Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-377

186 Az országgyűlés képviselőházának 377'. ülése 1939 március 7-én, kedden. ben volt a nemzeti közvélemény irányításának legérzékenyebb műszere, — a sajtó — de ők nem a nemzet lelkiismeretére figyeltek, hanem saját évezredes ösztöneikre. Ignotus egyik dicsérő kritikájában például többek közt azt írja a Hét-ben Makkai Jenőről: »Az ő zsidósága, — már mint Makkai Jenőé — mint a legtöbb intelligens zsidóé, nem. vallásos, hanem fajbeli csüggés a verség hagyományain.« (Fábián Béla: Az Istenért, ki az a Makkai Jenői — Felkiáltások a jobboldalon: Zsidó! — Fábián Béla: Még a nevét is rosszul idézi! — Vázsonyi János: Ki az a Mákkai Jenő? — Fricke Valér: Magyarosított nevű zsidó!) így beszéltek önteltségüknek perceiben vérségi hagyományokról és fajbeli csüggésről ! S ma milyen borzasztóan elítélik még ezt a szót is, hogv »fajbeli csüggés a vérségi hagyományokon«. Szörnvednek a vérségnek még csak az emlegetésétől is! (Fábián Béla: Isten ments! Nem ítéli el senki a fajt, van faj tényleg!) ;T. Ház! Áttérek ezzel a gazdasági vonatkozású rendelkezésekre. A gazdasági életben kontemplált megszorítások lényegükben az 1938 :XV. törvénycikkben foglalt rendelkezések továbbfejlesztései

1

. Ezen a téren még a zsidóság is belát annyit, hogy a keresztény ifjúságnak is kell teret engedni és hajlandó vagy 15—18.000 keresztény ifjút elhelyezni, mekik kenyeret adni. (Fábián Béla: Újpesten hiába hirdet a város, nimcs jelentkező az állásokra! — Egy hang jobbfelől: 80 pengőért!) Ámde nemcsak erről van szó, a gazdasági életbe is magyar lelket kell belevinni (Ügy van! jobbfelől) és oda is magyar lelket akarunk belevinni. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezért a gazdasági élet vezetését a kereszténységnek kell kezébe vennie. (Ügy van! Ügy van!) Mi neon kegyelemkenyeret akarunk 18—20.000 magyar keresztény (munkaerőnek, hanem vezetést akarunk mekik a magyar gazdasági életben biztosítani (Esztergályos János: Tessék megcsitnálni!) Azt akarjuk, hogy a .magyar gazdasági élet a magyar nemzeti életnek legyen méltó szektora. (Elénk helyeslés és taps jobbfelől. — Esztergályos János: Tessék megcsinálni! — Rupert Rezső: Egyelőre az ifjúság nagyon keveset kap! — Vázsonyi János: Csupa kiadó üzlethelyiség van! — Rupert Rezső: Politikai hatalmasságok kapják a 170.000 pengős állásokat! — Zaj. — Elnök csenget.) Tudjuk azt lis, hogy ez bizonyos áldozatokkal jár és fog járni. De nagy dolgokat és nagy eredményeket elérni, magy eszmékéit erediményeisen és, sikerrel szolgálni áldozatok nélkül nem lehet. Az áldozatokat el kell viselni és el is fogjuk viselni. (Fábián Béla: Az áldozatok biztosak, az eredmények bizonytalanok!) Be az áldozatok kotrántseimi lesznek olyainiok, amilyeneknek t. képviselőtársaim beállítják, imég a zsidóság részéről sem, mert hiszen egészen nevetséges, — ezt kell mondanom — amikor ébenhalnl készülő százezrekről ibeszélniek. (Fábián Béla: Na majd meglátjuk!) Valósággal tragikus kép az, amelyet Krúdy Ferenc t. képviselőtársam rajzolt mieg a magyar gazdasági élet helyzetéről és ebben a kereszténység helyzetéről. (Rupert Rezső: Nem kapnak földet!) Ezt nem lehet így hagyni. Igaza van Krúdy t. képviselőtársamnak, amikor r azt imondáa, hogy ez a javaslat nem egyéb, mint »a zsidóság önön, szeparálásának, saját külön faji és politikai irandszeirének az önmaga által vállalt és kifejlesztett exterritorii alifásnak, ennek a de facto helyzetnek konzekvenciája imímíár de iure, die ezúttal nem a zsidóság, hanem a magyar faj érdekében«. Mint imaodiotta el kell ismerni', hogy 80 esztendőre vissziaimetnőileg a magyar faj még csak defenzívában sem volt, leszámítva az előző törvényjavaslatot, még defenzív intézkedést sem tett és íg;y ez az első igazi defenzív lépés a ómagyar faj érdekébem Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) T. Ház! Érdemes volna itt újból idézni Krúdy Ferenc t. képviselőtársam szörnyű adatait, így pl. azt a 360 millió pengőt, amit a keresztény vásárlóközönség a nagyhitelezőknek megfizet, ami tudniillik

