Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

Az országgyűlés képviselőházának 335. üble a materiába belevigyem a hadikölcsönjegyzők sérelmét. (Horváth Ferenc: Nem árt, ha arról is beszélünk!) Kérem képviselőtársamat, ha úgy gondolja, bogy nem árt, álljon fol és beszéljen róla. (Rajniss Ferenc: Beszéljünk a szeszről!) A kártérítés íkérdésében közbeszólás formájában felvetették — és a t. pénzügyminiszter úr is mondta —, hogy mi lett volna akkor, ha egyszerűen elvették volna a termelési kontingenst az ipari szeszgyáraktól? Vagy legyen szabad megközelítő jogászi pontossággal talán úgy mondanom: mi lett volna, ha elvették Volna az állam által engedélyezett termelési lehetőséget? Azt vetették közbe ugyanezek a t. képviselőtársaim, hogy hiszen ezért tulajdonképpen semmiféle kártérítés nem jár. T. Ház! Hajlandó vagyok elfogadni ezt az álláspontot, de azért legyen szabadi rámutatnom arra, hogy ez a kérdés sem olyan egyszerű, ha elméletileg nézem és a jövő szempontjait tekintem. Ma olyan gazdasági irányzat felé megyünk, melyben a gazdasági élet rendszabályozása lassanként normává válik. Az a termelési áig — legyen az mezőgazdasági, vagy kereskedelmi foglalkozás —, amely tegnap még szabad volt, máról-holnapra rendezetté vállhatik, mert az állam belenyúl a termelésbe és ha nem is tervgazdálkodást de irányított gazdálkodást kíván vám, ennek irányítása címén felállít bizonyos normákat és így az a szabad ipar, vagy kereskedelem, vagy egyéb foglalkozás máról-holnapra szabályozott foglalkozássá válik. Azután elmúlik pár év és mivel már csak engedély alapján termelhet 20% erejéig ilyen cikket, vagy ilyen keretekben ugyanaz az egyén, aki esetleg néhány év előtt ugyanazt a foglalkozást még 100%-os szabadsággal űzte, lassanként úgy áll a dolog a közönség előtt, hogy az állam azt is mondhatja: ha megállapíthattam a 20%-os keretet, akkor azt el is vehetem, el is veszem, s ezért megtérítés, vagy kártérítés nem jár. Ha egy pillanatra elvonatkoztatom a szeszkérdéstől ezt a teóriát és messzebbre vetítem a mai gazdálkodási irányzat világába, akkor meg kell éreznünk, hogy ez a tulajdonjog szempontjából a legteljesebb bizonytalanságot jelentheti. De — ismétlem — elfogadom azt az álláspontot, hogy a koncesszió megvonásáért, a termelési lehetőség megvonásáért semmiféle kártérítés nem jár; az állam elvette a szesztermelési kontingenst; helyesen-e, közgazdasági okokkal alátámasztva-e, vagy sem, nem kutatom. Mi következik ezután? Ebből logikusan az következik, amit a t. pénzügyminiszter úr is mondott, hogy ezeknek a vállalatoknak — elvétetvén kártérítés nélkül a termelési lehetőségük — jogukban áll a saját materiális értékeikkel, telkeikkel, épületeikkel, gépeikkel, tartálykocsijaikkal, egész felszerelésükkel szabadon rendelkezni, mert az az egyetlen beavatkozási érdek, hogy az ő termelésük közgazdasági szempontból megszüntetendő volt, kielégítést nyert. Ebben az esetben tehát, ha a kormány arra az álláspontra helyezkedett volna, hogy az ipari szeszgyáraktól a termelési lehetőséget elvette és saját dologi vagyonukkal való rendelkezésüket érintetlenül hagyja, akkor lehetséges, hogy ez az elintézés káros lett volna az egyik vagy a másik gyárra nézve, de az ilyen eljárás — az alaptételt elfogadva — jogilag megtámadhatatlau lett volna Mi következett azonban be? Az állam egy lépéssel tovább ment és azt mondta: én nemülése 1988 június 23-án, csütörtökön. 