Képviselőházi napló, 1935. XX. kötet • 1938. június 21. - 1938. december 5.

Ülésnapok - 1935-335

94 Az országgyűlés képviselőházának 335. nerva Jupiter fejéből, teljes fegyverzettel, ez a megoldás, miért kellett eddig várni vele? Az indokolásban látunk egy pontot, amely azt mondja, hogy a szeszmonopólium a mai napig csak azért nem tudott megvalósulni, mert az időnként felmerülő ellentéteket mindig sikerült — legalább is eddig — átmenetileg kiegyenlíteni, most azonban — mondja a javaslat indokolása —• nem sikerültek ezek a tárgyalások és ezért kerül sor a szeszmonopólium megvalósítására- Magam részéről nem tartom szerencsésnek ezt az indokolást, mert ez azt jelenti, mintha egészen véletlen műve volna az, hogy ez a javaslat itt van és tegyük hozzá: az ipari szeszgyárosok mohóságának a következménye, tehát nem az, amit a kormány javára írtunk volna ezzel kapcsolatban, hogy egy komoly, előre megfontolt szociális intézkedés, amely a kormány programmjába beleillik; ezt ebből az indokolásból nem lehet kivenni. (Csoór Lajos: Az indokolás halandzsa! — Zaj.) Nem állítom, amit t. képviselőtársam mond, hogy a javaslat indokolása halandzsa volna, viszont kétségtelen, hogy nem így kellett volna megszövegezni. Az indokolásból ugyanis az tűnik ki, hogy ha a megegyezés sikerült volna decemberben, akkor a kontingensnek mindössze egy-két szá zalékkal való eltolódása következett volna be jobbra vagy balra és ezt az igazán mondhatom, szükségszerű intézkedést a kormány ide sem hozta volna. Űgy látom én, hogy az indokolás már régebben elkészült, mégpedig egy másik szöveghez és most, amikor egy új, helyesebb szöveg jött, a helyesebb szöveg mellett megvannak a régi indokok. Nagyon szomorúnak tartottuk volna, ha decemberben létrejött volna az érdekeltek megegyezése, mert akkor ez a helyes intézkedéseket tartalmazó törvényjavaslat nem ebben a formában, nem a szeszmonopólium megoldási formájában került volna ide elénk. De ez nem is új dolog. Miért vártunk volna eddig és miért vártunk volna tovább ennek a törvénynek beiktatásával, amikor a szeszmonopólium fontosságát és szükségességét már Wekerle Sándor is annakidején, 1894-ben felismerte, amikor Lukács László is sürgette a szeszmonopólium bevezetését és amikor Széll Kálmán 1910-ben már törvényjavaslatot is kívánt beterjeszteni? Látjuk tehát, hogy amikor már a múltban is helyesen felismerték ezt a -kérdést és az állami bevételek ennek megoldása következtében nem fognak csökkenni, sőt ellenkezőleg arra van kilátás, — ugyancsak az indokolás szerint — hogy a bevételek növekedni fognak, akkor a szőlőgazdaság és mezőgazdaság érdekeit is — azt gondolom — egészen helyes volt bizonyos fokig megvédeni és ezért ezt a törvényes intézkedést idehozni. Nem értek egyet azzal a felfogással, hogy a szeszt nem szabad drágítani. Én azt mondom, hogy igenis itt van az alkalom és ez az a helyes monopólium, amelyből a kincstár a maga részesedését teljes mértékben kiveheti. Méltóztassanak csak magasabb szeszárakat megállapítani. Itt csak egyetlen egy szempont lehet, amely a szesz árának emelését korlátozza: a termelők érdeke. Miért? Ha a. szesz ára emelkedik, akkor a borfogyasztás is automatikusan növekedni fog, mégpedig azért, mert ha magasabbak lesznek a szeszárak, akkor természetesen az olcsóbb bort fogják fogyasztani. Az a helyes és