Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-364

384 Az országgyűlés képviselőházának 36*4, a pesti parlamentbe, első dolgunk volt, hogy újabb terheket rakjunk a nép nyakára. (Holota János: Gyalázat volna ilyet állítani! — vitéz Somogyváry Gyula előadó; Senki sem mondja!) T. Képviselőház! A lefegyverzés gondola­tát, sajnos, az a tény is kizárja, hogy vannak egyes nemzetek, amelyeknek lakossága annyira szaporodott, hogy automatikusan terjeszkedni akarnak, már pedig ez a terjeszkedés nem megy mindig szép szóval, hanem csak fegyver­rel. Két ilyen nemzet áll előttünk a jelenben is: Olaszország példája Abesszíniával kapcso­latban és Japán példája Kínával kapcsolatban. Ennek a két, velünk rokonérzésű népnek a lelke valahogyan azt mondotta; ha talán a morális igazságokon kívül esik is, de élni akarunk és ha nem találjuk meg a kenyerünket itt bent az országban, akkor elmegyünk olyan területekre, ahová kultúrát lehet vinni, ahol meg tudjuk keresni a kenyerünket és fenn tudjuk tartani az életünket. Ezek mind olyan tényezők, ame­lyek a fegyveres beállítottságot nemcsak ná­lunk, hanem európai vonatkozásban és világvo­natkozásban is mindig fenn fogják tartani. Még egy dolgot említek meg, — és ez nem utolsó — a világnézeti harcot. Nagyon jól tud­juk a világtörténelemből, hogy annakidején az izlám terjedése nemcsak azért történt, mert a töröknek kellett Buda, kellett Mohács, vagy kellett Bécs, hanem vallási fanatizmusból: az izlám világnézletét küldetésszerűen, Mohamed szellemében akarták terjeszteni a keresztény népek között. Amit a régi idők történelmében láttunk, azt láthatjuk a jelenben is: most is vannak világnézeti harcok, ott van a vörös diktatúra, ott van a barna diktatúra, amely egyformán kész bármely pillanatban ideoló­giáját fegyveres erővel a többi nemzet felé terjeszteni. Ezek a háború bacillusai. Örökké megmarad a latin közmondás, hogy: ha békét akarsz, akkor készülj háborúra. Ez a törvényjavaslat, amelyet meg fogunk szavazni, nagy terheket ró nemcsak azokra, akik katonák lesznek, hanem — amint említet­tem az adófizető polgárságra, a katonai soron kívül levőkre, a polgári lakosságra is, férfiakra és nőkre egyaránt. Amikor ezek az áldozatok ott állanak majd a mi népünk előtt, a katona­sorba menő fiatalok előtt, a polgárok előtt 60 éves korig, a nők előtt még tovább, úgy tudom 70 éves korig, gondoljunk hogy áldozat­hozatal nélkül nincsen hazaszeretet és nincsen társadalmi rend. (Ügy van! Ûg-y van! jobb­felől.) Gondoljunk arra is, amit Lázár Andor előttem szólott t. képviselőtársam külön emlí­tett, hogy a történelem ffflyaraán sokszor vol­tunk és talán még sokszor leszünk is úgy, hogy elmondhatjuk azt, hogy egyedül vagyunk, hogy egyedüli erőnk a mi magyar lelkünk, a fegy­ver a kezünkben és Isten a szívünkben. (Ügy van! Ügy van!) Amikor most fennálló hatá­rainkat védjük majd a honvédséggel, magun­kat védjük és amikor honvédeink erejével visszakívánjuk volt határainkat, ősi jussun­kat fogjuk visszakövetelni. (Ügy van! Ügy van! — Zajos taps.) T. Képviselőház! Itt a budapesti parla­mentben ez a honvédelmi javaslat új dolog, előttünk felvidékiek előtt azonban már nem új. A csehszlovák köztársaságban 1936-ban lé­pett életbe az államvédelmi törvény. 