Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-343
272 Az országgyűlés képviselőházának 343, szönhető, amelyek ott ezeken az elszakított területeken... (Rajniss Ferenc: Ki mondotta ennek ellenkezőjét? — Zaj a bal- és szélsőbalplda„on. — Peyer Károly: Micsoda neveletlenség! — Bródy Ernő: Zavarja a szónokot! — Halljuk! Halljuk a baloldalon.) ...azoknak az eszméknek köszönhető, (Zaj a középen. — Dulin Jenő (Rajniss Ferenc felé): Azt kívánja, hogy mindenki azt mondja, ami önnek tetszik? — Horváth Zoltán: A holes beszédet nem szereti hallgatni! — Zaj! — Elnök csenget) . . . annak az eszmének köszönhető, amely minden erőszak és elnyomás dacára tovább élt és amelyet az ott élő elszakított magyarság nem vetett le magáról mint kopottas és divatját múlt habitust és nem válogatott a divatos ideákban, hogy azokkal ruházza fel a lelkét. (Drobni Lajos: A magyar érzés nem habitus!) Nem alkotott más ideálokat magának ez az ottmaradt magyarság a jogokról s a kötelességekről, a társadalmi berendezkedésről. Mi a kassai Dóm-téren, a komáromi Klapkatéren Jókainak, Petőfinek, Kossuthnak, Eákóezinak lelkét találtuk meg (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) azokkal az ideálokkal és gondolatokkal, a szabadságnak azzal az imádatával, amely a 20 éves szenvedésük alatt csak erősebbé, csak szilárdabbá vált. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon.) Ne próbáljunk tehát feleslegesen lelki ellentéteket konstruálni 20 évi távollét alapján, az ottani magyarság és az itteni magyarság között. (Ügy van! Ügy/ van! a bal- és a jobboldalon.) Az ő szenvedéseik és az ő felszabadulásuk, a mi megalázásunk és a mi felemelkedésünk együttesen példázza és adja meg a magyar sorsot és a magyar történelmet. (Ügy van! balfelől.) Együtt buktunk el és amikor a felemelkedés pillanataiban egymás szemébe nézünk, akkor úgy érzem, hogy nincs mit egymásnak a szemére vetnünk. Mi tudjuk azt, hogy ők a nemzeti érzéseiket megőrizték. Ez az ő történelmi érdemük. Mi pedig felépítettük azt a^ nemzetet, amelyben hajlékot talál ez a visszatért nemzeti érzés. Honnan emeltük fel, t. Ház? Beszéljünk erről, amikor az ünnepi pillanatban úgy állítják a tükör elé ezt a nemzetet, mint a szociális mocsárt. Ez volna az ünneplésnek a megfelelő módja, mint ahogyan vidéki gyűléseken elhangzik? (Egy hang a baloldalon: Hol volt az a gyűlés? — Br. Berg Miksa: Szegeden volt! — Zaj.) Vagy talán az az ünneplés klasszikus formája, amely^ az előttem felszólalt t. képviselőtársam beszédéből kicsendült, aki beállítja ezt a nemzetet szemben a 20 évi cseh uralom alatt lévő területekkel és az ottani viszonyokkal mint az elmaradottság példaképét? (Nagy zaj. — Meizler KáiN ly: Ön nagyon meg van elégedve az itteni viszonyokkal, Eassay képviselő úr?! — Nagy zaj a jobboldalon. — Egy hang jobb felöl: Szegy el je magát! — Zaj a baloldalon és a balközépen.) Elnök: Meizler Károly, Matolcsy Mátyás és Némethy Vilmos képviselő urakat figyelmeztetem .maradjanak csendben! (Folytonos zaj a baloldalon és a balközépen.) A három képviselő urat, akit csendre szólítottam, rendre utasítom! (Horváth Ferenc: Ügyesen állítja be! — Rakovszky Tibor: Ö maga sem hiszi, amit mond!) Rassay Károly: T. Ház! Én még emlékszem arra a napra, amikor 17 évvel ezelőtt, 1921 november 13-án — talán ugyanebben az órában — itt voltunk ebben az ülésteremben és ratifikálnunk