Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-365

Az országgyűlés képviselőházának 365. ülése 1939. évi január hó 24-én, kedden, vitéz Bobory György és Szinyei Merse Jenő elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki előterjesztések. — A honvédelemről szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak: Hubay Kílmán, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter, Malasits Géza, Vázsonyi János, gr. Pálffy-Daun Józseí, Csík József, Fellner Pál. — Az igxzsigiigyminiszter javaslatára â Ház pótlólag a föídmívelésügyi bizottságnak is kiadta a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásiról szóló törvényjavaslatot. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az interpelláeióskönyv felolvasása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: vitéz Dartha Károly, Jaross Andor, Tasnádi Nägy András. (Az ülés kezdődik délelőtt 10 óra 02 perckor.) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Csikyándi Ernő, a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére Huszár Mihály, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Gaal Olivér jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a magyar izraelita vallásfelekezetek törvényes képviseleti szerveinek Bródy Ernő képviselő úr által benyújtott és ellenjegyzett kérvényét a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Minthogy a szóbanforgó törvényjavaslat bizottsági tárgyalása most folyik, a kérvényt a vele való együttes elbírálás céljából a Ház kiadja a törvényjavaslattal foglalkozó bizottságnak. Napirend szerint következik a honvédelemről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása^ Szólásra következik Hubay Kálmán képviselő úr, aki beszédének elmondására legutóbbi ülésünkben halasztást kapott. Öt illeti a szó. Hubay Kálmán: T. Ház! Ezt a törvényjavaslatot, amely sokszáz esztendő után elsóizben intézkedik a független Magyarország honvédelmének legszentebb állampolgári kötelességéről, természetesen örömmel és a magyar királyi honvédség minden egyes tagja iráni mélységes tisztelettel és szeretettel elfogadom — azzal a megjegyzéssel, hogy a megszavazásban rejlő bizalom magától értetődően elsősorban a magyar királyi honvédségnek és a honvédelmi miniszter úr személyének szól, nem pedig a magyar királyi kormánynak. T. Ház! Ebből a törvényjavaslatból nekünk, akik magyar nemzeti szocialista alapon állunk és militarista szellemet hirdetünk, nemhogy elvenmivalónk, hanem,ahhoz inkább hozKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXI. zátenni valónk lehetne, abból a meggondolásból kiindulva, hogy a magyar királyi honvédség, amely békében az államalkotó nép szamára eszménykép, a háború idején mentől tökéletesebb védelem és mentől átütőbb erejű támadás lehessen. Minden idők magyar katonáját legjobban jellemzi a nagyszerű magyar hadtörténésznek, Takáts Sándornak az a közlése, hogy a gráci Landesarchiv kötetei szerint az osztrák császári lovasság számára különféle időben lovas regulamentumok készültek és valamennyiben van két pont. Az egyik azt mondja, hogy amelyik lovas támadáskor gyáván visszafordul, vagy meghátrál, azt társai azonnal vágják lé. A másik pont azt mondja, hogy »a lovasok részegek, mint a disznók, ezért őket keményen büntetni kell«. A bécsi kormányszékek a magyar huszárok részére is készítettek ilyen regulámén tumokat. A gyávaságra vonatkozó pont helyett ezekben azt olvassuk, hogy »azok a magyar lovasok, akik a támadásra szóló parancs kiadása előtt az ellenségre rontanak, vagy akik az ellenséges lovasokat személyes ellentétre bírják, büntetendők«. Ez jellemzi a magyar katonát, ez a példátlan vakmerőség, ez a példátlan bátorság, a halálnak ez az öntudatos és fölényes megvetése és ezért voltak belekényszerülve az idegen parancsnokok is abba, hogy a magyar katonák túlzott bátorsága ellen hozzanak regulamentumokat. Ma már hadtörténelmi tény, hogy egész Európa tőlünk tanulta a hadvezetés tudományát. Azok a hadjáratok, amelyeket a honfoglaló ősök Európaszerte vívtak, a hadviselésnek mesterművei. Nem szabad elfelejteni azt, hogy a honfoglalás korában a nemzet mindig totális háborút vívott, a totális háborúban az egész nemzet a honvédelem szolgálatában állott és ezek a kalandozások akkor kezdtek a nemzetre nézve többé-kevésbbé szomorú véggel járni, amikor a totális nemzet törzsi nemzetté 61