Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.
Ülésnapok - 1935-362
Az országgyűlés képviselőházának 362. ülése 1939 januá.r 18-án, szerdán. 287 ugyanakkor azonban azért, hogy vagyonadó fizetésére kényszeríthesse az illetőt, a vagyonadóalapot már 11 korona kataszteri tiszta jövedelemnek megfelelően állapította meg. Egy adóívben tehát kétféle értékelés van, természetesen kizárólag azzal a tendenciával, hogy ez az adófizető is átessék abba a kategóriába, amelyben már vagyonadót is kell fizetnie. Ha 6 koronával számították volna a vagyonadó alapját is, akkor természetesen nem kellett volna neki vagyonadót fizetnie, mert az értékhatáron álul maradt volna. Itt van egy harmadik kérdés, a keresett adó kivetésének a kérdése. Az egyik kisgazda, kisbirtokos, aki természetszerűleg nem tudna megélni abból, ha kis földjén csak szemtermeléssel foglalkoznék, nagyon helyesen, a kormányzat és valamennyiünk intenciójának megfelelően, igyekszik állattenyésztéssel pótolni szűkös kis jövedelmét. Ez a kisgazda sertéseket mer hizlalni, (Rakovszky Tibor: Nagy merészség!) évenként 8—10 sertést hizlal. Ezt a mennyiséget azonban máskor is hizlalta, mégsem jutott eszébe eddig az adóhatóságnak, hogy ezért kereseti adó alá kellene vonni. (Mózes Sándor: Nem is lehet!) Az idén mégis adó alá vonták és ez a derék, törekvő ember most azóta kereseti adót is kénytelen fizetni. (Mózes Sándor: Szabálytalanság! Meg kell szüntetni!) Itt van egy másik eset, szintén a kereseti adóra vonatkozólag, a kémesi községi kocsmáros esete. Nagyon érdekes és csak azért említem, mert nagyon szépen rávilágít az adóhatóság — hangsúlyozom: felülről irányított — technikai készségére. (Rakovszky Tibor: Fejlett technika!) Ennek a kocsmárosnak a megelőző évvel szemben kétszeresére emelték fel a kereseti adóját, 240 aranypengőre. A 240 pengő kereseti adó megfelel 4800 pengő tiszta bevételnek. Ez annyit jelent, hogy ez a kocsmáros havonta 400 pengő tiszta bevételt ért el. Ha 50%-ban veszem a tiszta bevételt, amit nem lehet 50%-ban venni, akkor ez annyit jelent, hogy neki 800 pengő bevételt kell havonta elérnie ahhoz, hogy a 400 pengő tiszta jövedelmet megkeresse. Ez a 800 pengős havonkénti bevétel, 80 filléres átlagos borvalutában számítva, megfelel ezer liter havonkénti borfogyasztásnak. Miután Kémes összlakossága 300 körül van, ez annyit jelent, hogy minden lakosnak naponta három liter bort kell meginnia a kocsmában ahhoz, hogy a kocsmáros megkereshesse ezt a jövedelmet. Ha nem 50%ban veszem a tiszta haszon kulcsát, hanem mondjuk, csak 25%-ban, ami reális, akkor plane naponta hat liter bort kell mindenkinek meginnia, ami meglehetősen siílyos fogyasztás volna ahhoz képest, hogy ott milyen derék, rendes és józan emberek laknak. Ezt is csak azért hozom fel, hogy méltóztassanak látni ezekből a konkrét példákból, hogy az adókivetés rendszerében és az adókivetés kezelése körül súlyos hibák vannak. Ezeknek a kis adófizetőknek természetesen rendelkezésükre áll az a remédium, hogy megfelebbezzék ezeket az adókivetéseket, ezzel azonban a következőkép állunk. Amikor az adóhivatal kiveti például a jövedelem- és vagyonadót, akkor az revízió alá kerül, revideálja azt a pénzügyigazgatóság egy tisztviselője, egy előadója. Mondjuk, a kivetés keresztülmegy ezen a revízión és ez az előadó helybenhagyja. Ha a fél nem nyugszik