Képviselőházi napló, 1935. XIX. kötet • 1938. május 18. - 1938. június 17.

Ülésnapok - 1935-331

Az országgyűlés képviselőházának • vén tisztában, sohasem döntött anélkül, hogy House ezredessel ne tárgyalt volna, ez pedig Steed amerikai újságírót kérdezte meg európai ügyekben, aki viszont barátja volt Mása; ryknak és Benesnek, sőt lapjának is belső munkatársa. Mindaz a nyugtalanság és feszültség, mindaz a bizonytalanság, amely ma KözépEurópát ellepi, a pariskor nyéki trianoni^ békék természetszerű eredménye. Egy • ezeréves kultúrájú nemzetet szétdarabolni és történelmileg össze nem függő országrészekhez csapni: az önrendelkezési jog, az ezeréves jog megsértése nélkül büntetlenül nem lehet. Egy helyen, még a békeszerződések előtti időkben Wilson jelenti ki, hogy országokat és népeket megkérdezésük nélkül egyik fensőbbségtől a másik fensőbbség alá mint köveket és tárgyakat helyezni nem lehet. A magyarság, amely ma négy Elzász-Lotaringiával bír, ugyanazt teszi, amit Franciaország tett az 1871-es nagy katasztrófa után: tiltakozik az őt ért jogtalanságok miatt és ragaszkodik mindahhoz, amit tőle jog, igazság és történeti fejlődés ellenére elvettek. A végletek politikája — egy tudós fejtegetése szerint — előbb-utóbb önmagát semmisíti meg s visszahat arra a népre és kormányzatra, amely azt gyakorolja. A magyarság, ez a megtépázott, ez a NyugatEurópáért elvérzett, de Nyugat-Európa által meg nem értett magyarság a maga szenvedéseivel glóriás . homlokkal állhat a történelem ítélőszéke elé és joggal hiheti, hogy ha a mi igazságainkat megismerik, akkor győzedelmeskednie is kell. Nem az a nagy nép, amely szám szerint sok, hanem az, amelynek megvannak mindazok a lelki sajátosságai, amelyekkel a történelmi feszültség legmagasabb pillanatában is tudja hinni a hihetetlent és tudja remélni a nem remélhetőt s befelé a saját konszolidációja tekintetében, ha kell, meg tudja bocsátani a megbocsáthatatlant is. À magyarság ősi erejébe vetett hittel, meggyőződéssel, a kormány iránti bizalmamból kifolyólag az apropriációt mély tisztelettel elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. A miniszterelnök úr kíván szólni. vitéz Imrédy Béla miniszterelnök: T. Képviselőház! Mindenekelőtt köszönetet mondok az appropriació vita szónokainak lázért a jóindulatért, segíteniakarásért és építőszándékért, amely felszólalásaikban javarészt megnyilvánult. ,Ez a köszönetmondás egyben némi elnézéskérést is jelenti részemről, ha nem megyek bele esetleg egyes kérdések taglalásába, — mert hiszen alig egy hónapja, hogy erről a helyről programmomat kifejthettem s azóta is többízben szóltam már a nyilvánossághoz. Azok a gondolatok, amelyek engem vezetnek, az a Programm, amelyet magam elé kitűztem s azok a módszerek, amelyeket követni kívánok, töblbékevésibbé világosan állanak a t. Ház és a közvélemény előtt. (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A felszólalásokból örömmel állapít hattam meg azt is, hogy bizonyos alapvető elvi kérdésekben messzemenő egyetértés ál] fenn ennek a Háznak különböző pártjai és árnyalatai között (Ügy van! Ügy van!) és azt hiszem, hogy a nemzet széles rétegeire is ugyanez áll. Mégis indíttatva érzem magamat, hogy felszólaljak és néhány kérdéssel foglalkozzam. Indíttatva érzem magamat azért, mert 1. ülése 1938 június 15-én, szerdán. 813 a mai időkben nem lehet elmulasztani egyetlen alkalmat sem, hogy az ember hozzájáruljon az eszmék tisztázásához és ezeken keresztül a politikai helyzet tisztázásához is. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! Nem félek az eszmék küzdelmétől: nem félek azért, mert erős a hitem, hogy az igazság velünk van; (Ügy van! a jobboldalon és a középen.) mert erős az akaratom, hogy ezeket az igazságokat gyakorlatra átváltsam, (Éljenzés a jobboldalon és középen.) és meri bízom abban, hogy az Úristen megadja a képességeket, hogy ezt a tervemet valóra is váltsam. {Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon es a középen.) Szóval és tettel arra törekszem, hogy azt az irányt, amerre haladnunk kell, egyre világosabban rajzoljam a nemzet elé. De nemcsak az irányt, hanem azokat a kereteket és határokat is megvonjam, amelyeken belül a mi politikánk mozoghat. A közlekedési politikából méltóztatnak ismerni az ölelkező szakaszok rendszerét, amely abban áll, hogy valamely útvonal egy előtte levő útvonallal együtt képez egy szakaszt; ugyanaz az útvonal a következő útdarahbal együtt egy következő szakaszt is képvisel. így tehát bizonyos folytonosság és ölelkezés érvényesül az egyes szakaszok között. Ez lehet a közlekedési politikában helyes, azonban az országos is nemzeti politikában az Ölelkező szakaszok rendszerét nem kedvelem, mert konfúzióra, a körvonalak elmosódására, sokszor bizonytalanságra és ezen keresztül nyugtalanságra vezet. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon, középen és a balolda Ion. — Kun Béla: Esetleg hurokvágányra kerül az igaz út!) T. Ház! Ennek a vitának illusztris szónokai közül többen — köztük Eckhardt Tibor is -T-I szóvátették azt az eszmei zavart, amely ma uralkodik s amely eszmei zavar azt is maga után vonja, hogy ugyanaz a szó különböző értelmet nyer, a szerint, amint egy évvel ezelőtt vagy egy évvel utóbb mondják el. Sőt, állítom, hogy ezentúl még ugyanazon időpontban is ugyanaz a szó mást jelent az egyik ajakról, mint amit jelent a másikról. (Ügy van! Ügy van!) így például az a szó, hogy alkotmányosság, egészen mást jelent, ha olyanok mondják, akik annak mindig hívei voltak, mint ha annak újdonsült »hívei« veszik szájukra ezt a szót. (Taps a jobboldalon, középen és baloldalon. — Horváth Zoltán: Mi csak a régiek közé tartozunk!) Ennek az eszmei zavarnak tisztázásához igyekeztem hozzájárulni akkor, amikor első felszólalásom alkalmával — ma épp egy hónapja — kifejtettem annak a keresztény, nemzeti és jobboldali politikának az alapvetését, amelyet követendőnek tartok és amelyet — úgy tudom, és úgy érzem — az egész pártunk helyesel. (Ügy van! a jobboldalon és a, középen.)

r Kifejtettem azt is, hogy a jövendő politika útját néhány vezéreszme jelöli meg, így nevezetesen a szociális haladás eszméje, a népi egység érvényesítése, és az egyéni szabadság és a közösség érdekei között a megfelelő szintézis megteremtése. A vita első szónoka, Rassay igen t. képviselő úr, az egyéni szabadságnak és a rendnek antitézisét vélte felfedezni beszédemben. Nem ez volt a szándékom, de viszont rá kell mutatnom arra, hogy az ő elmélkedett szelleműi felszólalása elméletileg talán bír némi helyességgel; a gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy az egyéni szabadság csak akkor egyezhetik teljesen a rend eszméjével, ha az egyéni szabadságot nagy belső fegyelem irányítja.. 115*