Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-378

196 Az országgyűlés képviselőházának 378., ülése 1939 márcms 8-án, szerdán. Elnök: Szólásra következik! Csikvándi Ernő jegyző: Kertész Miklós! Elnök: Kertész Miklós képviselő urat illeti a szó. Kertészi Miklós: T. Ház! Hatvan perc nekem túlrövid idő ahhoz, 'hogy előttem felszólalt t. képviselőtársam r fejtegetéseivel foglalkozhass am és annak r a rétegnek a helyzete, amelynek képviseletében itt felszólalok, túlságosan tragikus ahhoz, hogy itt most részleteiben válaszoljak arra, amit a t. felszólaló képviselő úr megemlített... (Gr. Festetics Domonkos: Válaszoljon az Általános Fogyasztási .Szövetkezetre vonatkozólag! — Buchinger Manó: Jár a szája, de azt sem tudja, miről van szó! — Zaj.) Elnök: Buchinger Manó képviselő urat rendreutasítom. Kérem a képviselő urakat, (Buchinger Manó: Mit sérteget?!) szíveskedjenek a parlameti lillemnek megfelelően viselni magukat, mert különben kénytelen leszek erélyesebb rendszabályokat alkalmazni. (Kölcsey István: Ez helyes! — Buchinger Manó: Nincs joga sértegetni!) Buchinger képviselő urat másodszor is rendreutasítom! Az elnöki jogok gyakorlását tessék reám hízni! Kertész Miklós: A Fogyasztási Szövetkezetről sokat lehetne beszélni, itt^ csak annyit mondhatok, hogy az külön tragédia az általános tragédia mellett és felett, amelyről beszélnem itt most nem lehet, mert más fórumokra és más tényezőkre tartozik annak megítélése, hogy kik felelősek és a felelősek ezért a külön tragédiáért hol keresendők ? T. Ház! Amikor a zsidókérdés végleges rendezésének szánt első számú javaslatot ebben a Házban múlt év májusában tárgyaltuk, felszólalásomat azzal kezdtem, hogy ez a javaslat vádirat egy felekezet ellen és súlyos ítélet a kisemberek dolgozó tömegei ellen. _ Most itt van egy második számú zsidó tönvényjavaslat. Erre azt kellőmön dánom, hogy a vádat kiszélesítették, az ítéletet súlyosbították, de az elv megmaradt, vagyis nem azokat sujtj ítélet, akik ellen a vád szól. A ^ vádlottak padján van imost már egy faj, a vádlottak padján van most már a zsidó ikapitalizimus és nem par excellence a kapitalizmus. Ellenben ennek a leendő törvénynek az áldozataiként kisemberek hatalmas tömegei veszítik el munkájukat és kenyerüket, olyan kisemberek, akik a magyar szellemiségbe, a magyar sorsközösségbe tartoznak, akiknek ősei generációk óta itt éltek ebben az országban, hiszen a magyar szellemi munka legalsóbb pozícióiból szórja ki ez a leendő törvény kisemberek tömegét egyszerűen és kizárólag csak azért, mert zsidóik-. Igen t. Ház! Ho^y miért van ez a második törvényjavaslat, miért van ez a szigorítás, miért van ez a szörnyű tempójú üldözés, errenézve előttem szólott t. képviselőtársaim próbáltak választ adni. A válasz politikai természetű volt és én a kérdésnek ezt a részét nem is kívánom itt most érinteni. De nem fogadhatom el azt az álokoskodást, hogy ezt a törvényt azért kellett ideihozni, mert az első számú zsidótörvény végrehajtása körül szabotázs vagy pedig visszaélések lettek volna. Én a tényeket, számokat es konkrétumokat kérek annak bizonyítására, hogy hol volt szabotázs, hol volt visszaélés és milyen mértékben és milyen formában akadályozták meg állítólag ennek az első számú törvénynek a végrehajtását, mert tudomásom szerint a törvény precíz előírásai