Képviselőházi napló, 1935. XXII. kötet • 1939. február 24. - 1939. május 4.

Ülésnapok - 1935-377

178 Az országgyűlés képviselőházának 377. ülése 1939 március 7-én, kedden. végrehajtásának tempója és lehetősége szem­pontjából különbségek lesznek. T. Ház! Szeretném remélni, hogy a jelen törvényjavaslatnaik törvényerőre emelkedésé­vel ia zsidókérdés nyugvópontra jut és hogy a zsidótörvénynek fokozatos, nyugodt, a gaz­dasági életet meig nem rázkódtató végrehaj­tása biztosítva lesz. Az én érzésem azonban az, hogy a zsidókérdés megoldása egyúttal keresz­ténykérdés is. A kereszténységre fog háram­lanii az a feladat, hogy pótolja mindazokat a munkaerőket, akik a zsidótörvény következté­ben kiesnek a gazdasági életből, a keresztény­ségre fog háramlani az a feladat, hogy egy neki egészen új működési területen érvényesítse a tudását és a képességeit, a kereszténységre fog háramlani az a feladat, hogy szorgalom­anal pótolja azt, amit eddig elmulasztottunk, hogy helyt tudjunk állni, hogy meg tudjunk felelni azoknak a ifeladatoknak, 'amelyek elé majd a törvény végrehajtása állít bennünket. Nekünk át keli vennünk az egész gazdasági élet irányítását és nekem aiz a felfogásom, hogy ha mi a törvény végrehajtásában nem tudunk megfelelni a feladatunknak, akár alkalmatlan­ság, akár közömbösség vagy kivált kedvetlenség miatt, akkor sokkal jobb volna, ha nem is hoznák meg ezt a törvényt, mert ha a kereszténység iblaniírozni fogja magát ennek a törvénynek a végrehajtásában, ha nem tud megfelelni azok­nak a jogos követelményeknek, amelyeket majd az ország fog vele szemben felállítani, iákkor nagyon sokat fogunk ártani (Ügy van! — bal­felől.) Már eddig is igen sok panaszt hallot­tam arról, hogy azok az újonnan felvett fiatal keresztény munkaerők, a kik nek az volna a kö­telességük, hogy teljes erővel belefeküdjeneik a munkába, elbizakodottak, nem akarnak dol­gozni, fegyelmetlenek és abban az, ideológiá­ban élnek, hogy: minket a törvény és a mostani irányzat szerint így is, úgy is alkalmazniuk 'kell a zsidó vállalatoknak, mi tehát minden {körülmények között megmaradunk, minket nem lehet elbocsátani. (Rupert Rezső: Sok baj lesz ebből mégl) Nekünk, keresztény magyaroknak presz­tizskérdést kell ebből csinálnunk, hogy igenis, mi meg akarunk és meg fogunk felelni és arra kell törekednünk, hogy egy egészen új keresz­tény gazdasági szellemet fejlesztünk ki. Néz­nünk kell arra, egymást kell ellenőriznünk abban, hogy megtesszük-e ebben a tekintetben kötelességünket, amelyet ez a törvény reánk ró. De különösen ügyelnünk kell, hogy azok, aikik a törvényt és annak egyes határozmá­nyait végrehajtják, becsületesen, reálisan hajt­sáik végre. Mondjuk meg egészen őszintén, an­nak, hogy a zsidók Magyarországon ilyen nagy hatalomhoz jutottak és a 'zsidókérdés ide fejlő­dött, igen nagy résziben a keresztények gyönge­sége, a keresztények megalkuvása és közöm­bössége volt az oka. Minden európai államot megelőzően Magyarországon volt az első nagy keresztény fellendülés, keresztény irányzat a keresztény kurzus ideje alatt, az 1^20-as, 1921-es években. Az akkori Friedrich-féle választás után itt olyan parlament ült össze, amelynek óriási többsége keresztény irányzatú volt. Kérdem, hogy ha akkor, a keresztény fellendülés idejét Jdhasználtuk volna és ugyanazokat az elveket vallottuk volna, amelyeket ma vallunk, fej­lődhetett