Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

66 Az országgyűlés képviselőházának 335. ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. tása nagyon is kevés. Miért kell nekünk minden olyan intézkedést, amely a kisemberek erdekében van, megkötnünk és a miniszternek nem engedni lehetőséget arna, hogy egy kicsit szabadabb legyen a keze, másutt ellenben, ahol a nagyok érdekéről van szó, a miniszter kezét nem kötni meg és a kijárások, a protekció lehetőségét megengedni? (Rassay Károly: A szeszfőzés, mint háziipar! Helyes!) Ha a kisemberekkel szemben megkötjük a keretet, iákkor olyan maximális mennyiséget kellene megállapítanunk, ami tényleg megfelelő lenne és nem lenne kimerítve. Inkább legyen tehát nagyobb a keret és ne használják ki a kisemberek egészen, minthogy ilyen kis mennyiségben legyen megkötve. (Rassay Károly: 40.000 hektót ajánlok!) Mindenesetre inkább a Fellner Pál által eddig élvezett mennyiségben kellene megállapítani. (Rakovszky Tibor: Inkább a kisparasztnak adni, mint a nagybirtokosnak! — Rassay Károly: Az 80.000 hektó! Odaadjuk! — Rakovszky Tibor: Nem »odaadjuk!« Nemzeti ajándék volt eddig! Ne vicc formájában mondjuk, hanem komolyian! — Rassay Károly: Komolyan! — Rakovszky Tiborc Az Esti Kurírban is komolyan! — Egy hang a baloldalon: Fellner Pál adja oda! — Rassay Károly: Már nem ő rendelkezik felette, tőle elvették!) Ugyanígy kifogásolnom kell azt is» hogy a másik oldalon az egyedárusági árkülönbözetnél csak kis mértékben van megkötve ia mi niszter keze, tudniillik hektoliteren fokonként T80 pengőnél nagyobb összegben nem engedi a javaslat ezt az egyedárusági árkülönbözetet megállapítani. Én viszont itt azt mondanám, hogy ha már a másik oldalon lementünk a minimumra, a 15.000 hektoliterre, akkor itt is legyen megkötve a miniszter keze. (ReményiSchneller Lajos pénzügyminiszter: Szóval 1*80 pengőnél^ kevesebb ne legyen? Azt mondja? Ez következik logikusan!) A maximum legyen kevesebb! A maximum 1-50 peneő legyen, de le legyen szállítható 1 pengőre. (Reményi-Sc^eíler Lajos pénzügyminiszter: Éppen akisembert kell védeni!) Viszont ci I* Tel kérem a miniszter urat, hogy a 26. § (8) bekezdésének rendelkezését változtassuk meg. Itt tudniillik azt mondja a javaslat, hogy egy-egy termelőre nézve termelési időszakouként legfeljebb 10 liter házi fogyasztásra szánt szesz után engedélyezhető és az egyedárúsági árkülönbözetből legfeljebb 25%-os a leengedés. Aki ismeri a kisgazda életét, főkép bortermelő és szeszfőző vidékeken, az nagyon jól tudja, hogy munkást sem tud kapni, csak úgy, ha annak a munkásnak reggel pálinkát ad, később pedig bort. Ez a 10 literes (mennyiség tehát nagyon kevés, ezt a miniszter úr megadhatná a kisgazdának, az egyedárúsági árkülönbözet fizetése nélkül is, úgysem tenne szeszpolitikájában kárt. Ami pedig az olcsóbban való kifőzés kérdését illeti, ezt a szükséglethez mérten fel kellene emelni. Ez a szükséglet egy-egy nagyobb kisgazdánál körülbelül 50 liternek felelne meg. Nem hiszem, hogy ha ez a 10 liternél nem okoz nehézséget, nehézséget okozhatna az 50 liternél. Végül hibáztatnom kell még a javaslat e szakaszának 9. bekezdését, amelyben meg van tiltva, hogy a házifogyasztásra szánt szeszt is bármi tekintetben ízesítse a gazda. Ennek igazán semmi értelmét sem találom, mert amikor állandóan az egyéni szabadságról hallunk üt beszélni a Házban, igazán nincs értelme, hogy