Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-345

Az országgyűlés képviselőházának 345. ülése 1938 november 23-án, szerdán. 287 volna fel, mintha azok nem a megértést, nem az egységet keresnék és hirdetnék, hanem ellenkezőleg, annak megbontására törekszenek (Vitéz Csicsery-Rónay István: Itt megvan az egység!) A pártok élete múlandó (Rassay Károly: Ügy van!), a nemzet élete örök. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) A nemzet örök élete az, ami a mi lelkiismeretünkön is nyugszik, mert annak a generációnak, amely ma itt él, felelőssége van a magyar nemzeti jövendő kialakítása körül. (Ügy van! a jobboldalon.) És mi — nevezhetnek (bennünket bár öreg csaklyásoknak és bárminek, mert ma ezt, a jelzőt olyan könnyen osztogatják, sőt talán nevezhetnek még zsidóhérenceknek is, (Mozgás) mert ez a_jelző is ma sokaknak könnyen kijár — mégis teljesítjük a magunk kötelességét és tekintet nélkül a;z önmagunkra következő bármilyen kellemetlen egyéni konzekvenciákra is, járjuk továbbra is azt az utat, amelyen a magyar közélet — pártkeretekre való szakadás nélkül — a pártkeretek lebontásával, egységes közvéleményt alkotva, szolgálja együtt a magyar nemzeti jövendőt. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon és a középen.) Elnök: Eckhardt Tibor képviselő urat illeti a szó! (Halljuk! Halljuk!) Eckhardt Tibor: T. Ház! Azt hiszem, pártkülönbség nélkül lehetetlen volt Sztranyavszky Sándor t. képviselőtársunk beszédét bizonyos megrendülés nélkül végighallgatni. (Mozgás a jobboldalon.) T. képviselőtársaim, nem lehetett könnyű az az elhatározás, amikor az a férfiú és azok a férfiak, akik 18 esztendőn keresztül egy politikai otthont teremtettek maguknak, ezzel a párttal, azzal az otthonnal szakítva, abból kilépnek és végeredményben abba a nagy bizonytalanságba lépnek bele, amely a politikai életben mutatkozik. (Mozgás a jobboldalon.) Naivon súlyos és komoly okoknak^ kellett felmerülni ök ahhoz, hogy ezeknek a férfiaknak ilyen messzemenő elhatározást kelljen levonniok a helyeztből s én kénytelen vagyok a magam részéről is megállapítani, hogy teljes mértékiben osztozom azokban az aggályokban, amelyeket Sztranyavszky Sándor igen t. barátom kifejtett. (Éljenzés és taps a balközépen.) T. Ház! Nem a kormánnyal szemben vagyok bizalmatlan; a kormánynak számos kitűnő tagja innen az ellenzéki padokról is hosszabb-rövidebb idő óta mindenkor megkapta tőlem és pártomtól azt az önzetlen, feltételnélküli támogatást, amelyet munkájával kiérdemelt. Én azonban, igen t. Ház, (Zaj jobbfelöl. — Halljuk! Halljuk!! balfelől) kénytelen vagyok bizalmatlan, lenni az egy éhként nagyrabecsült miniszterelnök úr politikai vezetésével szemben, (Helyeslés balfelöl) annak ellenére, hogy amikor itt a Házban bemutatkozott, valóságos örömmel, megnyugvással és hazafias lelkesedéssel láttam és hallottam én is és számosan innen az ellenzékről (Tildy Zoltán: Mindnyájan!) azokat az okos, jól meggondolt reformpontokat, amelyek már régen itt éltek nemcsak a mi lelkünkben, hanem amely reformpolitikának mi hosszú éveken keresztül talán egyedüli harcosai voltunk és hat éven keresztül éppen a miniszterelnök úr mint pénzügy- és közgazdasági miniszter és mint a Nemzeti Bank elnöke volt az, akivel szemben és akinek erélyes ellenállása következtében mi e reformpolitikának számos, de számos pontját eredménytelenül követeltük