Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-363

350 Az országgyűlés képvis ele házának 363. totta a legfelsőbb hadurat arra, hogy intő szór zatot, figyelmeztetést intézzen a tisztikarhoz. Nekem az az érzésem, hogy ez a jelenség csak átmeneti jellegű lehetett és meg vagyok győződve róla, hogy a honvédség Összeségében ma is az, ami a régi honvédség volt, meg vagyok győződve róla, hogy ia honvédség Összességének szelleme, felfogása a politikát illetőleg az, ami mienk volt, hogy tudniillik neki mindenen felül kell állania és esküjéhez híven kell szolgálnia a legfelsőbb hadurat és a magyar alkotmányt, (Helyeslés a jobb- és a baloldalon, — Gr. Apponyi György: Okos beszéd!) De keressük a momentumokat, hogy vájjon tényleg politizált-e az a tisztikar és nem más okok megnyilatkozása volt-e az, ami bizonyos irányban mint politizálás jutott kifejezésre. Ha ezt nézzük, akkor méltóztassék elképzelni a tisztikar helyzetét, amelyet az előbb vázoltam: látták, hogy amíg a német és az olasz hadsereg fejlődik és óriási lépésekkel halad előre, addig a magyar tisztikarnak évről évre éreznie kellett, hogy a mi hadseregünk — keze-lába megkötve, guzsbakötve — nem tud modernizálódni és mindig azzal a gondolattal foglalkozott a tisztikar, hogy ha egyszer arra kerül a sor és a világpolitikai, vagy bármilyen helyzet úgy hozza, hogy ennek a honvédségnek síkra kell szállnia az ország védelméért, elsősorban ők lesznek felelősek azért, hogy nem tudták odáig fejleszteni a honvédség kiképzését, ahol más hadseregek állottak. Gondoljuk el, t. Képviselőház, hogy a szükségszerű állandó változásokból, a bizonyos körülmények folytán majdnem évente hirtelen előállott átszervezésekből milyen helyzet keletkezett. Egy hadseregben szükséges a nyugodt, egyöntetű, állandó fejlődés és ennek éppen az ellenkezője történt: állandó ide-oda mozgás volt a hadsereg kiépítésében, elképzelhető tehát, hogy ez a tisztikart idegileg mennyire megviselte, hányszor volt a tisztikar szükségszerűen áthelyezve, milyen kis helységekben, falvakban, tanyákon kellett a tisztikarnak szolgálnia. Talán azt sem méltóztatnak elképzelni, hogy mennyit kell tanulnia annak a tisztikarnak, mennyi vizsgát kell letennie, nagyapák járnak tanfolyamra az iskolapadokba, vizsgázniok kell és az előmenetelük mindig egy nagy kérdőjel, mert bár számtalan vizsgát kell tenniök, mindig ott van fölöttük az a fenyegető Damokleskard, hogy nyugdíjazzák őket. Végül egészen őszintén meg kell mondanom, hogy a tisztikarra igenis hatott az is, hogy a háború után az előléptetések csökkentek. Mi ezt természetesen megértjük, de azok, akik ezt elszenvedték, nehezen értik meg, hogy minél jobban távolodtunk időben a háborútól, annál jobban csökkent az előléptetések mérve és végül a fizetés is csökkent. Én az előző törvényjavaslat tárgyalása során beterjesztettem egy határozati javaslatot, amelyben kértem a régi tisztviselői fizetések visszaállítását, . amiben benne foglaltatnék a tisztikar fizetésének a visszaállítása is. Végtelenül sajnálom, hogy ezt a határozati javaslatot le méltóztattak szavazni. Amikor én ezt a javaslatot megtettem, elsősorban a tisztikarra gondoltam. A tisztikarban a fiatal tiszt, a hadnagy aránylag jól van fizetve, a magasabb rendfokozatokban sem lehet semmit sem mondani, bár a drágulás az utóbbi időben erősen-f okozódott, de a közép rendfokozatokban, az idősebb százados és a fiatalabb őrnagy fokozatában kevés a fizetés, különösen ha nős a tiszt és legtöbbnyire ebben a rendfokozatban