Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-336

Az országgyűlés képviselőházának 336. Nem akarok ilyen körülmények között és az elnöK úr figyelmeztetése után erről a kérdésről tovább beszelni, csak annyit említek meg röviden, hogy a kisajátítás körüli formula olyan, hogy a fiktive megállapított kisajátítási árból — amelynél hivatkozás történik arra, hogy az egyezik a társulati adóvallomásokkal, holott az én vállalatom esetében a kisajátítási összegnek pontosan a kétszerese adódnék a társulati adóvaliomás alapján, — meglehetősen fontos vagyontárgyak forgalmi becsértéke számítódik le, mert ezeket az állam vegyes üzemeknél nem tudja birtokba venni. Joggal csodálkozhatik valaki azon, hogyan vállalhatják a gyárak azt, hogy amikor a termelési jog megszűnése miatt kárpótlást nem kapnak, a kisajátítási árról mégis hajlandók volnának lemondani, amely lemondás egyébként a kincstár részére anyagilag is igen előnyös képet mutat. Ezt bátor volnék megindokolni azzal, hogy egyrészt előállhat a jövőben olyan helyzet, amikor ilyen gyárra szükség van. Másrészt megvolna esetleg a gyári berendezések más üzemekhez való felhasználásának lehetősége, továbbá van még egy momentum, amelyről néhány szót szeretnék szólni. T. Házi Nálunk az iparral szemben általában fennálló értetlenség folytán a kívülállók az ipartelepeket és a gépeket általában semmi másnak mint profitszerző masinának nem tekintik. Mi, akik benn dolgozunk és élünk az iparban, tudjuk, hogy ezeknek a gépeknek lelkük van, a gyárnak éppen úgy megvan a lelke, mint a földnek és az egybeforrottság a gyár tulajdonosai és a gyár között ugyanolyan, mint a földtulajdonos és a földje között. Ez az egybeforrottság az a motor, amely hajt bennünket és amelynek érzése természetszerűleg annál erősebb, minél régebben van valahol családi birtokban egy vállalat. Ezért és ezzel indokolom azt, hogy még súlyos áldozatok vállalására is hajlandók lettünk volna, nehogy el kelljen nézni azt, hogy ezeket a gépeket, amelyeket már leltároznak — és ha már az egészet megcsinálják, természetesen helyesen és logikusan történik, hogy leltároznak — egy 70 éves vállalatból megfogják, kivigyék, hogy azok azután idegenben dolgozzanak tovább. Ezért és semmi másért és esetleges készenléti és jövő fejlődési szempontokért voltunk mi hajlandók meghozni azokat az áldozatokat, amelyéket a miniszter úr az iparra rákényszeríthetetlennek mondott és amelyeket, sajnos, nem volt hajlandó magáévá tenni. Ezeket nem azért mondtam el, hogy valaki is sajnáljon, hanem azért, hogy talán az ipari termelésnek lényegébe, lelkébe méltóztassanak egy pillantást vetni. (Mocsáry Dániel: Belenéztünk!) Bele méltóztatott ugyan nézni, de nem nagy objektivitással. Nagyon jól tudom, hogy amióta a világon vagyok, az élet napos oldalán álltam, ennek felismerésére neveltek is szüleim és az ezzel járó kötelezettségek teljesítésére. Tovább megyek. Tudom, hogy az élet napos oldalán fogok továbbra is állni a kötelezettségékkel együtt^ amelyeket mindig teljesíteni is fogok; azért mondtam ezt el, mert szerintem ez az egész törvényjavaslat elvi szempontból olyan alapvetően aggályos praecedenst jelent, amely az egész gazdasági életben éreztetni fogja hatását, amely átterelődhetik és át fog terelődni más gazdasági ágakra is. Ez viszont a jogrendet olyan módon képes veszélyeztetni, mert eszerint az állam egyoldalú becsléssel