságot arra, hogy ne hagyják " cserben a magyarságot. (Fábián Béla: Nem áll! A budapesti zsidóság számtalanszor küldött üzenetet önhöz is és az ön kerületébe. Számtalanszor!) Énhozzám egyszer sem. (Fábián Béla ellenmond.) Ha ezt beigazolja, én a mandátumomról is lemondok, képviselő úr. Meg szoktam, hogy az én szavaimban ne kételkedjenek. (Fábián Béla: Én is megszoktam!) Elnök: Fábián képviselő urat figyelmeztetem, maradjon csendben. R. Vozáry Aladár: Ha jött figyelmeztetés, nem jött olyan messzehangzóan, olyan kiemelten, hogy meghallották volna, sem olyan gyakran. (Fábián Béla: Nagyon messzehangzó volt! Nagyon messzehangzott a Vigadóból Székely Ferenc felhívása. Nem lehet ilyet mondani!) Elnök: Fábián képviselő urat másodszor is figyelmeztetem, méltóztassék csendben maradni. R. Vozáry Aladár: Ebben a tekintetben hivatkozhatom Korláth Endre főispánra. Én ott voltam azok között, akik tizenöt esztendővel ezelőtt feljöttünk Pestre és kértük az illetékes zsidó tényezőket, hogy fogadják meg ezt a figyelmeztetésünket. (Fábián Béla: Az ön cikkeit közölték a pesti hírlapok állandóan.) Csak azokat közölték, amelyek dicsérték a zsidóságot, amelyekben kritika volt, azokat nem