volna-e idáig az ország sorsa? Kér­dem, ki adta a zsidóknak a sok (behozatali en­gedélyt? (Rajniss Ferene: Hát ez igaz!) Ki adta a zsidóknak a trafikengedélyeket, az ital­mérési engedélyeket és ki adta a sok mozien­gedélyt a strómannoknak, amikor mindenki tudta, hogy mögöttük zsidó áll, ki adta a zsi­dóknak az állampolgárságot és az országban való letelepedésre az engedélyt? Azt hiszem, mindenki tisztában van avval, hogy ez mind a keresztények részéről történt és nem volt meg az a keresztény szellem, az a keresztény ellenőrzés, amelyre szükség lett volna. Ha ez a javaslat törvényerőre emelkedik, akkor nem szabad a jövőben előfordulnia an­nak, hogy valaki délben a valutasíboló zsidót védi és délután fajvédő beszédet mondj. (Ügy van! — Taps a baloldalon. — Gr. Apponyi György: Ebben igaza van!) Hiába hozzuk meg ezt a törvényt, ha ennek végrehajtása körül újból ilyen jelenségek lesznek. Ezért a magam részéről igen szeretnék a törvény büntető sza­kaszai között egy olyan szakaszt látni, amely a nem zsidók ellen szól, abban az esetben, ha a törvény végrehajtását bármilyen módon ki­játsszák, megakadályozzák, kivált ha a zsidók­kal összejátszanak. (Rajniss Ferenc: Elfogad­juk a diszgój-paragrafust!) T. Képviselőház! A törvényjavaslatot ab­ban a reményiben, hogy a részletes tárgyalás alatt sikerülni fog bizonyos változtatást, mó­dosítást eszközölni rajta (vitéz Kő József: Szi­gorítást! — Ügy van! jobb felől.), és az így létre­jött törvénnyel ezt a nehéz kérdést az ország és a zsidóság érdekéhen végre nyugvópontra juttatjuk, általánosságiban elfogadom. (Helyes lés a középen. — A szónokot üdvöslik.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Tasnádi Nagy András igazságügyminisz­ter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Esztergályos i képviselőtársam beszéde után, aki féktelen demagógiáról, esztelen gyűlölkö­désről, a demagógia tüzes paripájáról, (Raj­niss Ferenc: Lószakértő? — Derültség jobb fe­lől.) továbbá gonosz» embertelen javaslatról beszélt és olyan lehetetlen kijelentéseket tett, hogy a kormány és a többség ezzel a javaslat­tal el akarja pusztítani a magyar ipart, és be­szélt budapesti jasszkifejezésekkel »mütyürke«­politikusokról, ez után a beszéd után elmond­hatom, hogy valósággal üdítŐleg hatott reám Shvoy Kálmán t. képviselőtársam beszéde, amely európai hangon, parlamentáris hangon, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) konciliánsan mondatott el és amely tárgyilagos érvelést foglalt magában. Sőt elmondhatom azt is, hogy sok vonatkozásban egyetértek (Esztergá­lyos János: És az indokolás európai hangon van? — Zaj a jobboldalon.) Shvoy Kálmán t. képviselőtársammal, különösen abban, amit a keresztény társadalomról mondott figyelmez­tetésképpen, mert valóban úgy van, hogy hiába hozza meg a törvényhozás ezt a törvényt, hiába fognak igyekezni a hatóságok és a kor­mány ezt a törvényt az életbe átvinni, ha a keresztény társadalom nem. érzi át ennek fon­tosságát, nem érzi át azokat a kötelességeket, amelyek őt terhelik ennek a törvénynek az életbe átvitelénél; akkor ez a törvény azt az eredményt meghozni, amit várunk tőle és azokat a célokat megvalósítani, amelyeket megvalósítani kíván, nem fogja. De jólesett képviselőtársam tárgyilagos hangja azért is, mert a tárgyalás előző nap­I jain szintén voltak olyanféle kilengések, ami-

Next

/
Thumbnails
Contents