Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-334
Az országgyűlés képviselőházának 33 3'5%-os alapon folyósítja a fizetéseket. Az egyik intézkedés ceija, hogy az állam jutányosáoban jusson valamely vagyontárgynoz, a masike az, hogy meg ennél is kevesebb árat fizessen érte. Az. értékelésnél a kedvezőtlenebb kulcsot alkalmazza a szeszgyáraikra nézve, a fizetésnél a magának kedvezőbbet. Az állam tehát bizonyos töDblethasznot biztosít magának és tö'bbletkart az iparnak. Az igen t. pénzügyminiszter úr a bizottságban mind a két intézkedést megvédte. _ Igen plauzibilis okokkal megvédte azt az intézkedést, amely szerint 5%-os alapon kell a szeszipari vagyontárgyak értékét megállapítani és megvédte azt is, nogy 3'5%-os alapion akarja ezeknek a fizetéseknek egy részét 25 éven belül teljesíteni. Teljesen plauzibilis úgy az egyik, mint a másik magyarázat, lehet az. egyiket is, a másikat is védeni, de nézetem szerint nem lehet egyszerre mind a kettőt megvédeni. Valamit megvásárolni magasabb kulcs alapján és fizetni kisebb kulcs alapján, ez az én jogérzékemmel sehogy sem fér össze és azt hiszem, hogy ilyenfele számítások nem is méltóik az államhoz. Igen t. Ház! Nem akarom a t. Ház figyelmét továbbra igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Én megállanók a _ javaslattal szemben kifejtett kritikámban mindig azon a helyen, ahol az lenne az érzésem, hogy a magyar mezőgazdaságnak vagy akár csak a mezőgazdaság speciális részének is, amelyet a mezőgazdasági szeszgyárak képviselnek, fontos érdekeit sérteném, de azt hiszem, — és ezt igyekeztem tőlem telhetőleg kifejteni — hogy a magyar mezőgazdaság szempontjából is ez a javaslat messze túllő 1 azon, amit szükségesnek kell tartani a mezőgazdasági szeszgyárak megerősítése érdekében, emellett pedig olyan intézkedéseket is foglal magáiban, amelyek esetleg a jövőben aggályosnak bizonyulhatnak. Azt hiszem, még ha a kormány erre az, útra rá is Lépett, célszerűbb lett volna ezt a kérdést lépés ről-lépésre és fokozatosan megoldani (Mocsáry Dániel: Nem jó az soha!) és a tapasztalatok alapján, amelyeket az évek során gyűjtöttünk, tovább és tovább kifejleszteni a kormány által javasolt rendszert. Ismétlem, azt a célt, amelyet a mezőgazdasági szeszfőzdék megerősítése formájában^ ez a javaslat. maga elé tűz, a magam részéről is racionálisnak és üdvösnek tartom, csak kötve hiszem, hogy ezeknek az ^ előnyöknek elérésére szükségeseik volnának azok az intézkedések, amelyek ebben a javaslatban 'bennfoglaltatnak és hogy ezek az előnyök felérnek-e azzal a közgazdasági hátránnyal, amelyet a javaslat intézkedéseivel okozni fog. Mindezeknél fogva a javaslatot nem fogadhatom el. Elnök: Máriássy Mihály képviselő urat illeti a szó. Máriássy Mihály: T. Képviselőház! Gratz Gusztáv ő excellenciája, előttem felszólalt t. képviselőtársam (Rajniss Ferenc: Szép külügyi beszédet tartott!) tulaj donképen három pontba foglalta össze mondanivalóját. Ezekből vezette le azokat az indokokat, amelyekből azt a konzekvenciát vonta le, hogy a javaslatot nem fogadja el. Ö a monopólium ellen, a kisajátítási áraknak a törvényjavaslatban megállapított feltételei ellen emelt kifogást, de felszólalásának főtendenciája, tulajdonképeni lényege az volt, hogy általában véve az ipari szeszgyáraknak fenntartása mellett tört lándzsát. Igen t. képviselőtársam hivatkozott arra, hogy ezeknek az ipari szeszgyáraknak fennU. ülése 1938 június 22-én, szerdán. 