szerint ez csak ezévi február hó 15-ével lépett volna hatályba, a végrehajtási első félév akkor telvén le. Mindaddig amíg errenézve számokat, adatokat és konkrétumokat nem hallunk, azt kell mondanom, hogy mindez csak hamis ürügy és hangulatkeltés az oktalan és céltalan üldözés további folytatása érdekében. Alapvető meggyőződésem az, hogy zsidókérdés mint olyan nincs; van ellenben gazdasági, politikai és társadalmi válság, egy egész világrend alapvető, mélyreható, súlyos válsága. Azok az osztályok, amelyek ennek a világrendnek a változatlanul való fenntartásában érdekeltek, amelyek privilégiumaikat és előjogaikat mindennek ellenére meg akarják tartani, most lázas erőfeszítéseket tesznek mindenütt, hogy bűnbakokat keressenek és ez a bűnbak Magyarországon a zsidóság. T. Képviselőház! A társadalmi kérdések körül nálunk tudatos félrebeszé'lések és tudatos félrekezelések nyilvánulnak meg. Tudatosan hamis a diagnosztizálás a társadalmi betegségek okainak megállapításánál és ebből a tudatosan hamis diagnosztizálásból természetesen nem lehet más, mint kuruzslás, gyógyítás helyett. Valami egészen furcsa és sajátságos, nem őszinte és szemforgató antikapitalizmus az, amely itt ebben az országban megmutatkozik, egy olyan nem őszinte és szemforgató antikapitalizmus, amelynek a szemében feneketlenül bűnös és romlott minden, amit a kapitalizmus területién a zsidók csinálnak, de rögtön fenköltté, nemessé és tisztává válik ugyanaz, ha nem zsidók csinálják. A kapitalisztikus gazdálkodás természetéből folyó haszonszerzés a profit utáni vad és lihegő hajszának minősül, ha zsidók végzik, de rögtön keresztény értelmességgé válik iés tisztes polgári haszonná szelídül, ha nem zsidók a kapitalisták. Ezt a nem őszinte, ezt a képmutató antikapitalizmust én nem fogadhatom el. És nem fogadhatom el a hivatkozást arra sem, hogy itt úgynevezett őrségváltás vagy helycsere folyik. A váltás tudniillik, feltételezi azt, hogy azok, akiket leváltanak, valahova kerülnek. Az őrségváltás jelenleg azonban azt jelenti, hogy az az 50.000^-60.000 kisember, akit a szépen hangzó őrségváltás címén kitaszítanak állásából, belehullik á nagy semmibe. Nincs szó tehát őrségváltásról, helycseréről Magyarországon, mert valakiknek a helyébe ugyan mások jönnek, de azok, akiknek a helyét elfoglalják, a legszörnyűbb nyomornak és nincstelenségnek válnak prédájává. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Igen tisztelt Ház! Több szó esett itt már airról a vad mohóságról és arról a tülekedésről, amely bizonyos számú és bizonyos fajtájú állások felél itt megindult. Ebben a tekintetben a bizottsági ülés során Krúdy képviselőtársunk igyekezett magyiairázni azokat a szellemi és erkölcsi okokat, amelyek ezt az őrségváltást szerinte szükségessé teszik. Én sokkal korábban, mint Krúdy képviselő úr, az első számú zsidótörvény tárgyalásait megelőzően, 1931 óta minden egyes beszédemben, az első számú zsidótörvény tárgyalása alkalmával pedig az államtitkár úrhoz intézett előterjesztéseimhen, mint az érdekelt legszélesebb réteg képviselője^ mutattatni rá arra, hogy hol van itt voltaképpen a centrális probléma. Most, almikor igazságtalanul és oktalanul üldöznek embereket s amikor vad hajsza folyik a busásan dotált vezető állásokért, akkor itt, a parlament nyilvánossága számára is meg kell