Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-366
'í->2 Az országgyűlés képviselőházának zést adni, hogy nem helyeslem azt, hogy amikor az állam, illetve a pénzpiac nem képes hosszúlejáratú hiteleket adni, akkor a hosszúlejáratú hiteleket éppen az adófizetőktől követelik, Ez az egyik dolog. A másik az, hogy nem méltóztatott biztosítani a paritást a tőkésítés tekintetében: az illető terhére 3*5% van megállapítva, javára pedig nincsen megállapítva, hogy mekkora a kapitalizáció. Ez a második megjegyzésem. Harmadik megjegyzésem pedig az, hogy a második 50%-nak valorizáció nélkül részletfizetés formájában való lerovása adott esetben igén hátrányos lehet az illetőre nézve. Mondom azonban, köszönettel veszem azokat a javaslaton eszközölt módosításokat, amelyek álláspontomnak megfelelnek és a felhozott aggályokat legalább részben honorálták. A légvédelmi szolgálattal kapcsolatban is bizonyos fokig mulasztás terhel, mert konkrét esetről tudtam. A légvédelmi szolgálattal kapcsolatban kérném, hogy a 133. és különösen a 140. § szerint a lelkészeket ugyanaz a mozgási szabadság illesse meg, mint az orvosokat és légvédelmi gyakorlatoknál is, ha a pap elmegy, hogy egy haldoklónak feladja a halotti szenséget, ne állítsák meg az utcán az illetékes közegek, (vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter: Az természetes!) Ezeket voltam bátor elmondani a javaslattal kapcsolatban és ezzel be is fejezuém beszédemet, azonban mint a régi képviselőház egyik tagjának, méltóztassanak megengedni, hogy legvégül is itt kapcsolódjam bele előttem szóló t. képviselőtársam beszédébe és hogy külön is megemlékezzem a 15. §-ról. Ez a szakasz csak pár szóval elintéz egy kórdóst, amelyért anynyian és annyi időn keresztül küzdöttek ebben a Házban. Tudniillik megvalósítja az önálló magyar hadsereg magyar vezényleti nyelvét és^ nemzeti zászlaját. Amidőn ennél a szakasznál egy pillanatig megállok, amikor ennek rendelkezéseiről megemlékezem, kegyelettel emlékezem meg azokról a volt képviselőtársaimról, akik ezt a mai pillanatot és ezt a mai napot nem tudták megérni és annak a nézetemnek és álláspontomnak kívánok itt kifejezést adni, — belekapcsolódva előttem szóló képviselőtársam felszólalásába — hogy bár a küzdelem egyik része befejeződött, elintéződött, azt hiszem, reánk nézve fennáll az a kötelezettség, hogy ezt a küzdelmet addig és abban az irányban folytassuk, hogy a magyar zászló igenis minél előbb nemzeti aspirációink teljességét hirdethesse. Mint az általános vita utolsó szónoka, csak ezeket óhajtottam elmondani. (Taps a jobb- és baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Gaal Olivér jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Kíván-e még valaki a javaslathoz •hozzászólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezaáiroim, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatik-e a törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban, a részletes tárgyalás ialapjáúl elfogadni? (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. ,. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. ..'.-••.•'(Baal Olivér jegyző (olvassa a javaslat cíofiö. üléve 193$ január 25-én, szerdán. mét és 1—8, §-ait, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Olvassa a 9. §-t.) Elnök: T. Ház! Reibel Mihály képviselő úr a 9., 13., 15. és 95., ^-oklioz beterjesztett módosításait visszavonta és így a 9. Í sem támadtatván meg, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 10. §. Gaal Olivér jegyző (olvassa a 10—7í.§-okat> amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad.) Elnök: T. Ház! Tegnapi ülésünkön elhatároztuk, hogy az interpellációkra %1 órakor térünk át. Ezért a vitát félbeszakítom. Javaslatot teszek arravonatkozóan, hogy Legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a ma tárgyalt törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását. Méltóztatik napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát magáévá tette. Áttérünk az interpellációkra. Az első Drozdy Győző képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrihoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék annak szövegét felolvasni. Gaal Olivér jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy a magyarországi foglalkozásnélküli cigányság természetes szaporodása az utóbbi időben olyan rohamos méreteket öltött, hogy számos magyar községet elpusztítással fenyeget? Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a foglalkozásnélküli cigányság létszámáról pontos statisztikai adataink nincsenek, miután a népszámlálások alkalmával a cigányság nagyrésze oláhnak, magyarnak vagy németnek vallotta imagát? Hajlandó-e a miniszter úr gondoskodni arról, hogy a cigányság nyilvántartása külön cigánynépszámlálással lehetővé tétessék? Hajlandó-e a miniszter úr megfelelő szociális intézkedéseket kezdeményezni a cigányveszedelemben forgó községek megmentébe és a cigányságnak a dolgozó civilizált társadalom keretébe való terelése iránt?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Drozdy Győző: T. Ház! Amikor a Dunátúl hegyes-dombos vidékén felkapaszkodom a kicsi hegyoldalakra, leereszkedem a lejtőkön, elémterülnek a hatalmas legelők, amelyek valamikor erdők voltak. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Ezeken a legelőkön a nagy erdőségeket még hirdeti egy-egy büszke fa. Ilyenkor téli időben szárazak ennek a fának az ágai, de köztük mintegy új lombot eresztve, bizonyos zöldelőí gályákat látunk. Ez a fagyöngy, az élősdi fagyöngy. A fagyöngy elszívja a fa táplálékát; a meglepett ág lassan-lassan száradni kezd és talán tavasszal már ki se hajt, ki se lombosodik. Amikor látom ezeket à fékat, ezeket a törzseket, amelyeket ez az élősdi fagyöngy tönkretesz, mindig eszembe jut^ a magyar falu, amelyet ezek a fák szimbolizálnak, és eszembe jut az élősdi fagyöngy, az a cigányság, amely óriási mértékben szaporodott az utolsó évtizedek alatt. Eszembe jutnak azok a kis falvak, amelyek évek óta, sőt talán már századok óta szenvedtek egy népcsoport szörnyű bűnei, szörnyű anyagi ránehezkedése következtében. Mert mondhatom, hogy ha a