Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.
Ülésnapok - 1935-337
176 Àz országgyűlés képviselőházának 337. ülése Î9È8 június 27-én, hétfőn. munkások sorsának és közvetlenül szerezzem be a szükséges információkat. A keresztényszocialista szakszervezetek azt az információt adták, hogy valóban a gyöngyösoroszi munkások régebben 16 órát dolgoztak a nyári időszakban, de amióta szervezetben vannak, le csökkent a munkaidejük. Ugyanakkor ezek a szakszervezetek hozzátették, hogy teljesen jogos a munkások azon kérése, hogy legalább egy órával korábban fejezhessék be napi munkájukat, mert másképpen nem tudnak hazajutni és nem tudnak családjuk körében egyetlen szabad órát sem eltölteni. Én a helyszínen bővítettem ki információmat és megkérdeztem ki a tulajdonos. Kiderült, hogy ennek a gyöngyösoroszi nagybirtoknak tulajdonosa Rosenfeld Samu, intézője Schwartz Soma, ispánja Schönfeld, számtartója Rosenthal és a másik intézője Sturmmüller, egyik várományosa pedig Weisz Endre, aki most magyarosította a nevét Vas Endrére. Azt kérdezem, kiké volt ez a birtok előzőleg? A birtok Gyöngyöstől 5 kilométerre fekszik és régebbi tulajdonosai a Földváryaik és Fáyalk voltaik. Ha ezektől zisidókézre jutott ez a birtok, az még nem olyan borzasztó dolog, ez is hibáztatható, de még nem annyira szomorú, mint amennyire szomorú az, hogy még az úrbéres birtokosság birtokainak egy része is a Rosenfeld kezébe került. A régi recept szerint történt mindez: a községet kijátszották úgy, hogy még legelője sincs, ami állandó nyugtalanság okozója. Gyöngyösoroszi lakosságának — 1500 léleknek — nem maradt más lehetősége, mint az, hogy a Rosenfeld-uraság földjére járjon dolgozni és hozzájáruljon ahhoz, hogy Rosenfeld úr a maga bagolyvári birtokát, károlyvári birtokát, amely ma 2000 hold, kiegészíthesse az atkái, a visontai és a gyöngyösi birtokkal, ahol további több száz holdnyi szőlőterületet vásárolt magának. Hogyan kereste Rosenfeld azt a hatalmas összeget, amellyel ezt a birtokot megvette? A két testvér közül az egyik bőrkereskedő volt. Tudjuk, hogy az ország minden részén a cipészek és csizmadiák napról napra szegényednek el, míg a bőrkereskedők gazdagodnak, vásárolják a házakat és a birtokokat. Pontosan itt is így történt. A gyöngyösi és környéki csizmadiák és cipészek pénzéből, az ezektől elvont jövedelemből, ezeknek a filléreiből gyűjtötték össze ezt a hatalmas birtokot. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Meizler Károly: Tisztelettel kérek egy negyedórai meghosszabbítást. Elnök: Megadja a t. Ház? (Igenl) A Ház a kért meghosszabbításhoz hozzájárul. Meizler Károly: Ez volt az egyik Rosenfeld, a bőrkereskedő. A másik Rosenfeld testvér négy elemi iskolai végzettséggel bankigazgató lett és így kölcsönök nyújtásával tetézte vagyonát. A szegény népnek nem maradt más hátra, mint az, hogy azon a birtokon a Rosenfeld által előírt módon és bérek mellett keresse meg a maga nagyon sanyarú kenyerét. Más nagybirtok tudnillik már nem maradt abban a .nagyközségben, csak egy százholdas birtok, melynek többi részét ugyancsak a Rosenfeld; család vásárolta meg. Még szomorúbbá teszi ezt az esetet az, hogy ez a két Rosenfeld-testvér nőtlen, így tehát leszármazókkal nem bír nak és olyan végrendeletet alkottak, amelyben úgy látszik, — vagy legalább ők hiszik — mintha örökre kizárták volna belőle a magyarokat. A