1937-ben kiegészítésképpen ehhez hozzácsatolták azt, ami most az előbbivel együtt szerepel a mi tör vény javaslatunkban, tudniillik a polgárság kö­telező háborús kiképzésére és hadi alkalmak­kor való felhasználására vonatkozó intézkedé­ülése 1939 január 20-án, pénteken. seket. Elmondom, hiszen nem dicsekvésszámba megy, hogy akkor mi magyar képviselők ott Prágában természetesen nem úgy beszéltünk, mint itt, vagyis nem a javaslatok mellett, ha­nem a javaslatok ellen szólaltunk fel. A szená­tusban a mellettem ülő képviselő úr, Füssy szenátor volt, mindig ennek a hadügyi tárgy­nak egyik felszólalója és ellenzője. A képviselő­ház bizottságában 1936-ban ezt a dolgot Jaross képviselő úr tárgyalta, a plénumban Szüllő képviselő úr beszélt; 1937-ben pedig én beszél­tem a javaslat ellen és Kundt szudétanémet képviselő úr, amikor a polgárság kötelező hadi­szolgálatának bevezetéséről volt szó; ellene beszéltünk, ámbár tömérdek közbeszólás volt olyanfajta, mint itt a múlt pénteken, azzal a különbséggel, hogy ott csehek voltak, itt pedig magyarok között történt a dolog. De áll­tuk a harcot, mert arra gondoltunk, hogy mi a cseh parlamentben nem szavazhatunk meg olyan államvédelmi törvényjavaslatot, amely több fegyvert, több muníciót gyárt az anya­országunk ellen, amely fegyvertelenül áll, vagyis Csonka-Magyarország ellen. (Taps jobbfelől.) Megszakadt volna a szívünk, ha odaszavazunk, hogy: vigyetek fegyvert édes­anyánk ellen. T. Képviselőház! Mielőtt beszédemet befe­jezném, néhány kívánságot szeretnék elsősor­ban is a miniszter úr elé terjeszteni. Az első az, hogy történjék gondoskodás, — hiszen többé­kevésbbé volt is — de megfelelő gondoskodás arról, hogy azoknak, akiket behívnak katonai szolgálatra és otthon családtagjuk van ós az ő keresetük tartja el a feleséget, esetleg az öreg szülőt, a kicsiny gyermeket, megfelelő segítség nyujtassék az alatt az idő alatt, amíg a ke­nyérkereső a hazát szolgálja és katonai szol­gálatot teljesít. A másik kívánságom a következő. Agrikul túrállambah élvén, amikor eljön az aratási idő, a lehetőséghez képest a földmíves katonák kapjanak aratási szabadságot, különösen pedig azok a napszámos aratómunkások, részesmun­kások, akik ha akkor elesnek a keresettől, elveszítik évi kenyerüknek legalább is a felét. A harmadik kívánság, amelyről Huszár Károly képviselő úr paptársam is már említést tett, a tiszteknek a legénységgel szemben való jó modora. Örömmel mondhatom, hogy az őszi katonai bevonulás idején ezt a jó modort min­denhol tapasztaltam, vagyis a tiszt urak a le­génységgel nagyon jól bántak, úgy mint test­vérrel bánik az igazi bajtárs. (Élénk helyes­lés.) De a világháború alatt, ahol három fron­ton is^ voltam, voltak olyan tisztek is, (Szent­iványi József: Akkor még nem volt magyar nemzeti hadsereg!) akik nem úgy bántak a" le­génységgel, mint édesapa a gyermekeivel, hanem gyűlölettel és akik úgy bántak a közlegénnyel, mintha az nem is ember lenne, hanem mintha a régi pogány világ példájára az a közlegény: res, tárgy lett volna. Mi olyan államból jövünk, miniszter úr, ahol a hadügyminiszter és a hadsereg nem tö­rekedett arra, hogy a katonák imádkozzanak is, hogy a katonák vallásfelekezetük szerint va­sár- és ünnepnapokon eleget tegyenek ilyen kötelességüknek, fîn tudom, hogy itt nálunk ez mindig rendben volt, de azonkívül is kérem, fordítsanak nagy gondot arra, hogy valláser­kölcsi nevelést, kiképzést is kapjon az ifjúság, (Élénk helyeslés.) nehogy mire hazamegy, le­vetve a katonai uniformist, szégyeljen elmenni a templomba vagy szégyeljen katolikus dicsér­tessékkel köszönni az utcán. Nekem nagyon jól

Next

/
Thumbnails
Contents