77 csak a termelési lehetőséget veszem el, hanem elveszem tőletek a ti materiális dologi értékeiteket, az épületeket, a telkeket, a gyári felszerelést és így tovább. Lehet magasabb közérdek az, — hisz a t. pénzügyminiszter úr hivatkozott is ra — hogy készenlétben kell tartani ipari szeszgyárakat. Ez lehetséges, el tudom képzelni, sőt teljesen igaza van benne a miniszter úrnak, — bizonyos tekintetben gyengítvén előző okfejtését, amely az ipari szeszgyárak megszüntetésének indokolását tartalmazta — elfogadom. De mi következik ebből? Ha nekem mint államnak közérdekből szükségem van egy állampolgárom materiális vagyonára és ezt ki kell sajátítanom, akkor ebben az ügyben én nem mint államhatalom, nem mint állami szuverenitás állok szemben azzal a polgárral, hanem mint tárgyaló fél, mint magánjogi érdekeltség állok szemben vele. Ez esetben pedig kell lenni a köztünk lévő jogvitában egy felettünk álló független fórumnak, amely eldönti a materiális kérdéseket és akkor lehetetlen kikapcsolni a bíróságot. Már pedig ebben • a javaslatban a t. kormány a bíróság szerepét kikapcsolta. Megengedi ugyan, hogy a kisajátítást szenvedő fél elmenjen a bírósághoz, de csakis a matematikai számítás ellenőrzése szempontjából, mert a bíróság sem állapíthatja meg a vagyontárgyak értékét másképpen, mint azon az alapon, amelyet a törvényjavaslat megállapít. Ez tökéletes jogbizonytalanságot jelent. Elvégre a törvényhozás mindent tehet, elveheti a vagyonomat, elveheti az életemet, azonban: vannak határok. Egy államban, amely nem Moszkva rendszerére és nem egyéb hasonló rendszerekre rendezkedik be, (Meizler Károly: Ugyan kérem, képviselő úr, ne galoppirozza el magát! Moszkva rendszere, ejnye, ejnye! — Horváth Zoltán: Nem értette Meizler képviselő úr! — Meizler Károly: Dehogy nem értettem, ön is érti! Tudjuk, hogy Horváth képviselő úr szívesen helyesel!) egy államban, amely nem Moszkva rendszerére rendezkedik be, hanem a tulajdonjogot elfogadja a társadalom alapjául, a magántulajdon megvédése tekintetében az alapvető elvéket tiszteletben kell tartania minden esetben. Ez a tiszteletbentartás pedig azt követelte volna a t. kormánytól, hogy a kisajátítás tekintetében két út közül az egyiket választja. Vagy azt mondja: elveszem a termelési lehetőséget s tovább a dolog nem érdekel, áruljátok ki a gyári berendezésteket ócskavasnak, parcellázzátok fel telkeiteket, állítsátok át gyáraitokat más produktumok gyártására. (Meizler Károly közbeszól.) Ez lett volna az egyik mód. A másik mód az lett volna, amit a pénzügyminiszter úr mond, hogy: elveszem a termelési lehetőséget s ezért kártérítést nem fizetek, de nekem, mint államnak, mint szesz jövedéknek szükségem van a ti dologi javaitokra, azokra a javakra, amelyek gyáratokba be vannak fektetve és mivel ezekre szükségetm van, kényszerítelek benneteket, hogy ezeket átadjátok. Mindenesetre a megváltási ár megállapításánál az? 1881 : XLI. tc.-ben lefektetett és bírói garanciával körülvett eljárás útjára kellett volna a kormánynak lépnie. (Meizler Károly: Ejnye, milyen szélsőséges a képviselő úr!) , Minden más út — tehát ez az út is — a tulajdonjog alapelveit derékben töri ketté, mert az történt, hogy az állam elveszi polgárának a vagyonát és egyoldalúan, önkényesen bírói jogsegély kizárásával állapítja meg a 12*