és hirdettük. (Úgy van! Űgy van! a balközépen.) Igen t. Ház! Én a miniszterelnök úr megtérését nagy örömmel fogadtam. Boldog voltam, hogy ez a rendkívüli tehetséggel megáldott szakember végre vállalkozik arra, hogy átépítse a magyar életet, hogy a régi liberális világból átvigye az új népi alapokra, amit már régen meg kellett volna valósítani ebben az országban; (Helyeslés jobbfelöl.) ennek belátásához azonban maga a miniszterelnök úr csak a legutóbbi időkben jutott el. (Úgy van! XJgy van! a balközéven. — Ellenmondások jobbfelől. — Zaj .— Elnök csenget.) Igen t. Ház! Mi lemondottunk a bírálat jogáról és ezzel egy ellenzéki párt részéről hozható legnagyobb áldozatot hoztuk, (vitéz Leel-Össy Árpád: Ez igaz!) mert nem kritizálni még nagyobb áldozat egy ellenzéki párt részéről, mintha az ember nyíltan támogat vagy élesen kritizál, mert a némaság és a csend megölő je minden ellenzéki mozgalomnak és politikának. Mégis vállaltuk ezt közérdekből, mert bíztunk abban, hogy a mimszlerejjiök úr meg fogja találni a nagy nemzeti összefogáshoz vezető utat, bíztunk benne, hogy össze fogja gyűjteni azt a becsületes népi erőt, amely e politika megvalósításának egyedüli garanciája és egyedüli maradandó biztosítéka lehet. Nem is volt képviselőház, nem is volt parlaient a mir.:s-zterelnök úr kormányzásának túlnyomó idejében és mégis, ebben az időszakban, amikor az egyik szerencsés esemény valósággal kergette, a másikat, (Zaj jobbfelől. — Halljuk! Halljuk! balfelől.) úgy, hogy valósaggal a szerencse fiának lehetne nevezni a miniszterelnök urat, (Ügy van! Ügy van! a jobbközépen.) mert olyan hallatlan ere dm éuyeket adott az Üristen ennek a nemzetnek éppen az ő kormányzása idején, amelyekből más kormányzat hosszú évtizedekre megrí lapozta volna a nyugodt kormányzást, mit láttunk ebben a szerencsétlen országban, t. Ház? (Mozgás a jobboldalon.) Én igazán csak a terveket mondom el, amelyeket lehetetlen ketségbevoimi. Azt láttuk, hogy először in meghasonlás következett be a kormányon b-lui a miniszterelnök úr és kormányának politikailag; igen súlyos tagjai között. (Zaj jobbfelől. — Mocsary Dániel: Máskor is előfordult!) Azután azt láttuk, t. Ház, hogy magában a kormánypártban súlyos és komoly kifogások és aggályok merültek fel és bizalmatlanság kapói t lábra. (Bárczay János: Már a születésekor bünne volt!) Nagyon szívesen meg fogom hallgatni Barczay t. képviselőtársaim érveit, méltóztassanak azonban megengedni, hogv az MŐ rövidsége miatt ne feleljek ezekre a közbedobott mondatokra, mert nem akarok a gondolatmenetből kizökkenni. (Rassay Károly: Milyen ellenzéki lesz, ha már most ilyen nyugtalan? — Élénk derültség^ a balközépen és a baloldalon. — Bárczay János: Nagyon jó! — Rassay Károly: Tessék tanulni tőlünk! — Helyeslés és taps a balközépen és a baloldalon. — Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) T. Ház! Azt kellett látnunk teljesen indokolatlanul, hogy a (miniszterelnök úr igen nehéz' külpolitikai akciók közben, anélkül, hogy az ellenzék egyetlen bíráló szót mondott volna, maga vetett bele folyton újabb és újabb kontroverz kérdéseket a közvéleménybe. Lehet, hogy neun azzal a szándékkal, nem azzal a célzattal, aimit végeredményben elért. De hogyan bízzunk olyan politikai vezetésben, amely a legfontosabb külpolitikai akciók közepette a saját kerekének küllői közé 'botokat dugdos és nehezíti sa-