kellett, el kellett fogadnunk ülése 1938 november 12-én, szombatim. a trianoni békeszerződést. Képviselőtársaink nagy része kivonult, mert a lelki dilemmát, a törvényjavaslat elfogadását nem tudta másképpen megoldani és míg mi itt felállottunk megszavazni a javaslatot, onnan a függöny mögül a Himnusz hangjai szűrődtek be. [Ügy van! balfelől.) Mindegyikünk igyekezett legjobb lelkiismerete szerint teljesíteni a kötelességét. Teleki Pál (Éljenzés.) jelenlegi közoktatásügyi miniszter úr, mint miniszterelnök terjesztette elő. Kevesen maradtunk benn a teremben, akik éreztük, hogy nem követhetjük a lelkünknek könnyebb utat, hogy kimenjünk ebből a teremből, mert el kellett fogadnunk. Miért kellett elfogadni? Azok, akik a mai helyzetet bírálják, gondoljanak vissza azokra a napokra: hol volt ez a nemzet 20 évvel ezelőtt? Méltóztassanak visszagondolni arra, amikor társadalmi forradalmak után a nemzet lelkileg össze volt omolva, (Zaj. — Egy hang a balközépen: Kik idézték előf) amikor katonasága el volt züllesztve, honvédelmi ereje a nullával volt egyenlő, amikor közigazgatása teljesen össze volt törve, pénze értéktelen volt, gazdasági élete összeomlott, nem volt kereskedelme, ipara, a mezőgazdasága ki volt fosztva, szerződések nélkül álltunk, mert a régi szerződéseknél a partnerek eltűntek és újakat senki sem akart kötni ezzel a lerongyolódott, értéktelenné vált nemzettel. És ha képet akarnak rajzolni a találkozás pillanatában annak a 20 évi távollét után visszatérő magyarságnak, méltóztassék összehasonlítani, bogy mit talál ma itt ebben az országban. (Meizler Károly: Azért a szent konszolidációt soha sem foe-iuk dicsérni! — Zaj.) A társadalom kiegyenlítődött. A kiegyenlítődesnek az a bizonyítéka, hogy a szisztematikusan folytatott propaganda sem tudja ennek az országnak társadalmát újra darabokra szaggatni. Lehet, hogy kormányzati hibákból a felszín mást mutat, de aki belenéz a mélybe, az tudja, hogy ennek a társadalomnak gyermekei ma éppen iigy állanak a nemzeti gondolat és közösség mellett, mint ahogy állottak a régi boldog Magyarországban. Ha kételye volt, ha nem volt J bizonyos benne, csak ezekben a napokban kellett megnéznie ennek a nemzetnek a lelkét, | amely tele volt megindultsággal, jóakarattal, I jóindulattal és csak várja, hogy vezessék is I ebben az irányban, hogy ebből a jóakaratból és jóindulatból a munkának és alkotásnak korszaka következzék el. Hogy hová emeltük mezőgazdaságunkat, azt nem kell tovább fejtegetnünk. (Zaj és felkiáltások a balközéven: A kartelek f — R^'niss Ferenc: Hová vezették a mezőgazdaságot?! — Zaj. — Elnök csenget.) Imrt, kereskedelmet teremtettünk, ez alatt az idő alatt a magyar kultiírát felemeltük, sok tekintetben talán magasabb fokra, mint a régi Magyarország alatt volt. Akkor ünnepi fogadás-e az, ha a visszatérő testvérek elé ezekkel a ténvekkel szemben mi azt állítják, ho^y eey szociális mocsárban élő ország az, lamely itt varia őket? (Zaj. —Felkiáltások a. balközépen: Ki mondotta ezt?! — Matolcsy Mátyás: Szociális biztosítást a magyar parasztnak! — Peyer Károly: Szociális téren több van itt, mint odaát! — Zaj. — Elnök csenget. — Rajniss Ferenc közbeszól.) Elnök: Rajniss képviselő urat kérem, maradjon csendben! (Matolcsy Mátyás ismét közbeszól.) Matolcsy képviselő úr ne szóljon folyton közbe. (Rajniss Ferenc (Rassay Károly felé): Ki mondotta a »mocsarat«?