vannak a családálapítók, áz ebben ülése 1939 január 19-én, csütörtökön. a rendfokozatban levőknek van iskolába járó gyermekük és hála Istennek, a tisztikarnak elég szép számban vannak gyermekei. A mai tiszti fizetés talán elegendő ahhoz, hogy tiszthez illő, rendezett módon megéljenek belőle, de ha egy betegség vagy valami nem várt esemény jön közbe, akkor felborul a tiszt háztartásának pénzügyi egyensúlya. Méltóztassék még azt a nehéz szolgálatot is tekintetbe venni, amelyet a tiszt sokszor az állandó békeállomásonkívül, másutt teljesít; az ilyen szolgálat súlyosan érinti anyagiakban is őket. Ezek tehát azok a momentumok, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a tisztikar nyugtalansága bizonyos irányban kifejezésre jutott, amely nyugtalanság kibontakozást keresett és ez juttatta kifejezésre bizonyos felszabadító politikai tendenciában. De egy más okot is keresek és ha megengedi a honvédelmi miniszter úr, bátor vagyok a figyelmét felhívni arra, hogy nagyon jól tudjuk, hogy a tisztek politizálását illetően a fiatalabb tiszteknél merültek fel ilyen momentumok és méltóztassék figyelemmel lenni arra, hogy az utóbbi időben éppen a tiszti létszám kevés volta miatt tartalékos, vagy emléklapos tiszteket hívtak be — egészen fiatal emléklapos tiszteket — két-három évi szolgálatra. Ezeknek legnagyobb része egyetemi végzettségű, tehát egyetemi ideje alatt résztvett politikai mozgalmakban, megkóstolta már a politikát. Ha ilyenek bekerültek a tisztikarba és ott összekerültek a katonai nevelőintézetet végzett fiatal tisztekkel, kik politikáról nem hallottak, egészen bizonyos, hogy bizonyos irányban befolyásolták ezeket. Itt elsősorban a csapatparancsnokok feladata erre nézni és én, amennyire ismerem a magyar királyi honvédség tisztikarát, különösen idősebb tisztikarát, meg vagyok róla győződve, hogy ahol szükséges, közbe fognak lépni. De ebben a tekintetben nekem a legnagyobb biztosíték a honvédelmi miniszter úr maga, aki katona és nem politikus és ezt a felfogását át fogja ültetni a honvédség tisztikarába is, ha ott tényleg voltak egyes ilyen kisiklások. (Ügy van! jobb felől.) Mielőtt azonban befejezném beszédemet, újból hangsúlyozom, hogy nincs nagyobb veszély egy hadseregre, mint ha a sorai közé beengedi a politikát. Á politizáló hadsereg azt jelenti, hogy a fegyelem meglazul, a fölé- és alárendeltségi viszony helyébe lép a politikai felfogás, a politikai meggyőződés és a politikai pártállás, esetleg egyes politikai pártokhoz való elkötelezés, ami lehetetlenné teszi, hogy a fegyveres erő minden tekintetben pártok felett álljon. A politikailag elkötelezett tisztikar a hadsereg sírásója lesz. Legyen a tiszt politikailag felvilágosodott, de féltve nézzen arra, hogy a hadsereg soraiban ne forduljon elő és ne férkőzzék be a politika. Ha 1918-ban a tisztikar politikailag jobban fel lett volna világosítva, azt hiszem, sok mindent _ elkerülhettünk volna, mert a tisztikar idejében észrevette volna azt a politikai aknafűrást, ami a hadsereg soraiban folyt. Én a honvédség összességét illetően teljesen meg vagyok nyugtatva és biztos vagyok abban, hogy semmiféle pártpolitikai akcióra ez a honvédség nem lesz kaP; ható. Mégis mint öreg katona és törvényhozó ezért innen erről a helyről kérem a honvédség tisztikarát, hogy egy legyen előtte mindenkor szent: az esküje (Ügy van! jobb felől.) és féltve vigyázzon arra, hogy arról a piedesztálról, amelyre a nemzet becsülése és az államfő bizalma őt felemelte, soha egy lépéssel le ne tér-