meg ebben, megfelebbezi és akkor az ügy az adófelszóil'amlási bizottság elé kerül. Az adófelszólamlási bizottság előadója ugyanaz a pénzügyigazgatósági tisztviselő, aki imár egyszer revideálta ezt az ügyet, aki tehát a konkrét esetben jónak találta az adókivetést. Igaz ugyan, hogy itt lehetne arról szó, hogy az adófelszólamlási bizottság renitensen viselkedik és az előadó javaslata ellenére sem fogadja el a kivetést, erre azonban az esetek túlnyomó többségében nem kerül sor. Ha az adófelszólamlási bizottság túlmokányan kezeli a feladatát, akkor a pénzügyigazgatóság kiküldöttjének joga van javaslatot tenni, hogy^ az adófelszólamlási bizottságot a miniszter úr oszlassa fel és nevezzen ki újat a pénzügyigazgatóság javaslata alapján. Már most azonban tegyük fel, hogy az adófelszólamlási bizottság nem orvosolta ezt a fellebbezést, akkor ez az ügy panasz íormarjában a közigazgatási bírósághoz kerül. Méltóztatik tudni, erről nem is kell beszélnem, hogy hány évig... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Béldi Béla: Kérek öt perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak megadni a meghoszszabbítást? (Felkiáltások: Megadjuk!) A Ház hozzájárul. Béldi Béla: Méltóztatnak tudni, hogy a közigazgatási bíróságnál egy-egy ilyen ügy évekig el van temetve és pedig nem halasztó hatállyal, vagyis annak a kisembernek a panaszolt és esetleg a közigazgatási bíróság által később tényleg törölt vagy leszállított adót meg kell fizetnie a kivetés szerint és csak évek után jut abba a helyzetbe, hogy beszámítsák azt, ha a közigazgatási bíróság neki ad igazat. Előadom mindezt, t Ház, anélkül, hogy igyekeznék szép frázisokkal és az egyéb kínálkozó eszközök felhasználásával hangulatot kelteni a kisadózók érdekében. Nem teszem ezt, tisztán konkrét példák útján igyekeztem rámutatni arra, hogy itt súlyos hibák vannak az adótechnika és adókivetési eljárás körül. Arra kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék a múltra vonatkozólag megvizsgáltatni az ilyen panaszokat. Megjegyzem és ismétlem, ezek nem lokális természetűek, (hanem az egész országban tapasztalhatók, tehát általános, egyetemes, országos érdekekről van szó. Méltóztassék tehát megvizsgáltatni és ha méltánytalanság van, méltóztassék módot találni arra, hogy az így kivetett adók leszálüíttassanak, a befizetett adók visszafizettessenek. A jövőre vonatkozólag pedig, miután most indul meg tulajdonképpen az adókivetési kampány, amelynek múlt évi termését a t. Ház elé voltam 'bá r tor vinni, méltóztassék intézkedni, hogy ilyen visszaélések, az adóalapok méltánytalan felemelése és ennek folytán újabb adónemre való kötelezés ne fordulhasson elő. Elnök: A miniszter úr kíván válaszolni. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az interpelláló képviselő úr egyes konkrét eseteket sorolt fel, amelyekre nézve természetesen választ adni nem tudok, hiszen magától értetődő, hogy az ország összes adókivetéseit nem ismerhetem. Az kétségtelen, hogy ha az elsőfokú kirovásnál valami igazságtalanság, méltánytalanság éri az adófizetőt, anegvan ta módja, az adófelszólamlási bizottsághoz fordulniErre a képviselő úr is utalt, de azt mondta, hogy taz adófelszólamláisi bizottságnál ugyanaz az előadó, aki az elsőfokú kirovást felülvizsgálta. Az természetes, hogy ugyanaz az előadó, mert hiszen miért tanulja 46* h