25 tartását három szempont teszi szükségessé. Elsősorban a kisbirtokosok érdekét hozta fei, mint olyant, amely a szesznek gyáripari úton való előállítását közgazdasági szempontból indokolttá teszi. Bocsánatot kérek, ezzel a megállapítással nem tudok egészen egyet érteni. Ha megvizsgálom azt, hogy az ipari gyárak termelésük legnagyobb részét mii von anyagból állították elő, akkor az ellenkező konklúzióra kell jutnom. Az indokoláshoz, csatolt kimutatás szerint az utolsó öt esztendő átlagát véve figyelembe a következő megállapítást teszem. öt évi átlagban évenkint feldolgoztak az ipari szeszfőzdékben 2864 vágón cukorrépát és 2610 vágón melaszt. Érdekes, ha ennél a statisztikai kimutatásnál figyelembe vesszük azt, hogy míg 1932-től 1936-ig a cukorrépa feldolgozása csak 1200—1700—2000 vagont tett ki évenként és csak 1936/37-ben ugrott fel egyszerre 7600 vagonra, addig ugyanazokban az években a feldolgozott melasz mennyisége állandóan 2500—2900—2700—2500 vágón körül mozgott. . Ez nem jelenti azt, hogy az ipari szeszgyárak szesz előállításához paritásos alapon használtak répát és melaszt, mert hiszen egy hektoliter szesz előállításához répából 10 métermázsa kell, viszont ugyanakkor egy hektolite r szesz előállításához melaszból csak 3'3 métermázsa kell, vagyis az előbbi mennyiségnek í la része. En összeállítottam ennek a statisztikáját is. E statisztika szerint az ipari szeszgyárak az említett öt évben átlag feldolgoztak 286.400 métermázsa répát évente és feldolgoztak 261.020 métermázsa melaszt évente. Ebből a répamennyisógből előállítottak 28.640 hektoliter szeszt, a melaszból pedig 79.090 hektoliter szeszt. íme itt a differencia a répából és a melaszból való szeszfőzés között. Ez a statisztika azt mutatja, hogy össztermelésüknek 26'5%-át állították elő répából és 73'5%-át gyártották melaszból. (Rajniss Ferenc: Ez a kisgazdavédelem!) A répából előállított szesznél álljunk meg egy szóra. Ismerjük azokat a kapcsolatokat, melyekben a szeszfőzdék a cukorgyárakkal állanak. Tudjuk azt, hogy a répának az ipari szeszgyárakban való feldolgozása tulajdonképpen jelentékeny részében nem is magára a cukorrépára, hanem csak a répának hulladékára és a répafejekre vonatkozik. (Rajniss Ferenc: Itt van az eb elásva!) Az ipari szeszgyárak ezeket a rópahulladékokat és répafejeket a cukorgyáraktól veszik át, még pedig sokkal alacsonyabb áron, mint amilyen a cukorrépa beváltási ára. Ha a felhasznált nyersanyag értéke szempontjából összegszerüleg végzek összehasonlítást, akkor ebből megállapítom, hogy a 28.640 hektoliter szesz előállításához felhasznált répa átvételi árát 2 pengőjével számítva — pedig itt nem tisztán répáról, hanem répahulladékról és répafejekről is van szó, melynek ára mérsékeltebb (Fellner Pál: Egy kiló sincs!) — 572.800 pengő volt az az összeg, amelyet az ipari szeszgyárak évente répáért átlagban fizettek, viszont ha a 261.020 métermázsa melasz árát 3 pengőjével számítom, — pedig az ipari szeszgyárak ezt a melaszt a cukorgyáraktól önköltségi áron kapták — akkor megállapítom, hogy az ipari szeszgyárak 783.060 pengőt fizettek ki évente ezért a nyersanyagért. Ilyenformán én a kisgazdatársadalom szempontjából nem látok sérelmet abban, ha
