Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-334
Àz országgyűlés képviselőházának rámutatott arra, amit a Ház minden oldaláról helyeslés fogadott, hogy a gazda nem élvezi a 24—25 pengős búzaárat ma, mert hiszen neki még akkor kellett eladnia a búzáját, amikor — az illető képviselőtársunk szerint — 11 pengőn állott a búza. Miért kellett annak a gazdának 11 pengőért eladnia a búzáját, miért nem tudta kivárni a jobb értékesítési lehetőséget, eltekintve most magától a rossz értékesítési szervezettől 1 ? Elsősorban azért, mert nincs hitele, nem tud hitelhez jutni és kénytelen termését rögtön a cséplés után, sőt sokszor, nagyon sokszor, jóval azelőtt is uzsoraáron értékesíteni, hogy pillanatnyilag levegőhöz jusson, kénytelen elkótya-vetyélní. (Meizler Károly: A cséplésnél a végrehajtó tartja a zsákot!) De ugyanígy van a kisiparosságnál is. A kisiparos sem tud vidéken termelési hitelhez jutni, képtelen eleget tenni annak a feladatának, amellyel beleilleszkedhetnék a nemzeti termelés rendjébe, amit vele kapcsolatban anynyiszor megdicsérnek. Sajnos, a valóság az, hogy nem tud termelni, mert egyszerűen nem áll rendelkezésére megfelelő hitelezési lehetőség. Ennek sok oka van. Ezekből most csak az egyiket emelem ki, amikor ezzel a témával foglalkozom. Ez az egyik, igen fontos ok az, hogy a vidékről valósággal tervszerűen kiszivattyúzzák a pénzt, a fővárosba viszik, ott tárolják olyan feladatokra és célokra használják fel, amelyek a népi hitelpolitikával — hogy szép szót használjak — diametriálisan ellenkeznek. (Brogli József: Igaz!) Ha a vidéki hiteléletet nézzük, mit látunk? Látjuk azt, hogy a nagybankok vidéki fiókjai és affiliációi mást sem tesznek, mint elfogadják a takarékbetéteket, ezeket gyűjtik, halmozzák és felhozzák Budapestre. Ugyanez történik a biztosítók díjbevételeivel is, ezek is Budapesten tárolódnak, budapesti bérházakban, stb., invesztálódnak. De ugyanezt látjuk az Oti. és a Mabi. esetében is. Ha a kormány egyelőre nem is tudja a magánbankokat és a magánbiztosítókat nemzeti és szociális feladataikra rákényszeríteni, mindenesetre az Oti. és a Mabi. esetében kell, hogy ingerenciája legyen és a helyes hitelpolitika egyik eszközeként meg kellene ragadnia minden lehetőséget, hogy .megváltoztassa az Oti.és Mabi.-pénzetknek jelenlegi elhelyezési módját. Régebben az volt a szokás, hogy ezeket az Oti.- és Mabi.-pénzeket lehetőleg ott helyezték el, ahonnan felszívódtak, most pedig, talán 5—6 év óta, megváltoztak ezek az intézkedések és jelenleg az a helyzet, hogy a 450 Pénzintézeti Központ-tag közül mindössze 15 fővárosi intézet részesült abban a támogatásban, hogy mintegy 70 milliónyi takarékbetétet kezelhet az Oti. és a Mabi. jóvoltából. (Zaj a baloldalon — Kertész Miklós: Miért neon ad a Pénzintézeti Központ a vidéknek? Csak a Mabi.-tó! 4 (millió pengő van a pénzintézeteknél.) Az Oti.-tól és a Maibi.-tól együtt 12 millió pengő. Mindjárt rátérek erre is. Emellett ezeknek a betéteknek a kamato zása is rosszabb a fővárosi intézetekben, tehát az Oti. és a Mabi. veszít azáltal, hogy nem vidéki pénzintézetekben helyezték el ezeket a pénzeket. Az Oti. és a Mabi. kénytelen 4%-OH kamatozást elérni, mert különben nem tud ki fizetési és egyéb kötelezettségeinek eleget tenni, mégis ezek a fővárosi intézetek kevesebbet fizetnek, mert talán 3 intézet kivételéIvéiprisieiKiliiáiZii Nia'plió. XX, 33 h> ülése 1938 június 22-én, szerdán. 49 vei — az egyik a Nemzeti Hitelintézet, a másik a Törekvés, a harmadik a Kisipari Hitelintézet — amelyek 4*5%-ot fizetnek, a többi nagy intézet 3'5, (Kertész Miklós: 3*7%-ot!) illetőleg 3'7%-ot fizet. Ezzel szemben, ha az a kis vidéki intézet visszleszámitolási hitelre kényszerül, akkor 4'8%-ot kell fizetnie. Szívesebben megfizetné tehát azt a 4'5, vagy 4'7%-ot, még mindig olcsóbb volna ez neki és amellett egy helyesebb és egészségesebb pénzcirkuláció, hitelcirkuláció is keletkezhetnék. Mindamellett ezeket a vidéki kis pénzintézeteiket, amelyek igazán nem tekinthetők kapitalista alakulatoknak, a gazdaadósságok rendezése is inkább fejbevágta, mint a budapesti nagy intézeteket, amelyek még a konjunktúra összes előnyeit is élvezték. A budapesti nagy intézetek ezeket a hatalmas összegeket nem hitelpolitikai célokra fordítják, hanem öncélú finanszírozásokra, amilyen saját iparvállalataik alimentálása, kommerciális üzleteik finanszírozása, — hatalmas export—import, stb. üzleteket bonyolítanak le általa — úgyhogy azt látjuk, hogy itt tulajdonképpen mesterségesen tenyésztődik ki egy olyan állapot, amely Budapestet, amelyet különben is az ország vízfejének szokás nevezni, a hitelnek, a pénznek, az iparnak, a kereskedelemnek túldimenzionált centrumává fejleszti a vidék rovására, ugyanakkor azonban politikailag, közjogilag, gazdaságilag, társadalmilag és minden egyéb szempontból mindig a vidékre hivatkozunk és ha valami baj van, ha valami támaszték, fix bázis kell, akkor mindig előrántjuk a vidéket. (Rakovszky Tibor: A jó vidék!) De ha arról van szó, hogy a budapesti nagybankok üzleteit olcsó pénzzel finanszírozzuk, akkor ismét a budapesti nagybankok kapják a pénzt és a vidék sehol sincs. (Meizler Károly: Bizalmat szállítani, arra jó!) Szerintem tehát a teendő az, hogy arányosítani kell ezeket a betéteket a vidék és a főváros között, meg kell a vidéki hitelintézeteknek is adni a lehetőséget arra, hogy ezekkel a betétekkel, ezekkel az olcsó pénzekkel operáljanak. Ez ellen legtöbbször azt a kifogást szokták felhozni, — valószínűleg az írásbeli válaszban is ez lesz az elsőszámú kifogás (Derültség.) — hogy ezek a vidéki pénzintézetek nem elég mobilak, a mobilitás szempontjából esetleg aggályok lehetnek és ha hirtelen vissza kell szívni ezeket a pénzeket^ akkor az a kis vidéki intézet nem fog tudni teljesíteni. Erre azt válaszolom, hogy először is ezeknek a betéteknek az Összege nem fluktuál olyan mértékben, hogy itt nagyobb 'betétfelmondásokról lehetne szó, de amellett ott a Pénzintézeti Központ, hiszen a Pénzintézeti Központnak éppen az a rendeltetése, hogy ebben a tekintetben intézkedjék. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ahelyett, hogy a Pénzintézeti Központ ezeket a pénzeket garantálná az Oti.-val és Mabi.-val szemben, — amit annál is inktábib megtehet, mert tudjuk, hogy a Pénzintézeti Központ ezeknek a kis hitelintézeteknek üzletvitelébe bármikor betekinthet, azokat ellenőrzi és így megóvhatja a köz érdekeit — mondom ahelyett, hogy ezt tenné a Pénzintézeti Központ, az Oti. és Mabi. betétkomplexusból 12 milliót kezel maga a Pénzintézeti Központ s (Kertész Miklós: Így van!) akkor azután azt mondja nagylelkűen, hogy ő nyújt visszleszámitolási hitelt a vidéki pénzintézeteknek. De ne ebből a 12 millióból nyújtson visszleszámitolási hitelt, ne ezt a 12 milliót drágítsa meg a közbeékelődésével, hanem ere8