veheti el polgárai vagyonát, hogy szerintem ebből öröme senkinek sem ülése 1938 június 2U-ên, pénteken, 111 lesz, az országnak sem. (Zaj és ellenmondások jobbfelől.) És felszólaltam azért is, hogy amikor az ipari szeszgyártás eltűnik a föld színéről, az emlékének adózzak, adózzak annak, hogy mindig és mindenkor igyekezett — ha ezt sokszor nem is, vagy ritkán ismerték el — kötelességeinek, az ország iránti és a közgazdaság iránti kötelezettségeinek megfelelni. (Egy hang a jobboldalon: Egyoldalúan! - Zaj a jobboldalon.) Nem is vagyok azon az állásponton, hogy amikor ez a törvényjavaslat tető alá kerül, ne kívánjam, hogy ez a monopólium, ha már megvan, az ország érdekében jól, vagy hasznosan funkcionáljon, csak fel akartam hívni ezekre az elvi jelentőségű kérdésekre a figyelmet és igazságot akartam szolgáltatni ennek a megszűnő iparágnak, amelynek az országgal azonos érdekeit mindig képviseltem és — hozzáteszem — büszkén képviselteniT. Ház! Nagyon köszönöm, hogy ilyen nyugodtan méltóztattak meghallgatni. A törvényjavaslat e szakaszát sem fogadom el. Elnök: Klein Antal képviselő úr következik szólásra. Klein Antal: T. Képviselőház! A 33. §-H&1 Fellner Pál t. képviselőtársam teljesen tárgyilagos felszólalásával kapcsolatban szükségesnek tartom az ő beszédének egy momentumára kitérni, egy megállapítását tévesnek minősíteni, egyben pedig rámutatni arra, hogy ezt egy percig sem hagyhatom cáfolatlanul. Kizárólag arra a megállapítására vonatkozik ez, mintha néhány hónappal ezelőtt köttetett volna egy megállapodás az ipari, a mezőgazdasági és a borérdekeltség között, amely megállapodás nem az ö hibájukból, hanem a mezőgazdasági érdekeltség hibájából, (Fellner Tál: ísiem mondottam, hogy a hibájából!) nem a hibájából, de annak oldaláról bontatott volna fel. Tartozom a mezőgazdasági érdekeltség nevében is kijelenteni, hogy azokon a tárgyalásokon résztvett mezőgazdasági érdekeltségek megbízottai semmi néven nevezendő felhatalmazással nem bírtak arra, hogy egy kész megállapodást létesítsenek. Felhatalmazás erre nem volt, egyedül és kizárólag arra volt felhatalmazásuk, hogy tárgyalhassanak, terveket hozhassanak elő, de megállapodást nem köthették. Való tény, hogy amikor gróf Hoyos Miksa elnöklete alatt a kiküldött bizottság velünk a terveket közölte, a mezőgazdasági érdekeltség ezeket elfogadhatatlanoknak mondotta ki és kijelentette, hogy a maga részéről nem fogadja el. Azzal a kérdéssel kapcsolatosan, hogy történt-e fix megállapodás, mert ha igen, abban az esetben a tárgyaló bizottságnak le kellett volna vonnia a konzekvenciát és le kellett volna mondania, kijelentették, hogy nem kötöttek megállapodást. (Rassay Károly: A miniszter úrnak mi volt az álláspontja? — Mocsáry Dániel: Felhatalmazás nélkül tárgyaltak!) A tárgyalásra megvolt a felhatalzásuk. de megállapodás létesítésére joguk és felhatalmazásuk nem volt. (Zaj.) Ugyanakkor ki kell jelentenem és erre vagyok bátor igen t. képviselőtársaim szíves figyelmét felhívni, amiről bizonyára tudomásuk is van, — bogy e tervezettel kapcsolatban olyan momentumok merültek fel, amelyeknek érvényesítése sem gazdasági, illetve uénzügyi, sem politikai szemnontból nem volt lehetséges. Voltak szempontok, amelyekre vonatkozólag az egyik oldalon ma^a Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, aki ezekben az ügyekben 'résztvett, a másik oldalon pedig az egyse-