Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-344
Az országgyűlés képviselőházának 344. ülése 1938. évi november hó 12-én, szombaton délután, Kornis Gyula elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — A Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása, majd szünet után a felsőház üzenetének átvétele a törvényjavaslat letárgyalásáról és elfogadásáról. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. Hozzászóltak: TüdyZoltánés vitéz Imrédy Béla miniszterelnök. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: vitéz Imrédy Béla, Bornemisza Géza, Kánya Kálmán, Kunder Antal, Mikecz Ödön, Reményi-Schneller Lajos. (Az ülés kezdődik délután à óra 9 perekor.) (Aas elnöki széket Kornis Gyula foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Huszár Mihály, ;a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére vitéz Kenderes János, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Vásárhelyi Sándor jegyző urakat kérem fel. Napirend szerint következik a Magyar Szent Koronához^ visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslatot felolvasni. Vásárhelyi Sándor jegyző (felolvassa a törvényjavaslat szövegét). Elnök: Vitának helye ninos. következik a határozathozatal. Kérdem, méltózjtatnak-e a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadni H (Igen!) A Ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadja is ajzt tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz teszi át. Az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A t Ház ülését újból megnyitom. Bemutatom a felsőház elnökének átiratát, amelyben közli, hogy a felsőház álmagyar Szent Koronához^ visszacsatolj felvidéki területeknek az országgal egyesítéséről szóló törvényjavaslatot a képviselőház szövegezésében változatlanul elfogadta. A Ház a bejelentést tudoanástul veszi. Az ilyen módon létrejött^ törvényt további alkotmányos eljárás céljából a miniszterelnök úrnak fogom megküldeni. Most pedig javaslatot teszek arra vonatkozólag, hogy a Ház üléseit bizonytalan időre Képviselőházi Napló. XX. napolja el. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem! — Egy hang a baloldalon: Miért nem dolgozunk? — Tildy Zoltán szót kér.) Tildy Zoltán képviselő úr kíván szólni. Tildy Zoltán: T. Képviselőház! Ezen a valóban ünnepi napon, amikor az egész törvényhúzás, mind a képviselőház, mind a felsőház példát mutatott arról a mély, belső lelki egyetértésről, amely nagy nemzeti kérdésekben mindnyájunk szívét áthatja s amikor mind a két Ház a történelmi felelősség teljes átérzéséről is példát adott, nem akarok egyetlen kontroverz szót szólni és nem is helyezkedem szembe az elnök úr napirendi indítványával, hanem azt a magam részéről elfogadom. Mindössze egyetlen kérést vagyok bátor a miniszl&relnök úrhoz intézni és azt hiszem, hogy ennek a kérésnek lényege tekintetében az egész Ház pártkülönbség nélkül egyetért. Tisztelettel azt kérem, hogy a Ház tartson ülést a következő hét valamelyik napján abból a célból, hogy cmódot adjunk azoknak a férfiaknak a törvényhozás házába való behívására, akik húsz kemény esztendőn keresztül igazán hősiesen és magyar becsülettel állták a harcot odafent a Felvidéken. (Zajos helyeslés.) T. Képviselőház! Erre szükség van mielőbb, a Felvidék szempontjából is, hogy a fizikai és lelki visszacsatolás tényét ezzel befejezhessük, hogy a Felvidék derék magyar népe formailag is megkapja a maga képviseletét itt a törvényhozás házában (Helyeslés.) és hogy azok a férfiak, akiket mi mindnyájan szívünk és lelkünk meleg szeretet/ével és megbecsülésével várunk ide közénk, minél előbb teljes törvényhozói joggal legyenek itt a magyar politikai közéletben. De nemcsak a Felvidéknek, nekünk is, az egész magyar törvényhozásnak, az egész magyar közéletnek szüksége van arra, hogy közöttünk legyenek, ismétlem, formailag is, teljes törvényhozói joggal azok, akiket mi a Felvidékről visszavárunk. Nekünk szüksé42 I