Képviselőházi napló, 1935. XXI. kötet • 1938. december 7. - 1939. február 23.

Ülésnapok - 1935-362

Az országgyűlés képviselőházának 36 nap elmondott nagyszerű beszédében nyomaté­kosan rámutatott anna» hogy a rómaiak '.mon­dása: si vis pacem, para bellum, menyire igaz a mai világban is. Azok között a mérges ha­zugságok között, amelyek a világháborút kö­vető békekötések után az európai atmoszférát megmérgezték, az egyik mérges hazugság volt a leszerelés jelszava. Beledobták a leszerelés jelszavát a világ köztudatába anélkül, Ihogy azt bárki egy pillanatig is komolyan vette volna. A győzők a leszerelést akként értelmez­ték, hogy ellenfeleiket meg kell fosztani a vé­delem minimális eszközeitől is, ők maguk azon­ban állig felfegyverkezve állanak, zsákmá­nyukat így őrzik és így akarják biztosítani időtlen időkig. Bebizonyosodott azonban rövid húsz esztendő alatt, Ihogy amint a. hazugságok tartósan sohasem uralkodhatnak a történelem­ben^ ezt a hazugságot is utolérte végzete, mert az álleszeirelés hamar csődöt mondott és a fegyveres béke lépett a helyébe. Bebizonyoso­dott a múlt évben lezajlott történelmi esemé­nyeknél az, hogy egy erős [hadseregre támasz­kodó fegyelmezett nemzeti szellemben együtt tartott neanzet a maga jogos igényeit és kíván­ságait minden körülmények között keresztül tudja vinni. Bebizonyosodott az, hogy ha meg­van valakinek in theoria az a lehetősége, hogy végső esetben kardjára üthet, akkor a legtöbb esetben nem kerül sor arcra, hogy tényleg erre a kardra kelljen ütnie, mert maga annak a le­hetősége, hogy fegyveres hatalommal is ki­kényszerítheti valaki az akaratát, már lehetővé teszi számára a békés megoldást is. Elképzelhetetlen lett volna korábban az, hogy olyan nagyjelentőségű és mélyreható ellentéteket, mint amelyek az 1938. év folya­mán Európa, békéjét megrázkódtatták, a békés tárgyalóasztalnál el lehessen intézni. Meg va­gyok róla győződve, hogy ha a müncheni tár­gyalóasztal felett nemi lebegett volna ott a német kard árnyéka és a fegyveres erő ha­talma, akkor ez a tárgyalás nem azt eredmé­nyezte volna, amit eredményezett és akkor a felek nem r azzal a megegyezéssel hagyták volna el a tárgyalást, mint amellyel elhagyták. Nyilvánvaló tehát, hogy erős nemzet csak felfegyverzett, katonás szellemű nemzet lehet. Nekünk pedig nagy történelmi feladataink vannak még, mert mi itt kulcs-helyzetet fog­lalunk el a Dunavölgyében. Érdekes rámutatni arra, hogy Európa ösz­szes nemzetei közül talán a .magyar az, amely történelme során a legtöbb háborút viselte, de 1 ezek a hátborúk valamiben, valamely nagyon lényeges szimptómában eltérnek a külföldi né­pek háborúitól. Külföldön a népek hódító há­borúkat viseltek, családok örökösödési kérdései miatt vitték vágóhídra az emberek ezreit és tízezreit, a ^ magyar pedig többnyire puszta, meztelen létét védte a háborúban. Harcainak óriási többsége ön védelmi harc volt, amikor azért kellett küzdenie, hogy a magyar otthon továbbra is magyar otthon maradhasson, hogy a magyar család továbbra is magyar család­ként élhesse életét, mikor arról volt szó, hogy ez a Duna-Tisza közén megtelepedett nép or­szágának határait védje meg. Történelmének kezdetén azok a különböző keleti népek, ame­lyek közül a magyar is származott, 'becsapá­saikkal állandóan veszélyeztették a határait. A besenyők, a kunok, a tatárok és a többi ro­konnép veszélyeztették kelet felől a magyar­ság határait s ugyanakkor nyugatról a német­iilése 1939 január 18-án, szerdán. 