az az okos dolog, ha a termelők mellett a kincstár is kiveszi a hasznát ülése 1938 június 23-án, csütörtökön. ebből a szeszmonopóliumból. Igenis az államot nem korlátozza semmisem, hiszen a maga magasabb szempontját, erkölcsi szempont ját fenn tudja továbbra is tartani, hiszen itt tulajdonképpen nem elsőrendű fogyasztási cikkről vau szó. Akik a szeszt fogyasztják, azoknak a primer és szekundér szükségletei ki vannak elégítve. Nem az itt a helyzet, ami a sómonopóliumnál, ahol valóban igazságtalanság lenne a só árának emelése, mert jól tudjuk, hogy a szélesebb tömegek, a dolgozó társadalmi osztályok élelmezéséhez aránylag több só kell és éppen ezért a só árának emelése degresszív adóztatási módot jelentene, ami éppen a fordítottja az igazságos és méltányos eljárásnak. Ebből a szempontból, szociális szempontból vizsgálva a kérdést, azt kell mondanom, nem tartjuk helyesnek, hogy új mezőgazdasági szeszgyárak létesítését is megengedi ez a törvényjavaslat. Ha mégis létesít majd a törvény új mezőgazdasági szeszgyárakat, akkor ezt a lehetőséget kizárólag csak a szövetkezeti szeszgyárak számára kellene fenntartani. Éppen ezért nem tartom azt sem helyesnek, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék törzstermelési átlagát és keretét felemelik 614 hektoliterről 660 hektoliterre és az egész kontingenst 1O0.O0O hektoliterről 170.000 hektoliterre. Ezt nem tartom semmi esetre sem helyesnek és azt sem, hogy új mezőgazdasági szeszgyár létesítése alkalmával ezek az új szeszgyárak a maguk kontingensét nem a már most megszabott általános, összkontingensből veszik ki, hanem az új szeszgyárak újabb kontingensével a szeszkoiitingens évről-évre emelkedni fog. Különösen nem tartjuk ezt helyesnek akkor, amikor a bor- és gyümölcsszeszfőzdéknél a törzskeretet semmivel sem emelték, hanem az átlagszínvonalon tartották meg és még pótkeret folytán sincs lehetőség az emelésre. (Kun Béla: Meg kell adni a kisüstöknek a jogot!) Ugyancsak szociális szempontból, a kisemberek szempontjából nem tartjuk helyesnek, hogy a pálinkafőzdék által előállítható szesz mennyisége 15.000 hektoliterben maximáltatik, mert így a kisemberek nem tudják gyümölcsüket, borukat feldolgozni. Itt kellett volna jobban kidomborodniuk a törvényjavaslat szociális intézkedéseinek és ez az egyik szempont, amely miatt a törvényjavaslatot mégsem fogadhatom el. (Kun Béla: Régi kisgazdaprogramm volt a kisüst!) Ez az egyik dolog. A másik az, hogy a kisember termelése nem kap itt elegendő támogatást és bár elrendeli a javaslat, hogy a két szakminiszter együttesen úgy intézkedhetik, hogy külön 25.000 hektoliteres termelési keretben borpárlás útján állíthassanak " elő szeszt, ez az intézkedés ismét nem lesz célravezető, annak ellenére, hogy Malligand-fokonkint 1-4 filléres árat szab meg a bortermelőknek. Ez az ár ugyanis majd megint irányár jellegével fog jelentkezni és ahelyett, hogy fenntartaná a bor árát, egyenesen le fogja szállítani, amint ezt a múlt esztendőben is láttuk, amikor az átvételnél 1-3 filléres Malligandfokpnkinti árakat szabtak meg és ez az ár egyúttal irányár jellegével bírván, a hegyvidéki bor ára is ehhez igazodott. T. Ház! Amikor a törvényjavaslatnak ezeket az intézkedéseit a magam részéről kifogásolom, azt kell mondanom, hogy eddig többnyire két "döntő szempontból vizsgálták képvi-