ilyen tekintetben akarjuk megkötni a szabad ságot és lehetetlen az, hogy vegyszernek minősítsék azt a mezőgazdasági terményt, amellyel ilZ ti kisgazda a saját pálinkáját ízesíteni igyekszik. Ezeket akartam a kisemberek érdekében elmondani. Ezek után egy kerületembeli szeszfőzőnek a leveléből legyen szabad még néhány részletet röviden felolvasnom.es a miniszter úr figyelmébe ajánlanom. Ez a levél a következőképpen szól (olvassa); »Értesülésem szerint a tervezet úgy szól, hogy a főzdék által visszavásárolt áru után a szeszmonopol 7 és M%-os visszatérítést nyújt a főzdéknek; ez bizony kevés, ebből alig lehet viszontkereskedelmet a kisembereknek tisztességes úton folytatni, merttőkéjük kevés, e helyett 10%-os térítést kellene bizonyos mennyiségig

1 kérnünk.« A levélben kifejezett ezt a kérelmet mindenesetre a miniszter úr figyelmébe ajánlom, valamint azt a másik kérést is, hogy, mivel az öt éven keresztül kapott kontingens ára kevés, legalább 2500 hektoliterfokot adjanak a főzdéknek. Minthogy a kisemberek érdekével ellentétben látszónak látok egyes részeket a törvényjavaslatban és minthogy a vidékemet érintő ez a fontos kérdés ilyen végleges megoldást nyert, a szesztörvényjavaslatot nem találom elfogadhatónak. (Helyeslés a balközépen.) Elnök: A pénzügyminiszter úr óhajt szólni. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisEter: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a vita előrehaladott stádiumában reflektálhassak az itt elhangzott felszólalásokra és egyben megvilágítsam azt a gondolatmenetet is, aniely bennünket vezetett, amikor ezt a törvény ja vas latot elkészítettük. Ha a felszólalások során végigtekintek, a felszólalókat körülbelül két csoportba tudom beosztani. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik a szeszgyártás kérdését. mint tisztán ipari kérdést fogták fel, akiknek szempontjából fontos az, hogy szesz gyártass jk és forgalombahozassék, tekintet nélkül a mellékkörülményekre. Ezek a felszólalók általánosságban nem fogadták el a törvényjavaslatot. A felszólalók másik része a szeszgyártást mint mezőgazdasági ipart fogta fel, amely felfogás szerint a szeszgyártás tulajdonképpen csak másodrendű fontosságú — bár igen fontos, de mégis csak másodrendű fontossággal bír — és elsőrangú fontosságú tényező a földnek a javítása, az állathízlalás, az állattenyésztés fejlesztése, valamint a mezőgazdasági nyersanyagok felhasználásának jobb lehetősége. (Helyeslés jobbfelől.) Természetes, hogy akik ebből a szemszögből nézték a javaslatot, azt helyesnek és jónak tartották és elfogadták. De ez a felfogás harcolt és ütközött meg évtizedeken keresztül mindig, amikor Magyarországon a szeszkérdés szóbakerült. Ez a felfogás harcolt, amikor a, merev keretrendszert eltörölni kívánta, ami szintén régi kívánsága a mezőgazdasági érdekeltségeknek. A régi rendszer szerint ugyanis 160.000 hektoliter a mezőgazdasági szeszgyárak termelési kerete és 80.000 hektoliter az ipari szeszgyáraké. Ha ezek közül valamelyik emelendő volt, — természetszerűleg mindig csak a mezőgazdasági keret volt emelendő, mert ott volt el nem használható nyersanyag —- ez a merev keretrendszer magával hozta azt, hogy ennek folytán az ipari keretet is emelni kellett s azt a nehézséget, amely az egyébként nem értékesíthető nyersanyagok folytán .keletkezett, 50%-kai még csak fokozta. Régi panasz» volt a mezőgazdaságnak az,