Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-323

374 Az országgyűlés képviselőházának 32 képessége és eninek megfelelően a (hadsereg ruhával és cipővel való ellátását és általában azokat a munkálatokat, amelyeiket a kézműipar el tud végezni, a kisiparral méltóztassék teljesíttetni. Szükséges továbbá, hogy akkor, .amikor a milliárdos beruházással kapcsolatban vagyonokat megterhelünk, az ipartestületek ingatLanait ez alól mentesítsék. Az ipartestületek kudmiállik régebben székházaik építésiébe (bocsátkoztak, soksaor iaz anyagi teljesítőképességen felül is. Most ezek az ipartestületi székházaik beleesnek albba a vaigyonállagba, amely után már fizetni kell.^ Azt hiszem, ^súlyos sérelme volna az iparosságnak, hogy amikor az összeomlás mesgyéjén állaniak, ugyanakkor a másik oldalon isimét megterheljék őket, amelyeket elviiselnl nem tudnak. Ez áll természetesen a kisipari üzemek gépberendezésére is, a gépek árát ismerve, nagyon könnyen megtörténhetik, hogy már három-négy gép ára kiteszi az előírt 50.000 pengőt, már pedig ez esetben az iparos olyan anyagi megrendülésbe kerül, amit nem tud kiheverni Kérem tehát az iparügyi miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy sem az ipartestületi székházak, sem pedig a kisipari üzemek gépberendezései ne vétessenek föl fizetési alapként. Szólni kívánok még az úgynevezett iparosnyugdíj kérdésről. Az iparosok óhaja, hogy ez a kérdés hatalmi szóval rendeztessék. Akármilyen furcsán is hangzik, mégis így kíván jak. Sokszor felvetődik az a megoldási lehetőség, hogy csinálják meg önsegítés alapján, fizessenek be önmaguk bizonyos járadékot, ám eirre az iparosok azt mondják, hogy önsegítés alapján nem megy, hiába a lelkesedés, hiába, az elhatározás, amikor fizetésre kerül a sor a fizetés elmarad. Tehát ők magák kérik és kívánják azt, hogy az állami hatalom lépjen sorompóba és kötelezőleg rendeltessék el, hogy minden iparos tartozik az iparosnyugdíjalapra bizonyos összeget befizetni. Természetesen az iparosok azt is kérik, hogy ugyanakkor az állam is járuljon hozzá jelentékeny segítséggel egy nyugdíjalap megteremtéséhez Ez a kérelem helytálló. Valamennyien tudjuk, hogy az önálló iparos sokkal rosszabb helyzetben van, mint az iparossegéd. Ha ugyanis az öreg iparos munkaképtelenné válik, akkor nincs semmiféle intézmény, amely a munkaképtelen embert a koldulástól megmentené. Amikor tehát az iparos társadalom arra kéri a korma uyzaiot, hogy az iparosnyugdíj kérdését hozza szőnyegre, akkor az iparosok olyan kérelmet terjesztenek elő, amely kérelem teljesítésének akadálya nem lehet. Nincsen olyan felterjesztés, nincsen olyan iparosgyűlés, nincsen olyan iparosküldöttség, amely az iparosnyugdíjprobléma megoldását ne sürgetné. Az iparügyi miniszter úr joggal hivatkozhatnék arra, hogy az iparosok hosszú idő óta állandóan és folytonosan hangoztatott erőteljés követelésének engedett. •• (Tolnay-Knefély Ödön: Ez a legsúlyosabb probléma! Ezen segíteni kellene!) T. Képviselőház! Általában ezek voltak azok a kérelmek, azok a kívánságok, amelyeknek ezúttal én is bátor voltam hangot adni. A kisiparosság kétségtelenül a legmegbízhatóbb, a leghazafiasabb, a legbecsületesebb rétegek egyike, amely a nemzeti gondolatot, a nemzeti érzést, a nemzeti jelleget is sokkal inkább fejleszti, mint a nagyipar. A kisiparos'. ülése 1938 június 3-án, pénteken. ság abban az élet-halálküzdelemben, amelybe a jelen gazdasági helyzet szorította, nemcsak elismerést, de a legmesszebb menő állami támogatást is megérdemli. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csikvándi Ernő jegyző: Báró Vojnits Miklós! Elnök: Báró Vojnits Miklós képviselő urat illeti a szó. Br. Vojnits Miklós: T. Ház! Ha azokat a problémákat vizsgáljuk, amelyeket egy ország kormányzata és különösen gazdasági kormányzata támaszt a politika irányítóival szemben, akkor hamar fel kell, hogy fedezzük azt az alapvető igazságot, hogy nincs olyan a siker legkisebb reményével is kecsegtető politika, amely akár egészen, akár csak elsősorban is a kormányok szabad akaratától függne. Az általános politikában is;, de meg a gazdasági politikában is az alapvető kérdés sohasem a quod velle,, hanem mindig csak a quod posse. Széchenyi István egy polemikus iratában igen élesen kikel a projektánsok ellen, amely elnevezés alatt azokat érti: »Akiknek önalkotta világa nem reálisabb, mint délibáb és teremtői illúziókban ringatják magukat a nélkül, hogy az élet adottságaival számolnának és azt mérlegelnék, hogy a kitűzött célokhoz milyen eszközök állnak rendelkezésire és a rendelkezésre álló eszközök elegendők-e a kitűzött célok megvalósítására.« Széchenyi az államférfi legfőbb feladatát éppen abban körvonalazza: »hogy célkitűzéseit mindenkor a megvalósítás lehetőségeihez méri és gondosan mérlegeli mindazokat az erőket és tényezőket, amelyek céljai szolgálatába állíthatók és amelyek annak megvalósításával ellentétesek, a szoros eomputusba veszik tehetségünket és azokkal azután úgy sáfárkodik, amint éppen leihet«. Széchenyinek, a reálpolitika legnagyobb idealista Örökéletű mesterének ez a tanítása minden olyan kormányra mértéket megszabó jelentőségű, amely nem csfupán jelsziaivakat akar termelni, nem csupán messianisiztikus ivágyakat akar ébreszteni az emberek tömegében, hanem a nemzet nagy feladatait az élet kemény valóságai között akarja megvalósítani és a nemzetet a nagyobb jólét irányába akarja vezetni. Szent^ Ágoston az emberi szabadságot így determinálja: »Servi suanmus quod liberi esse possemusi«, vagyis szolgák vagyunk, hogy szabadok lehessünk. Ezzel azt az örök és megváltoztathatatlan igazságot ismeri fel, hogy az ember a természet törvényszerűségei ellen nem veheti fel a harcot, hanem a természet erőivel szemben csak olyként diadalmaskod'hatik, ha a természet törvényszerűségeit felismeri és e törvényszerűségek felismerése alapján a természet erőit állítja szolgálatába. A robbanó erő vagyont és embert semmisíthet meg, de a természet törvényszerűségeinek kifürkészése, felismerése és célszerű alkalmazása esetén motorokat hajthat. Majdnem önkéntelenül eszébe jutnak az embernek Schiller klasszikus sorai: »Wohltätig ist das Feuers Macht, wenn sie der Mensch bezähmt, bewacht, doch furchtbar wird die Himmelskraft, wenn sie der Fessel sich entrafft«. A gazdasági kormányzat sem negligálhatja a gazdasági élet belső törvényeit, mert ezzel eredményt elérni nem lehet. A gazdasági korI mányzat feladata valójában az, hogy a gazda1 sági élet belső törvényeit, erőit és adottságait