1 a kis adósok kezén a kényszeregyességek és magánegyességek révén elvész. Ezt a magyar fogyasztóközönség fizeti meg, (Rupert Rezső: Önök csinálják a karteltörvényekeit! Miért nem hajtják végre?) Érdekes lenne azoknak a felolvasása is, amiket Krúdy Ferenc képviselőtársuktól éppen a kartelkérdésről hallottunk. (Rupert Rezső : A kormánytól függ!) Nem akarok túlhosszadal mas • lenni, (Fábián Béla: Halljuk!) különben is a tárgyalási idő rövidesen lejár, ezért tovább folytatom fejtegetéseimet. Összeomlásról beszélnek t. képviselőtársaim. (Rupert Rezső: Majd meglátjuk!) Kérdem t. Ház: hát ennyi a bizalom a magyarság, erejében (Úgy van! Úgy van! jobbfelől) azoknál az uraknál, akiknek a szája mindig nemzeti érzékkel van tele? (Bródy Ernő: A szája? Mi az, hogy a szája?) Kérdem: hát kilenc és félmillió magyar nem tud megállani egy félmillió zsidó mankója nélkül

1

? (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Bojkottról beszélnek és már a törvényjavaslat előterjesztésének időpontjában bojkottlevelek fotókópiáit terjesztették a javaslat t. ellenzői. (Fábián Béla: Ez még a bizottságban történt, miniszter űri) Nem az lenne-e a kötelességük azoknak, akik ilyen bojkottálni szándékozókkal kapcsolatban vannak, hogy felvilágosítsák őket atekintetben, (Rupert Rezső: Meg is teszik.) hogy Magyarországon nem az a helyzet, ami Ángliá ban és Franciaországban, ahol kis töredék zsidóság van, hanem nálunk olyan nagy té nyezővé lett a zsidóság, hogy az utolsó perce érkezett el annak, hogy ezen a téren immár rendet csináljunk. (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) Nagyon jó volna, ha t. képviselőtársaim, elmondanák ezeknek a bojkottálni szándéko zóknak azt, amit egy nagy européer, Széchenyi István mondott erről, aki egyben »a legnagyobb magyar« nevet is érdemelte ki, nemcsak a hálás utókortól, de az ő legnagyobb politikai ellenfelétől, ^Kossuth Lajostól is. Mondom, jó lenne, Ha idéznék ennek a legnagyobb magyar embernek a zsidók emancipációja iránti javaslatról 1844-ben mondott beszédét, amelyben ezzel a kérdéssel is foglalkozik, amelyből par szót felolvastam már a bizottsági vitában, de fel fogom itt is olvasni, mert szavai tökéletesen alkalmazhatók a mai időkre, a mai helyzetre is. Azt mondotta Széchenyi István (olvassa): »Ha az ember azt tekinti, hogy Magyarországban ez a szerencsétlen népfaj egy idő óta mennyi iparkodást fejt ki, lehetetlen, hogy valami sympathiát ne érezzen iránta és fel tudom fogni, hogy érette^ felszólalások történnek és egyesek minden joggal felruházni kívánják. De ha a nemzetiség dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni az etekintetben való nagy engedékenységet. Nem-