végrendelet úgy szól, hogy a birtok egy részét egy budapesti ügynök fia, Weisz Endre kapja meg, míg a másik, nagyobbik része az izraelita hitközség tulajdonába megy áí azzal a feltétellel, hogy a hitközség gazdasági iskolát kénytelen létesíteni, melybe kizárólag csak zsidó fiatalembereket vehetnek fel. Így hálálja meg a Rosenfeld-család azt, hogy magyar földbirtokból 3000 katasztrális holdat tudott összegyűjteni, így hálálja meg a magyar népnek, amely segítette őket ezt megszerezni. Lidércnyomásként nehezedik ez a nagybirtok Gyöngyösoroszi község lakosaira. Nem volna csoda, ha az emberek kétségbeesésükben a leg szélsőbb agitációnak válnának prédáivá. Ezek azonban becsülettel kitartanak a keresztényszocialista szakszervezetek mellett. Méltóztassék ezeknek bajait és panaszait orvosolni. A sommás munkások, akik szerződéssel vannak lekötve, 45 pengőt kapnak, de már az ugyanennyi munkát végző gyöngyöskörnyéki munkások 55 pengőt kapnak, pedig a szerződésük csupán áprilistól júliusig, tehát négy hónapig tart, vagyis amikor a munkának a lelke, a nyári munkának a dandára tart. Ezek a sommások nem zúgolódhatnak, így szerződtek, ez az ő törvényük, nem lehet ellene tenni. A napszámosok voltak azonban azok, akik azt merészelték kérni, hogy miután már saját uzsonnaidejüket önmaguk leszállították és hozzájárultak, hogy az elmaradó háronmegyedórai időnek munkabérét vonják le tőlük, korábban mehessenek haza. Ezt nem engedték meg nekik. Amikor ezt a kérelmüket előterjesztették a Rosenfeld-uraságnak, akkor ezt a 240 embert, tehát a község lakosságának tekintélyes részét máról-holnapra kitették az utcába. Ugyanazon a napon Rosenfeld úr befogatott nyolc hosszúderekú kocsit és elküldött Gyöngyösre munkásokért. Ott vett fel munkásokat és ezzel a gyöngyösi gazdáknak is súlyos kárt okozott, mert nem tudnak helyettük munkáskézhez jutni, viszont az orosziak nyakára hozta ezeket a gyöngyösi munkásokat. Érdekes az, hogy Rosenfeld az újonnan hozott gyöngyösi munkásoknak megengedi, hogy abbahagyják a munkát este 6 órakor, sőt egy pengővel még többet is fizet nekik, de megmutatja, hogy neki lesz igaza és ezek a gyöngyösoroszi emberek nem élvezhetik az ő kenyerét. Amikor a szőlősgazdák érdekében, nagyon helyesen, törvényt hozunk, akkor bátor voltam ezt a dolgot idehozni azért, hogy méltóztassék megteremteni a lehetőséget arra, hogy a szőlőmunkások ne uzsoráztassanak ki, különösen ne az ilyen birtoktulajdonosok által. Amikor a keresztényszocialista szakszervezet titkára megjelent ennél az embernél és kérte, hogy segítsen valamit ezeken az embereken, vegye vissza őket, akkor azt mondotta, hogy erre nem hajlandó, ezek a keresztényszocialista szakszervezetben vannak és ezért nem hajlandó érdekükben semmit sem tenni, nem hajlandó őket visszavenni. Szomorú ezeknek az embereknek a sorsa. Minden öt szőlőmunkás mellett volt egy felügyelő, akik bevezették a testi fenyítést is (Felkiáltások a jobboldalon: Hol?) és szőlőkaróval verték meg ezeket a munkásokat, a női munkásoknak pedig mindenféle trágár kifejezéseket kellett hallgatniuk. (Boczonádi Szabó Imre: Jelentsék fel!) Voltak már az alispánnál és a főszolgabírónál, de nem sok eredményt értek el. Ugyancsak ez a Rosenfeld azt mondotta, hogy azokat a munkásait, akik az erdőben dolgoznak, ha egy virágot, vagy egj gombát le mernek tépni, keresztül fogja lőni. (Mocsáry