281 I római impérium hatalmas ökle fenyegetett bennünket többször és veszélyeztette a Lajta mellett a magyar határt. Két oldalról fenye­getve, két malomkő között őrlődve élte le a magyar európai történelmének első századait. Később kialakult keleten egy hatalmas nagy ellenfele, a török, amellyel századokon keresz­tül vívta a maga véres harcát. Itt elsősorban a 'magyarság nemzeti létének megmentéséről, a magyar faj fennmaradásáról volt szó, ez azonban akkor is és azóta is majdnem mindig egyet jelentett az európai kultúrnépek egye­temes érdekeivel. A magyar, 'amikor a maga határát védte, egyúttal védte Nyugat-Európát is, mert ha a magyar kezéből kihullott volna a kard s a magyar ezrek, tízezrek és százezrek éviszázadokorti keresztül nem pusztultak volna el véres harcban, a török testvérnéppel folyta­tott küzdelmekben, akkor Nyugat-Európa sem tarthatta volna tovább magát, tl.Z cl (hálátlan Nyugat-Európa, amely századokkal későbib a * trianoni 'békében olyan méltatlanul fizetett meg Európa védőbástyájának. (Ügy van! Ügy vem!) Ez a helyzetünk ma sem változott. Két vi­lág határán állunk. Az egyik a germán világ, amely csodálatos renesszánszát élte meg a nem­zeti szocializmusban és amelynek expanzív ereje nagyoíbíbi, mint a történelem során valaha is volt. A másik a szláv világ, amely egyelőre lágy, ábrándozó, ábrándok után szaladó, mint a szlávok általában, de ki tudja, mikor ébred fel, mikor rázza le magáról azt az igát, amely alatt ma nyög és 'mikor ébred nemzeti öntu­datra. Az ukrán mozgalmak azt mutatják, hogy ez az idő nincsen messze és akkor az a csatatér, amely a két hatalmas népfaj között van, mi vagyunk. A mi területi integritásun­kat, a mi épségünket csak az óvhatja meg e között a két hatalmas ellenfél között, ha ma­gunk is erősek vagyunk, ha magunk is képe­sek vagyunk barát és ellenség ellen egyaránt megvédelmezni a határainkat. Nekünk azonban még van egy nagy szá­madásunk is a történelemmel. Azzal, ami 1938 november 2-án, azon az emlékezetes (halottak napján Bécsben történt, a magyarság területi követelései még korántsem nyertek megoldást és végleges rendezést. Ez a rendezés kezdete volt, de semmi körülmények között még csak jelentékeny részét sem jelenti annak, amit mi visszakövetelhetünk. revindikálhatunk Euró­pában. (Ügy van! Ügy van!) A magyarságnak egy pillanatig sem szabad feladnia a törté­nelmi határainkba vetett Ihitét (Ügy van! Ügy van!) s a történelmi határok visszaállítására vonatkozó szilárd és megmásíthatatlan akara­tát. (Igaz! Ügy van! — Általános he­lyeslés-) De ha koncessziókat testzek is ezen 1 a téren és hal ideiglenesen korúink legdivatosabb jelszavának, a népi elvnek az alapjára is helyezkedem, még azt sem kaptuk meg, ami a népi elv alapján minket megilletne, (Ügy van! Úgy van!) nem kaptuk meg egyetlen világtáj irányaiban sem, még északon sem, ahol területkiigazításokat kaptunk, mert még ott is maradtak összefüggő magyar tömbök, amelyeknek az anyaországhoz való visszacsatolását még a népi elv alapjára helyezkedve is joggal követelhetjük. Ugyanez áll töbibi szomszédainkkal szemben is. Hangoztatom azt, hogy a magyar mindig békeszerető nép volt, békeszerető nép, amely nem ijedt meg a Iháborútól, de nem kereste a háborút. Az elsői törekvésünk tehát az, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents