Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-334

34 Az országgyűlés képviselőházának szeszgyárak a múltban nagyobb mennyiségben főztek szeszt cukorrépából, mint melaszból. Ez is csak olyan féligazság, amely a megtévesztésre rendkívül alkalmas, de a komoly és tárgyilagos kritikát semmi körülmények között sem állja meg. A helyzet ugyanis az, hogy az 1936/37. termelési évben 7666 vágón cukorrépából és csak 2249 vágón melaszból főztek szeszt, de 1935/36-ban csak 2018 vágón cukorrépából és 2496 vágón melaszból főztek szeszt; és ha visz szamegyünk néhány évvel korábbra, például az 1930/31. és az 1931/32. évekre, akkor azt látjuk, hogy 1930/31-ben 497 vágón cukorrépát s ezzel szemben 4070 vágón melaszt használtak fel szeszfőzésre, 1931/32-ben pedig 321 vágón szeszgyártásra felhasznált cukorrépával szemben 3170 vágón ilyen célra felhasznált melasz áll. Azt hiszem, ennél eklatánsabb bizonyítékokra valóban nincs szükség annak igazolására, hogy az ipari szeszgyártás nem volt hajlandó áldozatot hozni a magyar mezőgazdaságért és a közért: egyedüli célja a minél nagyobb haszon biztosítása volt és nem volt hajlandó semmi közösséget vállalni a magyar földdel és az azon dolgozó tömegekkel, amint ezt ezek a teljesen hiteles adatok bizonyítják. T. Ház! Nemcsak a szó betűszerinti értelmében vett mezőgazdasággal, tehát a szántófölddel van a legszorosabb összefüggésben a szeszgyártás, hanem a szőlő- és gyümölcstermeléssel is, mert ezeknek rendkívül fontos, majdnem elengedhetetlenül fontos mellékága. Nagy termés esetén a szeszgyártásnak a mezőgazdasági, respektive a szőlő- és gyümölcstermelési szeszfőzdékkel való legszorosabb össze; kapcsolásával lehet csak szerintem elkerülni azt, hogy a borárak ne zuhanjanak katasztrofálisan, mint a múltban és bá.r kétségtelen, hogy egyedül ezen az úton a magyar bor problémáját megoldani nem lehet, mindenesetre ez a korolláriuma ennek a kérdésnek és hozzátartozik a borkérdés megoldásához ez is. E tekintetben tiszteletteljes kéréssel akarok fordulni a pénzügyminiszter úrhoz: legyen szíves megfontolás tárgyává tenni az úgynevezett kisüstön főtt szesz, a pálinkafőzdékben előállított szesz adójának további mérséklését. Nem hiszem, hogy ez a mérséklés számottevően befolyásolhatná a kincstár bevételét, viszont vegyük tekintetbe azt, hogy ez a kérdés igen nagy tömeget érint közelről s annak az egyes kisembernek ez talán nem is túlnagy, de az ő részére számottevő adómérséklés rendkívül jól esnék. T. Képviselőház! Készséggel elismerem azt, hogy elméletileg talán lehetett volna másképpen is megoldani ezt a kérdést, mint az egyedárusítási rendszerinek, a monopóliumnak bevezetésével, de ugyanakkor le kell szögezni azt is, hogy ennek a megoldási rendszernek, ennek a monopóliumrendszernek egy nem lekicsinylendő eredménye van, mégpedig az, hogy szorosabban, biztosabban tette be az ajtót, amelyen keresztül ez az áldatlan múlt visszatérhetne a magyar közgazdasági életbe. E tekintetben, bár a javaslatot teljes egészében jónak tartom, — és így tartom jónak — továbbmenteim volna: a 10.000 hektoliterein alul termelő szeszgyárakat is imperative kisajátítottam volna. De ha ez már nem történt meg, nagyon kérem a miniszter urat, hogy a javaslatban e tekintetben rendelkezésére álló joggal éljen és a határidő lejárta előtt nyúljon ott is ehhez a kisajátítási joghoz. Nem lehet hivatkozni arra, hogy például egyes ilyen kisebb ipari szeszgyárak össze vannak építve más 33h. ülése 1938 június 22-én, szerdán, gyárakkal, pl. ecetgyárral, vagy élesztőgyárral. Ez lehetséges. De akinek élesztőgyára van és szeszre van szüksége hozzá, ha kisajátítják a szesztermelési lehetőséget s nem fog ott kontingenst kapni, senki sem fogja megakad« lyozni az illető élesztőgyárost, hogy a szeszt megvegye. Ebből a megvett szeszből éppen úgy fog élesztőt gyárthatni, mint az ő kis gyárában előállított szeszből. Mind a bizottsági tárgyalás során, mind itt, a plénumban elhangzott felszólalásokon végighúzódott az, hogy egyesek valóban dicséretes módon fejtették ki aggodalmaikat a kisemberek sorsát illetően. Tisztelettel bátor vagyok ehhez megjegyezni azt, hogy ha csak azok védenék ezeket a kisembereket, akik most egyszerre annyira aggódnak értük, akkor valóban reménytelen volna ezeknek a kisembereknek helyzete. Bízom abban és meggyőződésem az, hogy a kormányban sokkal nagyobb a szociális érzék, sokkal nagyobb az e kisemberek érdekében való áldozatkészség, mint azokban, akik most a kisemberek védelmének jeligéje alatt egy pár ipari szeszgyáros érdekében hordozzák körül a véres kardot az országban. (Andaházi-Kasnya Béla: Úgy van! Ez történik! Lehet szépíteni, de a valóság ez!) T. Ház! A leghevesebb támadás érte ezt a javaslatot a bizottsági tárgyalás során — ha jól emlékszem — a 23. § miatt, amely a kisajátítást tárgyalja. Az én véleményem szerint — és azt hiszem, ez a Ház túlnyomó többségének véleménye — a kisajátításnak ez a módja igenis helyes és határozott, megingathatatlan erkölcsi alappal rendelkezik azért, mert alapul vette a kisajátítást szenvedőknek saját értékelését. Semmi igazságtalanság nem történik, annál kevésbbé, mert hiszen ezek az ipari szeszgyárak invesztíciójukat már régesrégen leírták és ezenfelül hatalmas vagyonokra tettek szert éppen a nekik juttatott nemzeti ajándékok révén. Legyen ez a javaslat és ennekA szelleme irány jelző, útmutató a magyar ípolitikában, vegye sorra a kormány mindazokat az inaráeakat és vállalkozásokat, amelyek a köz érdekével ellentétes működést fejtenek ki, és amilyen bátor kézzel vágta le ez a javaslat 1 gazdasági életünk hidrájának egyik fejét> ugyanolyan bátorsággal nyúljon a kormány a többi kérdéshez, amely hasonló megoldásra vár, és haladjon tovább ezen az úton, amelyen még rendkívül sok a tennivaló. Oldja meg a kormány ezeknek az elveknek, ennek a szellemnek szem előtt tartásával a széntermelés megoldatlan problémáját, a cukorgyártás kérdését, a villamos energiaüzemek kérdését és a biztosítás kérdését. Oldja meg ugyanilyen elvek alapján, mint aminőket ebben a törvényjavaslatban fektetett le. Kérem, hogy ezen az úton menjen tovább a kormány, tekintet nélkül arra, hogy egyesek ezért támadni fogják, — s nem önzetlenül fogják támadni — mert állítom, hogy az ilyen javaslatok, az ilyen törvények a legszilárdabb pillérei egy egészségesebb és boldogabb magyar jövendőnek. A költségvetés multévi vitája során elmondott beszédemben, amikor ezzel a problémával foglalkoztam, megjegyeztem, hogy erőpróbája lesz ez a javaslat annak, hogy ebben az országban az államhatalom, a kormány-e az erosebb, vagy pedig néhány iiptari szeszgyáros. Tekintve, hogy e javaslatban erre minden tekintetben és félreértést kizáró módon kielégítő választ látok és tekintve, hogy ezt a javasla-